50 évem margójára

Megj.1. NEM ÉRZEM MAGAM 50 ÉVESNEK!!! :D
Megj.2. A teljesség igénye nélkül

Egy csuda kedves család: nagypapa, nagymama, Erzsi nagynéni, leendő keresztapa és másik két nagynéni, valamint unokatesók garmada várta érkezésem. Mely érkezést szégyen: anyám szégyene övezte, mivel lányfejjel esett teherbe velem. Mikor apám (a biológiai) megtudta mi a helyzet, elhagyta anyámat. (Soha az életben nem tudtam meg, hogy ki ő, és azóta, úgy tudom, már meg is halt) Mama kiborult, papa csendesítette a helyzetet: ha az apja nem akarja, akkor a mi gyerekünk lesz!!! Drága papa! J Így születtem meg egy szép februári napon, a nagypapám által adományozott Flórián családnéven. (Anyucinak kérdés mennyire volt szép ez a nap?) Nekem biztos az lett volna, ha látom, mert Erzsi mama elmesélése szerint térdig érő hóban szaladt a Répási Feri bácsinak szólni, aki berobogott a mentőt értesíteni, majd Anyut elmotoroztatta a kanyarig, mert a mentőautó a kövesútról nem tudott lefordulni mamáékhoz, akkora volt a hó. Ebből adódóan én genetikailag programozva vagyok tél- és hóimádó. J Mi is következhetnék egy február 15-ei születésből, nem igaz?

Erzsi, a nagynéném utánunk jött busszal Kiskunhalasra, majd ott várt izgulva a folyosón, hogy mikor születek már meg? Közben végtelenül sajnálta az én egyedül maradt Anyukámat a nagy fájdalmai közben. A szülésznő azt az utasítást adta Neki, hogy nyugodtan hazamehet, mert ez sokáig el fog még tartani, s Ő, mit tehetett, hazabuszozott. Nem sokkal azután a drága jó Répási Feri bácsi hozta a remek hírt, hogy MEGSZÜLETTEM! És Anikó lettem, Anyuci kedvére, aki Anna volt, és sokan Anikának meg Anikónak becézték. Elhatározta, hogy ha egyszer lesz egy kislánya, akkor Anikónak fogják hívni, mert ez a név olyan kedves neki. Én ennek örülök, én mindig kedveltem a nevemet J Úgy tűnik, ami szeretetből születik, az mindig jó lesz! J

Szóval megérkeztem, megnőttem, tanultam, álmodoztam, terveztem, felejtettem, elestem, tévedtem, vétkeztem (ember és Isten ellen) sokszor, kaptam bocsánatot mindig eggyel többször, s most az életem delén, magamat 20 évesnek érezve belül, változó kedéllyel, hullámzó erővel, de soha hitetlenül nem –élem életem. Nem mondom, hogy szép volt, nem mondom, hogy jó volt, nem mondom, hogy nem jutott ki keserves kínokból és óriási veszteségekből, DE!... De gyermekségemtől fogva az Isten JELENLÉTÉBEN élhetem az életem egy soha el nem múló, amúgy emberi ésszel meg nem magyarázható örök belső derűtől átitatva. Örök önvizsgálatban. Sokszor kissé félve, felzaklatva, túlságosan a szívemre véve az emberek esendőségét és problémáit. Mindig megoldásokra törekedtem. Nem néztem magamat, ha valaki szükségben volt, vagy számított rám. Mindig hátratettem magam másért. Hogy ezt megbántam-e? SOHA! J Tán most már nincs akkora erőkeretem hozzá, de életem felvidító és felfrissítő ereje mindig a küzdelem, a sok szenvedés és a másokért élés volt. Igen, nem értem el mindent, amit terveztem, talán nem is fogom soha. Borzasztó ezt leírni?... Érdekes: nem… J Inkább BÉKE. Elengedtem, és ez olyan jó! Az élet jó lenne abban a tökéletességben, ahogy megálmodtuk. Én szépeket álmodtam! Jó nagy része nem lett meg.  Sajnos. Rendben lévő, jól kormányzott családot, gyerekekkel. Megvalósult? Igen: lett férjem, négy gyönyörű, értelmes, okos, jólelkű, törekvő gyermekem. Aztán kudarcot vallottam, mint feleség, abba pedig jó nagy részt beletett a férjem, hogy anyának meg semmilyennek se érezzem magam, s majdnem azt is elérte, hogy tenni se tudjak a gyermekeimért. De Isten nem így gondolta! J Meg én sem! Az alázatot, ha nem lettem volna eléggé az, Isten megtanította nekem ebben a helyzetben. Úgy hívtam magam gondolatban, hogy a”távirányítós anyuka”. Hogyan? Hát úgy, hogy én elküldtem az üzenetemet a Jó Atyának imában, könyörgéseimben minden áldott nap, és Ő kegyelmesen meghallgatott és lenyúlt a Gyermekeimért. Nap mint nap. Angyalait küldte értük, egy hajuk szála sem görbülhetett, mindig védelem alatt álltak. Gondolatban még a mennyei seregeket is láttam körülöttük, ahogy Isten megígérte nekünk. J

