Ablakomba', ablakombaa'

Há' mosmá' besüt a holdvilág 😃

Ma (a főzés-mosás-fiúk vendégül látása-mosogatás projekt után) hozzáláttam megrenoválni a tornaszobaablakot, miután Oli végzett a felül -még tavaly kimaradt- kis rész festésével a házon. (Nnnna, ennyi -többet nem bírt volna el ez az egy mondat!) 😀

Nekiláttam festeni a belső oldalakat, aztán lekapartam még vakolatot (nemtom emlékeztek-e még Mekk Elekh bácsira, a rettenetes kőművesemre?) mert minősíthetetlen állapotokat hagyott maga után. Ma, hogy magam vágtam bele, megbizonyosodtam róla, hogy úgy még én is tudok vakolni, ahogy őmestersége, sőt!

Szóval az ablakpárkány belső oldalainak festése után úgy láttam jónak, hogy kifestem az ablakléceket. Aztán gyorsan úgy döntöttem, hogy hungarocellből keretet is gyártok neki. Olit beküldtem a pókosba (sejtelmes-rejtelmes kamránk) és kihozattam vele a lapokat.
Pikk-pakk méretet vettem, és szemmértékkel vágtam négy egyforma szélességű csíkot. Felbontottuk a csemperagasztót, összekevertük vízzel, felkentük, majd ráhelyeztük a szegélyeket, amiket azért jónéhány szöggel is rögzítettem.
Ezután ezzel a csemperagasztós kencével minden oldalon betömögettem a lyukakat és kiegyengettem, hogy a fallal egy síkban legyen. Kézzel. ☺
Közben rámesteledett, így holnap hajnal 5-kor tervezek kelni. Akkor a kimaradt felső csíkocskát még kijavítom és bekeverek a szegélynek egy vajszín-drapp színárnyalatot és lekenek mindent még munkába indulás előtt.
Tudom, ez kis lépés az emberiségnek, de nekem nagy öröm volt végre kicsit előre haladni! Rég vártam már így a koránkelést...☺

Még sosem csináltam ilyet, de nagyon élveztem! ☺

Szép hétfőt mindenkinek!
Pussz: Amál, lendületben 😉

F@sz@ képek Hollandiából

Így jár az ember lánya, amikor halálra gyötri ártatlan gyermekét egy fotóért! 😷 😁
Tegnap egyszercsak érkezett egy: "Parancsolj!☺ " felirattal. Íme:

Később egy másik:

Ez volt a reggeli:

Ez egy palacsintának látszó édesség délután:

Később -nekem úgy tűnt- eljutottak Kánaánba:

És még azt mondják nem a méret a lényeg?! 😀 (Kislányom!!!)

Szóval a jókislányok a mennybe mennek, a rosszak meg Amszterdamba?!

 (Majd adok én neked, csak gyere haza!)

Az egészre annyit tudok csak mondani, hogy FAPAPUCS!!! 😛 😁

Szóhoz sem jutok!

Még nem is tudom, mit írjak??? 😁
A hatása alatt állok még 😊

Mint tudjátok, évek óta egyedül vagyok, társra vágyva/várva -leszámítva egy-két lelombozó befutót, mint például Laci, aki másfél év után faképnél hagyott, és Arnit, aki rabul ejtette a szívemet néhány találkozással...
No, nem ez a lényeg, hanem hogy sehol egy épkézláb szívtipró a környéken, évek óta; és a senki és semmi esetemben azt jelenti, hogy senki és semmi sehol, jó ideje!!!

Ma megőrjített ez a névnapi őrület a közösségi oldalon! 😀 Épp írtam valakinek, mikor láttam, hogy más valaki üzenethez engedélyt kért. Rápillantottam, megadtam neki: egy ismerős(nek tűnő) férfi a régi lakhelyemről. A szomszéd faluból. Úgy emlékeztem, jóval fiatalabb, mint én, és valójában, tudom, hogy ismernem kellene, de csak törtem a fejem, hogy ki is ő valójában??? 😮
Hívjuk Baltás Norbinak 😉
Tudom, hogy van Baltás Norbi nevezetű srác, és a nővére járt tornázni is, míg átjártam Kikericspusztára órákat tartani, de... Nagyon gondolkodtam. Kérdeztem is tőle, hogy osztálytársa volt-e valamelyik tesómnak? Igen, Misinek -természetesen a legfiatalabbnak!
Amúgy Kikericspusztán mindenki egy osztályba járt valamelyik tesómmal!!! 😀

