Szóval odakerékpároztam a helyszínre (vagyis, a pontosság kedvéért, a buszmegállóban lelakatoltam a drótszamaram, és gyalog ballagtam oda) és 10 perccel 10 előtt bekopogtattam. A kedves fiatal hölgy felkísért az emeletre, majd hellyel kínált és kért, hogy legyek szíves várakozni a főnökre, aki itt van ám az épületben (valahol) és mindjárt jön. Nagyon köszöntem.
Feszengve, de laza mosolyt erőltetve az arcomra ültem ott pár percig. aztán még párig és még néhányig. aztán mikor már a kis titkárnőnek is kellemetlen volt, úgy húsz perc múlva, kiszólt, hogy ne haragudjak, jön mindjárt a Norbi. Ó, semmi gond.
Tudok én várni. Lehet kamerán néznek, mennyire kezdek el idegeskedni, mit csinálok, járkálok-e, rágom-e a körmömet? De én jól begyakorlott várakozó lévén, csak ültem ott nyugodtságot imitálva. Közben néztem, hogyan dolgoznak a kollegák az üvegkalickán túl. Jöttek-mentek az emberek, mosolyogtak, én is, és aztán vártam még fél órát, rendíthetetlenül!
Kis titkárnő megint kijött, hogy ne haragudjak!
Végül előkerült Norbi és széles mosollyal megkérdezte, hogy akkor csak sikerült ideérni 3 óra helyett most délelőtt? Öh...(???) Nem, engem 10-re hívtak, és 10-re is jöttem. *mosoly* Csodálkozik. Bemegy a titkárnőhöz, motyorászás, igen, tényleg 10 óra!
Ne haragudjak, kis türelmet kérne még! Ó, semmi gond!
Majd megérkezett egy ismert ember, és bement a főnökhöz elintézni valamit :D Ez ismét egy félórácskát vett igénybe. Szóval hozzávetőleg egy óra húsz percet ültem ott... :D
No, végül csak kitárult az ajtó és behívott.
Igazán nagyon kedves volt velem, mosolygott, érdeklődött, nagyon figyelt, hallgatott. Az önéletrajzom és összes irományaim, tesztjeim egy mappában a kezében voltak. Beszélgettünk. Mivel ez egy olyan állás, hogy az is fontos, hogy ki vagy (persze, mindenhol az, de inkább úgy fogalmazok, hogy máshol sokkal inkább csak az számít, hogy mit tudsz elvégezni, mennyire vagy jártas az adott dologban) és ezért nagyon sok apró részletre rákérdezett, vizslatott, láttam rajta, ahogy mérlegelt,
Jó volt vele beszélgetni.
Életemben két ember kérdezte meg eddig tőlem, hogy mi az álmom? :) Ő a második... :) :) :)
Mivel teljesen alaposan áttanulmányoztunk már engem meg az egész életemet, megkérdezte, hogy ha a munka nem arról szólna, hogy pénzt kell vele keresni, akkor mit mit csinálnék, mi lennék? Mi az álmom? El sem tudom mondani, mennyire jólesett ez a kérdés! :) Tőletek kérdezték ezt már ominózus pillanatban?
Én látom magam magam előtt, ahogy elmosolyodom és felvidulok, és széles mosollyal azt válaszolom, hogy "akkor író lennék"!!! :) :) :) És mit írna? Verseket? Mondom nem, hanem történeteket, novellákat. Felcsillant a szeme!
És persze még a Callanetics tornát említettem, amit szeretek csinálni, mert szeretek 3-4 emberrel lenni egyszerre és velük foglalkozni.
Aztán még azt is mondtam, hogy szeretnék annyira megtanulni angolul, hogy könyveket tudjak fordítani. Szintén mosolyogtam. Ő is: megint felcsillant a szeme ;)
Ezek után az előtérben odaültetett a gép elé és excel táblában kellett volna adatbázissal csinálnom valamit, de mondtam neki, hogy nem tudom megcsinálni. Az irodájában történő beszélgetéskor említettem neki, hogy évek óta nem dolgoztam ilyen fajta munkát gépen, de azt is megbeszéltük, hogy van betanítási idő, segítenek, és hogy én nagyon gyorsan tanulok és akarok is tanulni! :)
Itt befejeződött a felvételi vizsgám, szerintem egyébiránt megfeleltem, és tudom, hogy az őszinteségemet többre értékelte, mint a számítástechnikai (nem létező) ismereteimet.
Január vége felé szólnak.
Máris megyek, és elmerülök a legújabb excel-ben.
Buggy-buggy..... :)
Köszönöm, hogy szurkoltatok!! :*