Megjegyzés: sajnálom, ha sok az Isten meg mennyország valakinek, aki olvassa, amit írok. Isten nélkül üressé válna az életem. Értelmét se nagyon látnám. Se a létezésnek, se csinálni bármit is. És fura lenne számomra csak úgy lógni a levegőben: segítség és társaság nélkül. Az Isten kedves, vidám, vicces, erős társasága nélkül. Én BENNE élek, nem tudnám szétszedegetni a lényem az Ő létezéséből, és kilépni se tudnék, nem is akarnék a teremtő, naponta újjáteremtő hatalmas erejéből. Jézus megváltása nekem ÉLET és SZABADSÁG. Nekem nem kell tennem az örök életemért semmit, de az annyira megnyugtató, hogy elvenni sem tudok belőle! J  Bármit tervezhetek, megtehetek, úgy élhetek, ahogy jó nekem, ahogy akarom. Az lehetek, akinek Ő megálmodott engem teremtő, játszó, vicces, drága, boldog jókedvében! J Jézus megfizetett mindent értem. Mindent.

Nos, a nagymamámnál felnőve én ebben a leírhatatlan kegyelemben éltem. Sokáig nem tudtam mi az a különleges légkör, ami ott van nála, de most már érett, felnőtt ésszel tudom: az Isten JELENLÉTE volt az. J Az Úr szelleme (Szentlelke) mert nagyszüleim átadták az életüket Istennek. Nem szavakban, hanem ahogy éltek, az prédikált. A sok munka, a kedvesség, a mindig fennálló csendes, vidám légkör, és a másokkal (is) törődés. Nem csak én, én, én volt, hanem te is, meg mi és ők, és volt közösségi élet is, amiben tevékenyen részt vettek. Az imaházépítésben, de a szakszövetkezet munkájában is, és törődtek a szomszédokkal, rokonokkal mindeközben. Sokat olvastak, tájékozottak és intelligensek voltak. Mindig egy lépéssel a koruk átlaga előtt, és modernek.

A fentiekhez kapcsolódva mondanám, hogy még mindig sok tervem van, annyi a különbség, hogy most már látom: mennyire kevés időm maradt. Szomorú ezzel szembesülni, de ha nem fogadnám el a halál gondolatát, akkor csacska lennék, felelőtlen. Mióta bekalkuláltam az életembe a halálomat, sok minden megváltozott: felelősségem megnőtt és adott ez nekem egy nagy lendületet, ez a tudat, hogy akkor hajrá, hajrá, gyerünk, valósítsunk meg mindent, mert mindjárt itt a vége. Meglátjuk majd, mi fog még beleférni, én azon leszek, hogy ne hagyjam itt e földi létet úgy, hogy ne hagyjam magam mögött azokat az értékeket, amiket én elterveztem, hogy itt hagyok. Sok munka lesz, remélem lesz erőm és tehetségem mindent kivitelezni!