És a sima egy-két szavas írogatásból beszélgetés kerekedett.
Ilyesmik például:
"Gondoltam az aranyos pofikádról mindig, hogy kedves nő lehetsz, de most már tudom, hogy tényleg az vagy!" ( 😮😮😮)
Megállapította, hogy már rég látott, de engem nem lehet elfelejteni! ( 😮😮😮 )
"Mindig boldog voltam, amikor láthattalak!" ( 😮😮😮) ((Engem???)) ((Hol? Mikor?))
"Hát, úgy 15 éve. Kikericspusztán is, de Seholfalván is, ott talán többször"
 Megjegyzem azidőtájt javában boldog(?) férjes asszony voltam, egy fészekalja gyerekkel, gusztustalan kövéren! Vagy válás után lehetett már ez? Fogalmam sincs! (Soha, egyetlen egyszer nem vettem észre, hogy bárki is rám nézne vagy figyelne engem, mi több: örül, hogy láthat!!!) 😮 Csak ámultam...
Azt mondja, még most is boldog, ha lát néha. (Na, most már elég legyen!!!)
Kérdem tőle (és szabadkoztam öreg koromra és feledékenységemre hivatkozva) hogy beszélgettünk is? Azt mondja sajnos nem. Ő sosem mert volna megszólítani egy ilyen nőt! Mondom milyen nőt?! Azt írja "Egy ilyen bomba nőt, mint te!"
Nnna, itt már felnevettem, mert amúgy is egyik döbbenetből a másikba estem, és csak ültem a beszélgetés felett.....
Kérdi: "Most kinevetsz?" Mondom nem, de nagyon meglepődtem, mert sosem tartottam magam bombanőnek!!! Azt mondja: "Pedig az vagy! A szép arcod, és a szép másod is..." Na jó, rászóltam, hogy most már hagyja abba! 😛
Most akkor ő megbántott? -kérdezte. Nem, csak nagyon meglepődtem és meghatódtam.
Örült! ☺
Hogy milyen jó ez a féjszbúk, mert sosem gondolta volna, hogy beszélgethet majd velem! (......) 😮😊😊


Hát, erre varrjon gombot, aki tud! Remélem, van még pár titkos rajongóm! De legalább egy, aki használható is lenne valamire!

Puszi, és meghatódva búcsúzik Amál, aki régen szexbomba volt, csak sose tudott róla! 😕

Aprókám Amszterdamban

Ma kora reggel egyetlen, édes, pici Lányom elrepült Hollandiába.
Szerencsésen földet értek, majd a nap folyamán elég sokszor vizet! ☺

Jól van, bár este 7 óra körül azt írta, Ő már nem fog bírni fennmaradni... Nem is csodálom: dolgozott hétfőn, későn feküdt, korán kelt, repült, egész nap várost néztek, jöttek-mentek-csellengtek, jól fog esni neki a szundi!
Kíváncsi vagyok, milyen élményei lesznek, remélem ki tudja pihenni magát! Jövő hétfőn jön haza.
Még én se tudok sok mindent, csak a kapott néhány sor élménybeszámolóból és képekből tájékozódtam így, az első, feszített napján.

Mikor vasárnap este feltettük a (Budapestre közlekedő) vonatra mondtuk neki, hogy feltétlen hozzon haza klumpát!!! 😁
Azt kérdezte miért mondja mindenki ezt? (Nemtom) ☺ ☺ ☺
Mi rátromfoltunk még annyival, hogy fényképezkedjen is le benne, lehetőleg egy szélmalom előtt...
"Igen, és fogok a kezemben majd pár szál tulipánt, jó?" 😛
Tökéletes! Mi csak vihogtunk 😀

No, a kért fotó elkészültéig is itt van pár:
Tegnap, még a Székesfővárosban:

Ezek már ma, ottan:

Puszi nektek! 😚
Amál, világgá ment lyánnyal 💟

A 89 éves cipészbácsi szavai

Néhány házzal arrébb lakik egy öreg cipész, Miklós bácsinak hívják.
Nagyon szeretem, mert az a régifajta normális, rendes kisöreg! A háza nagyon szép, de még ízléses és nem túlzó, nem hivalkodó. Halvány citromsárga, kétablakos kockaház. Füvesített az utca, és magas fenyők vannak előtte.
Ahogy belépsz az udvarába ott is minden olyan szép rendezett: precíz fű, üde zöld, málnabokrok a szomszéd háza mellett, szőlőlugas gondosan felkötözve, ápolva, ami alatt hintaágy van. Két kisház: kamrának, és a másikban pedig a cipészműhelye van.
Amúgy Erdélyből települtek át 25 éve.
Miklós bácsi szereti a Jóistent, de ezt nekem sose kellett, hogy mondja, mert szavak nélkül is látszott rajta. Mindenén: a háza tájékán, a munkáján, a mindig kedves szavain, a mosolyán.

Amikor újra kiköltöztem ide, Erdőtelekre, akkor ismertem meg. Sokszor vittem hozzá cipőt, szandit, csizmát javíttatni. Az ígért határidőre minden egyes alkalommal készen volt minden: precízen, tisztességes (olcsónak mondható) áron.

Mikor kint voltam Angliában, Ő is sokszor eszembe jutott, és imádkoztam érte -mint ahogy a nagynénémért- hogy tartsa meg a Jóisten még, amíg hazaérek, mert ha nem is tudatosan, de az életem része. Meg még egy tucat idős ember itt. Nem tudunk róluk sok mindent, de ők is azok a láthatatlan támaszkerekeink ott, életünk bringája mellett. A finom érzékelőinknek kellenek, hogy észleljék őket, mikor óvatosan tapogatóznak: megvan még Miklós bácsi, Ilonka néni? A boltos Marika anyukája, a Marika néni? Igen! JÓ! Akkor minden rendben! És az  élet észrevétlenül zajlik tovább...

Miklós bácsinak tavaly elhunyt a régóta beteg, szeretett neje.
Azóta megy összefele Miklós bácsi.
Ha az utcán meglátom, vagy a kertje végében, mindig nagy örömmel köszönök rá. Régi kisöreg :)

Szóval ma átvittem egyik rokon csajszink pénzét, amivel adós maradt, és váltottunk pár szót. Szomorúságomat jelzi, hogy öt mondat után kicsurogtak a könnyeim, és majdnem elsírtam magam. Mondtam is neki, hogy megyek, mert sírás lesz a vége.
Arról beszéltünk, hogy mit is tudunk tenni? Neki nagyon hiányzik a felesége. De most mit csináljon?! "Felkelek, teszem a dolgomat. Én mindig is kedves ember voltam. Szeretem a kedvességet. De most mit csináljak? Nősüljek meg 89 évesen? Ennyi év alatt nagyon sok mindent megértem. Elfogadtam. De nem úgy, hogy bántom magam belülről, hogy emésztem magam. Azt nem szabad, mert csak magunknak ártunk! Meg másoknak is. Azzal kell élnünk, amiben vagyunk. HA nem tudunk rajta változtatni!"
És ezt olyan szelíd hangon képzeljétek el, amilyenen csak tudjátok.
Hazáig szipogtam a bringán.

