Hogy s mint vagytok, Édeskéim?
Néha az jön hozzám, hogy letörlöm ezt az egész blogot, hogy ne is jusson eszembe, hogy "írni kéne", de aztán megkegyelmezek neki (magamnak).
Sok-sok-sok-sok mindent lehetne írnom, aztán végül semmit de semmit nem írok.
Fáradt vagyok mire idekerülnék, vagy oly' nagy dolgok történnek, hogy inkább nem, vagy oly kicsinek, hogy még elbírja a szívem magában melengetni...
Máskülönben meg talán "fejlődésnek" érzem, hogy nincs íráskényszerem egy ideje (volt, nagyon sokáig volt -és segített is ha kiírtam magamból) és egész jól, ügyesen rendezem el a dolgaimat magam körül és magamban.
PERSZE hozzá kell tennem mindenképp, hogy segítséggel! Újra terápiába járok, illetve mondhatom, hogy kezdem megismerni a Jóistent és tényleg jó! :)
Leomlanak rólam a régi -vallás építette- kőfalak, és barátkozom a Jóistennel, folyton beszélgetve vele, és egészen más lett az életem. Simább és puhább és irgalmasabb, mert megláttam, megéreztem, bőrömön tapasztaltam, hogy milyen is az Isten valójában: nagykegyelmű, odaadó, simogató, puha, kedves, és egész biztosan odavan értem!!! :) :) :)
Ha nem tudnám ezt, másképp nem bírnám ki!
A külső körülményeim nem sokat változtak: ugyanott dolgozom, ugyanannyiért, a kollegalitás annyiban jobb, hogy nem veszek róluk tudomást (elég érdekes állapot) a főnök egy utolsó görény meztelen csigával keverve. Minden nap azt érzem mikor belépek az irodába, hogy fekete ködöt kell átszelnem, démonok és vámpírok között ténykedek, akik ott lihegnek a nyakamba... És tényleg. Csak folyamatos imával lehet kibírni egyetlen napot is.
A "családom" épp most írta alá a végrendeletét. Nálam. Merci ballagásával kapcsolatban örökre elkönyvelhettem magamnak, hogy semmi közünk egymáshoz. Semmi! Régen még belepusztultam volna egy ilyen húzásba, de a megújult énem (bár megviselődtem) tudja kezelni a helyzetet. Van az úgy, hogy nem hagynak neked más lehetőséget, csak hogy szakíts velük. És mindenkinek tanácsolom, ha elfogadjátok: amikor Te mindent megtettél (mindent!) és nincs rá fogadó fél: fuss el onnan!!! Nincs tovább, ha az emberi méltóságodat szeretnéd megőrizni. Nem kell mástól várni, hogy ez nálad kialakuljon, neked magadnak kell magadat a megfelelő helyen tartani!
Gyerekeim cukik, bár nem mondom, hogy nincs még sok gondom velük (vagy inkább az apjukkal?) de lehet velük dolgozni, alakulnak, és én soha nem fogom feladni velük!!! :)
Hát Mindenkit puszilok!
Őrizzétek meg a méltóságotokat, amikor már úgy érzitek ropog a világ körülöttetek, akkor szálljatok ki belőle egy kicsit, és adjatok időt magatoknak felépülésre. Az Isten is ad! :)
Bízzatok a szép életben, a jó dolgok bekövetkeztében! Én is próbálok ;)
Csóközön!