Általános iskolába Akasztón jártam. Amire szívesen emlékszem, az az énekkar például J Szopránt énekeltem, olyan csilingelően magas hangom volt, hogy ihaj. Mindent, mindent ki tudtam énekelni, ami szükséges volt. Jártunk versenyekre is, járási, meg egyebek. Egyik legnagyobb emlékem, amikor a környék hozzávetőleg 12 énekkara lépett fel, majd a végén, a nézőtéren ülve, egy karnagy vezénylése alatt elénekeltük Kodály Zoltán: Forr a világ bús tengere című szörnyűséges kórusművét, ami a rettenetnél is borzalmasabb volt akkor :D Ma már nagyon odavagyok érte. Talán mert még mélyebben érzem a mondanivalója súlyát. Szóval szép élmények voltak ezek. Az akasztói általános iskola az egyik fősuli gyakorló iskolája volt, szóval igen magas szinten volt fejlesztve, így sok új és modern dologgal tömték meg nekünk. Imádtam a biosz termet. Hú, mennyi konzervált állat volt üvegben. Bahh. Még most is érzem azt az átható izé folyadék illatot. Még egy pár hetes, emberi magzat is volt az egyik üvegben. Döbbenet! A fizikát egyenesen imádtam! Nagyon jó tanárnőnk volt, olyan ügyes kísérleteket mutatott be, hogy csak ámultunk. Mindig bemagoltam mindent, hát annyira logikus volt! :D A biológiát is imádtam, MINDEN ÓRÁRA MINDENT bemagoltam. Azt mondták pár szó kihagyással követni lehetett utánam a könyvet :D Szerettem, no! Na és rajzolni szerettem még nagyon. Volt is szépérzékem, és a térben történő ábrázoláson egyszerűen nem értettem a többieket, hogy miért nem megy nekik? Általában meg lettek mutogatva a festményeim, pasztellrajzaim, a geometrikus ábráim meg mindig. Ja, jártam még színjátszó szakkörre is. Az őrsi órákon kívül :D A színjátszón mindig én tudtam a leggyorsabban elhadarni a nemmindenfajtaszarkát! :D
Alsóban még Kiskőrösön rajzszakkörre jártam, mindenféle technikával alkottunk. Emlékszem egy tengeralatti világot ábrázoló festményem kiállításon is járt. Később ugyanehhez a drága jó művész tanárnőhöz járt a kislányom is rajzolni, Ő is országos versenyeket járt meg.

Visszaugrok a történelemben: anyukám meghalt 1983-ban, amikor én 11 éves voltam. Szörnyű tragédia volt ez mindannyiunk számára, de Erzsi néném, anyu egyik nővére már másnap odaköltözött hozzánk, és maga mögött hagyva a saját életét, semmi pénzt nem kapva az államtól (a testvéreitől sem) felnevelt bennünket, úgy, hogy Ő maga is munkahelyre járt dolgozni, kemény fizikai munkát. 21 évet áldozott ránk az életéből. Apu, a nevelőapám egy alkoholista szar volt! Minek szépíteni? A nevére vett, ami kedves gesztus volt részéről, így egyforma nevünk van a tesóimmal (három húgom, öt öcsém volt, egyik öcsém sajnos már nincs köztünk) de ezen kívül semmi jót nem tudok róla mondani. Amikor józan volt, lehetett vele értelmesen beszélgetni. Másra nem emlékszem a durvaságán, a nyersességén, az üvöltözésén kívül, meg azon kívül, hogy mindig verte a tesóimat, ok nélkül. Egy szadista, hülye barom volt! Szerencsére meghalt 1990-ben, így mindnyájan úgy éreztük –bár bűntudattal- hogy megszabadultunk tőle. Szóval a megmentő Angyalunk Erzsi mama lett. Elég mindenkinek egy ember, hogy az élete jóba forduljon. Egyetlen egy valaki! Én mindenkinek kívánom egész életére, hogy mindig legyen meg neki az az egy valaki! Anya, apa, nagymama, unokatesó, jó barát vagy barátnő, férj vagy feleség. Az az egy személy, aki széppé teszi, bearanyozza az életét. Nekem ez az egy valaki akkor Erzsi mama volt. Na, meg az anyai nagymamám, aki mindenét nekünk adta volna. Szerettük is nagyon!