Arni. Édes Arnim! Kiszakad a szívem érte! :( Persze, hogy írogat, hogy vár... És sok időt szeretne velem együtt tölteni. Ha én írok, bármiről, akár arról, hogy kimegyünk a Büdös-tóra fürdeni, megjegyzi, hogy bárcsak ott lehetnék veled! Én ebbe bele fogok őrülni! :(
Nem tudom elképzelni róla, hogy itt éljen, mert hülyeség lenne elhagynia a jó állását azért, hogy sikeresen együtt tudjunk nyomorogni Magyarországon, miközben ő hozzávetőleg a 8-szorosát keresi az itteni béremnek.
Én viszont jelenleg képtelen vagyok (még) elhagyni az országot. Nincs lelki erőm. Ki vagyok merülve, alig vonszolom magam. Depis vagyok, nyűgös vagyok. Élni is nehéz... Még nem vagyok kész. A gyerekeim hiányát alig viselem, most úgy állok, hogy ha három napig nem jön át Albi, akkor már rátelefonálok, hogy baj van, és mindenképp jöjjön át, mert nem vagyok jól.
Mercim is nyit felém. Már néha annyira kedvesen ír, hogy kezdem elhinni van egy lányom is, aki (uram bocsá') szeret! Most kezdünk végre kötődni egymáshoz. Talán valami a múlt borús felhőiből kezd tovatűnni. Kezd.
Viszont szeretem A-t.  Ha csak két mondatot váltunk megnyugszom, attól egész nap szárnyalok. Még mindig ugyanúgy gondolok rá, és azt gondolom, hogy Ő az enyém. Mégsem szeretném én rászánni magam, hogy én lépjek azért, hogy boldog lehessek. Valahogy legbelül mégiscsak azt érzem, hogy a természet rendje az, hogy a férfi közeledik, ő akar erősebben, utána adja magát a nő mindehhez. És akkor persze ebben a helyzetben közli Albert, hogy tervezi, hogy két évre kimegy Angliába! (Jókor Kisfiam, köszi!)

Nem tudom, nem tudom, nem tudom!
Recsegnek-ropognak az idegszálaim ettől az egésztől. De feladni nem tudom! Nem tudom...
Szóval ezért pityeregtem drága jó Miklós bácsinál.

"El kell fogadni, amin nem tudunk változtatni!"
De ez még nyitott kérdés, mert ezen még lehet!!!

Pussz:
Amálka, kettéhasadt szívvel

Bikiniszezon

Avagy dud-dúúúd😀

Szegénykéim! Máris lefárasztottalak benneteket... Az az igazság, hogy ilyen a kisugárzásom most.  Nyűgös vagyok -de csak agyilag!!! 😀😀😀

Na, térjünk a lényegre, vagyis a cickóimra. Ne! Szóval azt mondjátok, hogy nektek nem lényegesek a cickóim?! Ti csúúúnyák!!! 😀😛😛

(Jaj, Amálka, hagyd már abba! Miért nem beszélsz inkább a varrásról?)

Igaz is! Arról akartam beszámolni nektek, hogy elkezdtem varrni. Volt egy régi, nyílt-nyúlt bikinim, de sajnos nincs pénzem újra, fürdeni menni nagyon szeretnék ennek ellenére is, így elhatároztam, hogy átalakítom!
Vilma kölcsönadta már jó rég a varrógépét, amit estére beüzemelünk végre, mert nagyon megjött a kedvem a varrogatáshoz, átalakításokhoz, és most időm is van rá, mert szabin vagyok.

Szóval a bikinifelsőm elkészült, egyelőre kézzel varrtam. A kinyúlt anyagon nem tudok javítani, de pár alkalommal még jó lesz úszni, és talán szégyenkeznem sem kell benne a strandon.
A bugyi részét most kezdem.

Szóval a dudafotókért bocsi!!! 😁
A fő cél nem ez volt, csak hogy lássátok előtte, utána..

Puszi:
Amálka, csobb 😉

Egy randival több

Egy pasival kevesebb. Mármint izé... nyugi, nem nyírtam ki! 😀

Pár napja ismerkedtem meg egy kiskőrösi férfivel, és képzeljétek, 3 évvel idősebb is, mint én. Két napja beszélgettünk telefonon is. Nagyon odavolt. Én kértem, hogy ne mondjunk, ne ígérjünk egymásnak semmit, mert az élő találkozás mindent visz!

Így is lett! Megláttam, és abban a pillanatban tudtam, hogy részemről semmi!

