A film címe : Átléptem a saját árnyékomat, avagy Frozen in Norwich

Nahhh. A randevú egy órán át tartott hozzávetőleg. Ami az időjárást illeti kijózanítóan hideg volt! Jó ez! Ha egy pasival azután is találkozni akar az ember lánya, hogy félig megfagyott vele a város leggyönyörűbb, de leghuzatosabb focipályájának a szélén, akkor az csak jót jelenthet a továbbiakra nézve. Mert amúgy olyan ká* hideg volt meg szél, hogy az már önmagában is válóok. A dolgok eleje: árnyékátlépés. Tegnap délután 4 óra környékére olyan apátiába süllyedtem, hogy ölni tudtam volna az idegtől!!! Totális kétségbeesés uralt le. Rettegés. Düh. Hogy úgysem fogok tetszeni! Majd talál mást, aki beszél angolul is. És egyfajta gyötrelem marcangolta a lelkemet. Ez annyira sz*r dolog, hogy nem is tudom megfogalmazni, csak körülírni. Nem az volt a fő bajom, hogy nem felelek meg a hapsinak (az is!) inkább az, hogy képtelen vagyok elmenni (én nulla) arra a találkára. Csabimmal csevegtem kicsit erről tegnap, aki képtelen volt megérteni, miről beszélek. (Szerencsére!) Annyira padlón voltam és olyan mértékű tehetetlen düh munkált bennem, hogy úgy láttam jónak, ha elmegyek sétálni egyet! Szóval tettem egy hosszabb sétát futóléptekben. Picit segített. Közben végig imádkoztam, sőt perlekedtem is Istennel: Uram, mit tegyek még meg?! Uram, tudom, hogy fel kell építenem önmagam, de hogyan??!? Saját mocsaramból nem tudom kirángatni saját magamat! :( Tudom, hogy a nőiességem megélésével van baj. Én szeretném tiszta szívemből és teljes erőmből! Segíts, Uram! Azon az úton akarok járni, amit Te mutatsz!!! Segíts, Uram! Dicsérlek mindenemért amim van és a sok jóért amit adtál már, és a társaságodért, amiben a napjaimat élem -nincs nagyobb kincsem! Tudom, hogy a legnagyobb jót akarod nekem, segíts nekem, kérlek, hogy ne én legyek a saját boldogságom akadálya! Hiszek, Uram! Ezek után a tettek mezejére voltam kényszerű lépni, ugyanis a hit halott cselekedetek nélkül, ugye. Komolyan mondom olyan volt ez a két nap nekem, mint annak, aki seregekkel harcol. Le kellett győznöm a féltékenységemet, a kontrollmániámat, a kétségbeesésemet, azt, hogy mi lesz ha?, a szorongásomat és ki kell iktatnom a gondolataimból Szurtosit, aki túl sűrűn jár vissza kísérteni... A többit inkább le se írom, reggelig halálra unjátok itt magatokat. A ti kedves biztatásaitok lendítettek előre, Kiffiam tegnap, és ma reggel Margó, aki komolyan rámparancsolt, hogy engedjem át magam az élet élvezetének végre, hisz senki sem vádol! Na. Tegnap dél óta alig ettem, szerintem fogytam három kilót, remegtem a gyomoridegtől, de három órával a találka előtt hozzáfogtam megmunkálni a legnagyobb feltöretlen földet: jómagamat. Komolyan mondom nektek, mintha vért izzadtam volna! Kínok közepette raktam magam rendbe. Borotválkoztam. Az hűdekínos nem? Ha randi előtt megvágod magad a nyakadon meg a szád szélén -NŐ LÉTEDRE!!! :D Istenem... Na, mindegy. Zuhanyzás, hónaljtisztogatás. Manikür, jelen esetben csak natúron hagyva. Most így tetszett. Hajmosás, szárítás. Parfümözés. Tükörbenézés: hűűű, de jól nézek ki! :O Magamra vigyorogtam! ☺ Borotválkozás többszöri javítása. Orrszőrzetvágás. Öltözés befejezése. Fülbevaló. Passzosfarmer. Csini csizma. Még egy kis tupír, még egy kis lakk. Szürke dzseki, piros sál, piros táska. Egy különleges, régen hallott zaj: nahát, korog a gyomrom! Enni