Kalocsán kezdtem a gimiben, ami anno elit iskolának számított, a tanulók színe-java került be oda. Sajnos nem tudtam megszokni, nem szerettem ott, így 3 hónap múlva átiratkoztam Kiskőrösre a kertészeti szakközépbe, ahova a barátnőim is jártak. Mindenből különbözeti vizsgát kellett tennem. Hú, azt a nyamvadt termőrész-ismeretet sose fogom elfelejteni… L Meg a szőlő metszésmódokat. Ezeket a négy év alatt sem tudtam megfelelően behozni. Más ment. Sikeresen leérettségiztem mint szőlő-és gyümölcstermesztő. Az osztályom átlagos volt. Nem kötött hozzájuk semmi extra, de bajom se volt velük. Mondjuk abban az időben, aki templomba járt, azért megbélyegezték a háta mögött, de voltunk egy kisebb csapat, talán ezért sem érdekelt nagyon. Nagyon tündéri osztályfőnökünk volt: anyánkként foglalkozott velünk. Nevelt minket, minden téren törődött velünk. Egyik legnagyobb jó volt, aki történhetett velünk. Hálás vagyok Érte. Középiskolával töltöttem (dolgoztam) két hetet Lengyelországban Krakkó környékén, a testvériskolánkban. Fantasztikus volt!!! Amíg élek emlékezni fogok rá, mennyire szerettek minket  a lengyelek, a kiállítás-vezető hölgyet, aki elsírta magát, hogy mennyire szereti a magyarokat, és egyenként mindannyiunkat megölelt. A Pazar kastélyokat, ahová kirándulni vittek minket, Oswiecim ugye, a döbbenet helye, amit szintén nem lehet elfelejteni soha! A tutajozás a Dunajecen, és a kirándulás Zakopánéban, szállás a parasztházban a helyi lakosoknál. Áhh! J Krakkó –szerelem. Tarnow is. A villamosozás, buszozás, a közös diszkó a lengyel srácokkal :D (A diszkós fiú udvarolt nekem)
Jártunk még Bécsben kirándulni, majd Szlovákiában síeltünk öt napot.
Szintén ikonikus, vagy milyen emlék marad NYUGAT-BERLIN. Akkor még az volt. Életem első repülése 17 évesen. MALÉV gépen J Elmondhatatlan élmény! Ott három hetet dolgoztunk az Immergrün Gpg-ben. Döglöttünk meg, olyan kimerítő volt, de marha sok pénzt kerestünk. Olyan dolgokat hoztunk be nyugatról, hogy még ma is csak csodálkozom. Kelet-Berlin is nagyon szép volt. Megjártuk a Pergamon Múzeumot, láttuk azokat a behurcolt csodákat, például a babiloni városkaput, szem-száj tátva maradt. Nekem mégis a legnagyobb élmény a Berlini fal túloldalára való átjutás volt: határátkelőhelyen keresztül, több órás sorban állás után, útlevéllel, átvizsgálások után. Felszállás az S-bahnra, ami átvitt magába a csodába… Ami akkoriban számunkra elképzelhetetlen volt idehaza, én megnézném manapság a rólunk akkor titokban készített filmet. Nekem biztos tátva volt a szám az üvegpaloták, a tisztaság, a lenyűgöző virágáradat, a csodás butikok, sokemeletes áruházak láttán, ahol egy emelet csak a parfümöké volt. Az a luxus akkoriban teljesen ismeretlen volt számunkra! Valami frenetikus élmény volt az ott-tartózkodás! J A teljességhez tartozik, hogy volt egy nagy szerelmem-álomegyüttesem, akik szintén Nyugat-Berlinben trónoltak, mind a mai napig egyébként: a Twins. Imádva rajongtam értük, így persze, hogy nekem muszáj volt mennem az NDK-ba, még azon az áron is, hogy három hetet kell dolgozni. :D Nem tudom, mit reméltem, hogy egyszer csak szembejönnek velem, Ronny (az énekes, akibe fülig szerelmes voltam) rám köszön, és szépen feleségül kér? Mondjuk igen, erre számítottam! :D Am, elkerültük egymást sajna…
Németországban Jéna, Augsburg környékére vittek kirándulni, és életemben először (17 évesen) aludtam egy ötcsillagos luxus szálloda 25. emeletén. :D Karl Marx Stadtban. Gyerekek, Pazar volt. A kis csitrik le-föl lifteztünk, véletlen betévedtünk egy full elegáns drinkbárba, ahol aztán már muszáj volt inni, mert ciki lett volna elhúzni a csíkot. :D Előtte ötfogásos vacsorában részesítettek minket: előétel, először azt se tudtuk mi az? Aztán főfogás, majd desszert ízlésesen  felszolgálva. Pincérek által körbeugrálva. Tényleg mintha valami komoly politikai küldöttség lettünk volna… Elképesztő kastélyokban jártunk ott is, meg múzeumokban. Annyi félében, hogy egy idő után betelt az ember feje a szépséggel, és már nem tudott többet befogadni.
Mi a barátnőimmel munka után is kijártunk a kisvárosba, ami mellett dolgoztunk. Igen körülményes volt, de nem sajnáltuk a fáradtságot. Potsdamba is bebuszoztunk. Vagy villamos volt? Már nem emlékszem. Az is olyan lenyűgöző látvány és élmény volt, hogy megmarad örökre. Ahogy beértünk a nagyvárosba, lejtett az út kanyarban, és így haladtunk el egy hatalmas épület mellett, aminek a tetején egy arany szobor volt: egy kisfiú tartotta a kezében a földgömböt… Más alkalmakkal is ellátogattunk ide közösen a busszal: vásárolgattunk, és félelemmel teli megilletődöttséggel bámultuk az IGAZI punkokat a buszmegállóban. :D