Kedves volt, isteni illattal, vadító, dögös, modern szerkó, fehér cipő (a gyengém) és úgy külsőre minden klaffolt majdnem, de a szeme rémületet sugallt. Az egész pasi izgága volt. Nem is tudom. Ő bátorított engem sok mindenben, és láttatlanul rátapintott sok mindenre, ami rejtve, mélyen bennem van, és sok mindenben igaza volt!!! De így, élőben láttam rajta, hogy az ő lelkének is gyógyulnia kell még!
Jópár dolog felszakadt bennem, ahogy telefonálgattunk. Olyan volt, mint egy terapeuta. Vastag cserepek hullottak le a lelkemről. Igazán mondom ez a férfi félig meggyógyított engem, és tükröt tartott nekem! (Meg is fogom neki köszönni egy utolsó levélben) De valami teljes mértékben távol tartott tőle. Meg igazából az, hogy én nem fogok senkit hitegetni, még fél óráig sem! Láttam rajta, hogy mennyire tetszem neki, átnyúlt az asztalon, megfogta a kezem... Nem lett volna tisztességes részemről, ha nem mondom meg azonnal, különösen látva azt, hogy ő tervez(ne) velem!

Tényleg igazán sokat köszönhetek neki! Most már jól látom, hogy hol tartok: miből gyógyultam ki és miből nem. Hol vannak görcseim, bizonyos helyzetekben hogy reagálok, mi az, ami tök jó már, és hol van munkám még.
Sajnálom szegény fejét, mert mikor mondtam neki, hogy én nem... akkor felpattant, bevitte a poharakat és hazamentünk mindketten. Ha nem köszönök, nem köszön el -látható módon megsértődött...
Sajnálom, remélem ő gyorsan kihever engem -mert nagyon bejöttem neki, állítólag egy angyalra lelt- én pedig örülök, hogy gyorsan megszabadultam tőle!

Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez megtörtént velem, örülök, hogy elmentem erre a találkára -sokat tanultam! ☺

Pussz:
Amálka, léptem egyet előre!

Feledhetetlen Arnim

Csak feldobtam egy gondolatot, ami vissza-visszatér...
Meg egy személyt, aki mindig-mindig visszatér.

Nem tudom elfelejteni. Nem tudok nem sóhajtozni.
Nem tudom nem azt gondolni, hogy az Igazim lehetett volna.
Hogy az Igazim...

Bárcsak soha többé ne tudnék róla, bárcsak elfelejteném örökre és teljesen. Bárcsak soha ne keresne már, mert így csak rendre kiszakad a szívem, és belepusztulok a legyőzhetetlenbe...

Még hogy a boldogságunk egy személy függvénye???
NEM IGAZ!!!

Vagy mégis?......................................

Szürreális

Próbáltam megkeresni a legjobb szót, ami kifejezi, mi a helyzet a munkahelyemen, milyen a főnököm, a családja és ennek az egésznek az összefonódása, de annyira speciális, hogy csak az érzést sikerül valamelyest bekanyarítanom... SZÜRREÁLIS.

Néha azt gondolom, nem, ez az egész nem velem történik! Nem lehet, hogy velem!!! Az nem létezik!
Komolyan mondom, sokszor kívülről látom az eseményeket és nem tudom, hogy most akkor eljött az ideje, hogy végre hangosan felsírjak, vagy nyugodtan törjek ki fennhangon kínos, amolyan már minden mindegy típusú röhögésben?!

Tényleg nem tudom eldönteni, hogy alázatos vagyok és kitartó, vagy tök hülye?! Annyira ideges vagyok nap mint nap, hogy a csontjaim fájnak, mire már hazajöhetek. A csontjaimat érzem, mintha valami sötét szürke, gonosz füsttel telnének meg, ami öl.
Pfff...

Ma majdnem megfogtam a bringámat és majdnem felpattantam rá, hogy csókolom, akkor én most hazamentem, de nem jövök holnap! Se!

A munkába betanultam és megy is! Hibátlanok a pénzügyi zárásaim, a számláim, és úgy alapvetően minden klaffol, de elviselhetetlen személyiséggel rendelkezik a főnököm. A viselkedésén próbálok "faragni", de ezek csak egy-két napig hatásos dolgok.
Már olyan szintű gyomoridegem van tőlük, az egész rosszindulatú, utálkozó bagázstól, hogy -én, a nem bőgős- mostanság már reggel is bőgök. Előre...

Holnap részletezem.
Most megyek, kihúzom a gépet az áramból, mert közeleg a vihar...

Sziasztok! Kellemes keddet :)