Szomorú nap

Régen voltam már ennyire szomorú...

Komolyan mondom, még idegesnek vagy bármilyennek is jobb lenni, mint ilyen keserűnek. Fáj a lelkem egész nap. 

Feltört belőlem egy csomó érzés. Az otthagyott emberek, emlékek fájdalma. Az, hogy nem tehetek semmit. Hogy ha törik, ha szakad, ebben kell boldognak lennem. Nem lehetek egyszerre két helyen. A hazajövetelünkkel elmúlt a sok odakinti rossz, de el kellett engednem ehhez a jót is!

Itthon pedig még kaptam időt az öregjeimmel. Erzsi mama és a nővérei. Olyan megható minden: mindent megadott a Teremtő, ami csak vágy volt a szívemben. Emberek, akiket szerettem és nem tudok még elengedni ebből a világból. Még nem! Felelevenedhetett a gyermekkorom boldogsága, ugyanazokon a helyszíneken...😊 Csendes boldogság a szívemben. És félelem. Meddig még? Kifele megyünk az életből. Csendesül, hűlik és hervad a nyár. Közeleg az ősz... De olyan jó, hogy még meleg van!!! 😊

Fura. Szabadulni akartam, menekültem haza, nem tudtak volna annyi pénzt adni, hogy maradjak -ja de! 😁 Mondjuk nem akartak- és most mégis fura sok minden. Az embernek még az a cseppnyi jó is hiányzik, ami ott volt. Az az EGY csepp. Volt, aki szeretett volna... Máig ragaszkodik...

Utálom ezt 😪 

Mondtam, hogy nem lehet, nem megyek -legyen boldog. Mással. Mert nem kívánhatok neki egyebet. Csak hogy boldog legyen. Megérdemli! 💗

Sajog a szívem... Annyi a változás. A teher. S a most felbuzgó szerelmek emlékei. Gyötörnek.

Valamelyik éjjel meg Jan-nal álmodtam. Még mindig... Milyen érdekes, hogy mennyire a lelkünkbe tud égni egy-egy ember, még akkor is, ha gyakorlatilag köztünk nem történt semmi. Az emberi lénye felvillanyozta az emberi lényemet. Hmmmm😊 Jan... Szerettem!

Majd elmúlik minden. A sírás szélén állok. Nem tehetem: négy tornaórám lesz. Mindjárt kezdek.

Vajon lesz-e párom valaha? Vagy elátkoztak? Magányra?

Nyugalomra vágyom. 

És örömre!