Az érettségi nehezen ment, úgy értem nehéz volt, és mint sokan, én is mindenfélével húztam az időt –tanulás helyett. :D Még füvet is vetettem. Na, mindegy. Sikerült. Évtizedekig titkoltam a gyerekeim előtt, hogy töriből kettest kaptam. :D Ezután egy évet jártunk négy barátnőmmel a Pécs melletti Szentlőrincre gazdaaszonyképző iskolába, ami bentlakásos volt, három váltó héttel. Az osztály három csoportja vagy varrt, vagy főzött vagy állattartás-kertészet gyakorlaton volt. A főzős csapat kajáját ettük ebédre. Jesszus! :D Erről ennyit. Részt vettünk egy egyhetes tehénfejés gyakorlaton például, aztán egy hétig csirkevágás és feldolgozás volt. Már csukott szemmel kaszaboltam őket. Aztán az egy év alatt megtanultunk varrni, és aki akart tehetett nőiruha-készítő vizsgát. Kutya kemény volt, de én akartam, meg is lett! J Volt vendéglátás óránk, sokrétű ismeretekkel, tanultunk például teríteni is, én ezt azóta is imádom. Hímeznünk is kellett sokat. Nehéz év volt, de megérte. Többek között ezzel a sulival is kirándultunk: meglátogattuk az ausztriai testvériskolánkat. Na, még ott kaptunk olyan kiszolgálást és olyan mennyei ételeket az ottani gazdasszonyoktól, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk. Ami engem megragadott még, az a kollégium volt. Extra modernül felszerelve és mindenhol lekerekített bútorok, és olyan álom kényelmes ágyak, hogy szerintem mindannyian életünk egyik legjobb álmát aludtuk ott. Grazban egyik tanár hívott el bennünket vendégségbe a saját (hatalmas) házába. Külön élmény volt az is. Főleg a parkosítás, a gyönyörű kinti környezet.

Ezután főiskolára mentem szakoktatónak, hogy az akkor az országban nyíló több tucat hasonló iskolába kitermeljék a tanáranyagot. Gödöllőre jártam az akkor még Agrártudományi Egyetemre, a Tanárképző Főiskolára. Szerettem. A matekkal megküzdöttünk három félévig, de sikeresen győztem! :D Hármassal, kettessel, mikor hogy, de meglett. A záró tanításom, a szakdolgozatom, az államvizsgán szereplő összes tárgyam ötös lett J J J KIVÁLÓ eredménnyel végeztem. Zárójel: két gyermek mellett, a kisebbik fiam ott volt velem, mert még csak öt hónapos volt.