kéne, mert szédelgek, de nem birok. Indulás. Editnél a párfümfelhőm kérdéseket indított be. Kutyafuttában elmondtam, hogy találkozom egy angollal. Indulásom előtt két perccel írt, hogy háromnegyedre ott van. Jól van. Szóval jön -már ez is valami! ;) Pont azon az útvonalon kellett mennem, amerre a háromgyerekes-mazdás családhoz, meg pont ahhoz a hihetetlenül zöld füvű parkhoz, ami mellett minden nap elsétáltam régebben hazafelé. Tudtam, hogy az út végefelé egy kies házsor előtt fogok kanyarvást leereszkedni a dombon. Szép hely. És akkor ha ő ott vár az út végén... neeem: a kovácsoltvas kapunál, akkor már a távolból rámpillanthat és megcsodálhat és olvadhat előre. Esetleg elfuthat ijedtében a focipálya másik végébe, vagy én továbbhaladhatok feltűnés keltése nélkül jobbra el. Izgatott voltam mi tagadás. De Istenre biztam még egyszer gyors, a dombról lefele. "Jó Uram, itt vagyok. A kezedbe teszek mindent. Mi lehet a legrosszabb? Soha többé nem takálkozunk. Miért eddig nem bírtam ki valahogy egyedül? De! És ennél szarabb nem lehet ugye, Istenem? Max ha az ember az egészségét elveszíti, de kérlek, azt Te segíts megőrizni! Aztán mondjuk ha nem tetszik nekem? Majd túléli. Mi a legnagyobb gáz? Hát, ha ciki az egész. Ha valami nagyon gáz a fickó. Jaj, csak az ne legyen, valami szerencsétlen anyámasszony katonája! Aztán lehet az is, hogy egyikünknek sem tetszik majd a másik. Illetve ha nagyon tetszünk egymásnak kölcsönösen. Bárhogy is lesz, Uram, úgy legyen, ahogy Te akarod. Mindegyik verzióhoz adj erőt, és segíts megtartani a lelkiegyensúlyomat! Jézusért kérlek, Uram. Tiéd a dicsőség, Istenem!" Sóhaj. Én már jó messziről kifigyeltem. Fekete szövetkabát. Szürke jó kis nadrág. Jo megjelenés. Fekete haj. Hm. Aztán odaértem. Megfordult. Nem kelkett vilna! Aztán meg is szólalt. Azt meg pláne nem. Hát, annyira kiábrándító mikor valaki nem azon a hangon szólal meg, mint amit el tudsz neki képzelni... :D És ráadásul furán beszélt. Mint akinek kellő időben nem vágták fel a nyelvét vagy nem tudom? Felsétáltunk a dombra, s onnan néztünk szerteszét. Vittem egy kis plédet, ráterítettem a padra és leültünk. A látvány oazar volt! Mint a világ tetején! ☺ Dumáltunk sokat, mindig kérdezett. Kinézetre valahogy olyan öregesnek tűnt. Közel ült hozzám és árgus szemekkel figyelt, mivel most szembesült ugye vele, hogy mit értek meg. Vagyis hát, hogy mit nem ☺ Aranyos volt nagyon. Ha ittlétem első hónapjában beszélgetünk, akkor valószínű futva menekülök, hogy sosem fogok megtanulni angolul. Viszont nem beszél túl gyorsan és szívesen ismételt mindent. Udvarias módfelett. Ja, amúgy nem hozott nekem semmit, ezért én se adtam oda neki a csokit, amit vittem. Azért jó volt, de semmi extra lobogás. Lehet, hogy a csípős hideg miatt? Amúgy sütött a nap!!! ☺ Nos, megköszöntünk egymásnak mindent, én a segítségét meg a türelmét. Azt mondta, szívesen tanít! Kifele haladva megölelt. A kapuban letisztáztuk, hogy minden jó volt, és mindenki örül és elégedett. Aztán elköszöntünk, hogy see you later. Bye ??? Hát, ennyi! A lelkem felszabadult! Túlestem a vízkeresztségen. Nagyon nagy tapasztalat és nagyon jó érzés. Örülök, hogy megtettem. Ha úgy alakul, hogy találkozni akar még, akkor fogok vele. Miért? Mert a nőiességem teljes gyógyulását szeretném! Őszinte hálám, hogy velem voltatok!!! Nem kevesebb mert elolvastátok! :*