Háromszázhetven fővel megrendezett lakodalmamat 1992. október 31-én ültük. A lagzi maga az akasztói kultúrház hagyományosan, tiritarkára feldíszített kultúrházában volt megrendezve. Volt anyósom nagy gonddal szervezett meg mindent, Erzsi mamával karöltve. A nívós, nyomdában készíttetett meghívókat személyesen hordtuk ki minden családhoz. Leendő anyósom, apósom, leendő férjem és én. Jó pár vasárnapunk ráment. (És degeszre ettük magunkat mindenhol sütivel)
Én a mai napig nem értem, Erzsi néném hogy tudott nekem ekkora lakodalmat kifizetni? :O Tőlem egy fillért nem kért, szóba sem jött a pénz! Esküvő előtt volt délután kettőtől vendégvárás és ebéd. Húslevessel, pörkölttel, süteményekkel, ahogy illik. Ajtóban pálinkás beköszöntő és egyéb női kontyalávalók, csak hogy a jó hangulat meg legyen alapozva; no meg a jó étvágy. ;)
Régi tót népviseletbe öltözött menyasszony szerettem volna lenni, hófehér sokszoknyás, csipkekötős ruhában, hófehér gyöngykoszorúval szűzi fejecskémen. Abban az időben nagyon vonzott a népi hagyomány, tudniillik Kiskőrösön a tót nénik a mindennapokban is sötét kék, fekete, barna, sötét szürke árnyalatú népviseletben jártak, kis mellénykével, kendővel. Nekem ez nagyon tetszett, sokat foglalkoztam is a néphagyományokkal, egy tucat könyvet szereztem be népi építészetről, régi tárgyakról. Tervben volt egy másod diploma valami ilyen téren.
Mamám nem engedte meg, mondván, hogy ez már nem divat, nem szokás, csak szégyent hoznék ezzel a fejére. Így nem lettem népviseletes menyasszony, de úgy felszívtam magam, hogy durcából elhatároztam, olyan egyszerű menyasszonyi ruhám lesz, amilyen csak lehet! Bosszút állok nemtom min, de mindenkin! No, azon aztán semmi fodor, semmi csipke nem volt, úgy varrattam: egy egyszerű A-vonalú ruha volt, a hátán sok gombbal, kis nyakkal, enyhén puffos újjal, hosszú tüllfátyollal, slussz. (Na, ilyen ruhát se vennék fel még egyszer)
A cseppformájú nagy csokromat virágkötő barátnőm készítette nekem (csillagászati áron) csupa hófehér rózsából. Nagyon szép volt! Az esküvőnk is szép volt, a házhoz jöttek kikérni a menyasszonyt (engem), úgy sétáltunk a polgármesteri hivatalba. Ott csak annyi blamát csináltunk, hogy a csók után a zuram szája keresztben vastagon vörös rúzsos volt, a sült hal meg ott vigyorgott teli szájjal, én meg próbáltam elmutogatni neki, hogy töröld le, de nem vette az adást. Így még pár széles mosoly után a vőfély súgta a fülébe, hogy törölje le a száját, mert rúzsos. A másik baki az volt, hogy a közös gyertya meggyújtásakor kigyulladt a perelinemen a strucctoll. :D Nem tudtam miért ugrik oda két asszonyság és mit legyezgetnek meg fújogatnak. Intő jelnek kellett volna vennem!!! :D Szal ha kigyullad a strucctoll: menekülj!!! :D Következő utunk a kiskőrösi evangélikus templomba vezetett, ott álltunk oltár elé, hogy megfogadjuk Isten és emberek előtt, hogy örökké hűségesek leszünk egymáshoz. Na, ezt hagyjuk is most...
Ezután mentünk el fényképezkedni a fél retye-rutyával. Akkoriban tetszettek is a képek, ma már egyenesen viccesnek látom őket. Azok a hajak, azok a ruhák és sminkek... :D
A vacsora igen bőséges volt, helyi szokás szerint minden volt, a vőfély hahotára fakasztotta a násznépet minden fogás feltálalása előtt. Nekem nagyon jópofa volt, én mindig is szerettem az ilyen lakodalmakat.
Közben végig húzta a zenekar. A főfogások után felszolgálták a számtalan házi süteményt.Ami rendelve volt, azt is asszonyok sütötték háznál, akik direkt ezzel foglalkoznak. Mennyei finom volt minden. Kihozták a menyasszonyi tortákat is, a főtortát, amit szeletelnem kellett, meg  a diótortákat, amit általában a keresztszülő szokott készíttetni, meg a barátok. Cukorkával is végigkínálgattunk mindenkit. Aztán jött a menyasszonyi tánc éjfélkor. Abból én csak arra emlékszem, hogy tíz perc után annyira szédültem, hogy egyenesen hányingerem volt. Nagyon sokáig tartott annyi vendéggel végigtáncolni a menyasszonytáncot. De megérte! ;) :D Nem tudom arányítani mai árakhoz, de nagyon sok pénzt kaptunk a rokonoktól, és sok ajándékot is.
Ezután hazamentünk átöltözni. Én mondtam a friss uramnak, hogy én lefekszek aludni, én annyira fáradt vagyok, hogy nem megyek vissza! :D Persze visszamentem, viszonylag gyorsan átöltöztünk pirosba: újember-újasszonyba. Igazán szép ruhám volt, a zuramnak az akkori divat szerint spanyolövet és csokornyakkendőt készíttettünk. Csinosak voltunk, no! :)
Visszatérve hajnalig táncoltunk, közben felszolgálták a székelykáposztát, nehogy a násznép éhen haljon két óra táncolás után, mert addig csak süteményt fogyasztottak meg ittak. Főleg ittak! :D A káposzta mellé a sültestálakat is előhozták újra, szóval jól tartottuk őket, úgy vélem. :)
Mi fél 4 körül mentünk haza, már csak a kemény mag táncolt, és a kinti restinél a nagyon jóhangú férfiak, akik opera- és táncdalénekessé tütkézték magukat. 
A kedves családom és a zuram kedves családja maradtak reggelig a vendégekkel, illetve  az ételeket elcsomagolni, elpakolni, szétosztogatni és nagyjából összetakarítani. Utána mindenki csicsikált egy pár órát és kora délután befejezték a takarítást, a ledíszítést, és átadták a kultúrházat.
Szép esküvőnk, szép lakodalmunk volt. Megérhette az unokabátyám, a drága jó Flórián mamám, és az Öcsém, Attila is. Minden kerek volt, és nagyon szép :) Még előttem, előttünk állt az élet. 
Pár óra alvás után útra kerkedtünk, elutaztunk nászútra. A Kanári-szigetekre! :)

A NÁSZÚT

HÁZÉPÍTÉS

Csodás barátaim vannak! Csak köszönni tudom őket. Nevelgetjük egymást, úgy érzem... ;) Bár velem szemben néha többet engednek meg maguknak úgy érzem, de remélem a jövőben kiegyenlítődik a helyzet a finomság terén. Is. Meg a kölcsönös tisztelet terén is. Akik nem annyira voltak csodásak, velük már nem tartok kapcsolatot...

Mindjárt hajnali 2 óra, az 50. születésnapom hajnalán. Munkában vagyok és itt klimpírozok. Lenne még sok mesélnivalóm. Magamnak elsősorban. Főleg összefoglalni szerettem volna az életem, megemlékezve magamról. Végre! J Végre eljöttem én is a magam életébe! Úgy érzem komoly fordulóponthoz értem, több téren is. Jókat remélem, szépeket várok, ígéretes jövő áll előttem, és boldogság, ezt érzem. Vajon mit is írjak le még?

A felejthetetlen angliai tartózkodásomat, előbb egyedül, majd Olivérrel. Isten kezébe tett évek voltak, Isten hatalmas áldásával, ami alatt embereket, barátságokat, világlátást, Oli felnövését értem, nagyon sok tapasztalatot, ami előrevitt az életben, és egy halom pénzt! Kilépés volt, bátorságom próbája, melyet a Jó Atya bőségesen megjutalmazott.

NÉGY CSODÁS GYERMEKEM VAN <3 Hála legyen értük! Csabi, Albert, Mercédesz és Olivér. Regényeket tudnék írni Róluk, de az majd egyszer máskor. Holtig tartó szeretettel szeretem őket. Nagyon jó látni, hogy boldogulnak, és minden jól alakul velük. Tudom, hogy azokat a dolgokat kell és fogom gondolni Róluk, amiket Isten adott elém róluk és velük kapcsolatban. Ez nagyon fontos. Hogy mit gondolunk és mit jelentünk ki hangosan, mert a többi gondolatunk is abba az irányba fog haladni, és úgy fogunk bánni velük, ahogy gondolkodunk róluk, és ez előbb-utóbb megtestesül tettekben is. Az Isten igéjét jelentem ki felettük, hogy Isten szép jövőt szánt nekik, hogy Jézus azért halt meg, hogy már ebben az életben bőségben éljenek. Bőséges szeretetben, kellemes környezetben, kiváló anyagi körülmények között és egészségben. És boldogságban. J Hiszem! Vallom!

Most pedig reménységgel megköszönöm az Úr Istennek az elmúlt csodálatos ötven évet. Mert bárhogy is alakult, bármi is történt, Ő mindig ott volt, ahova mennem kellett. Mindig ott állt mellettem, ahol én álltam. Semmi sem történhetett az életemben az Ő tudta nélkül. Végezetül jól jöttem ki mindenből, Ő utat készített nekem mindenhová, előttem ment, és kedvessé tette az arcomat az emberek előtt. Számtalanszor megtapasztalhattam, hogy Istennel minden lehetséges, és azt, hogy őnélküle semmi sem az.

Hittem! És az Isten jutalma kísért!
Istennek legyen hála és dicsőség érte!

Soli Deo Gloria!

Maradok barátotok:
Megyes Anikó, Isten szolgája