Nem bírom ki

Szerelmi tudathasadásom van!!!
Jaaaahjjj -én ezt nem bíííírom ki!
Annyi szar van már, hogy össze fogok belé roppanni. Nagyon fáj a fejem, de a nyakam meg vállam úgy bemerevedve, hogy a derekam is fáj. Bevettem a gyógyszert, hátha segít. Na, mindegy, nem ez a lényeg.

Úgy tűnik, Mercim két éves kapcsolatának vége, pedig mérget vettünk volna rá, hogy ebből házasság lesz.
Igaz, meg kell vallanom, az utóbbi két hónapban én észleltem a jeleket, és noha a Lányom magába zárkózó, előlem azért nehezen tudja elrejteni magát.
Két hete nálam vendégeskedtek együtt: drága Atim -annyira szeretem! Láttam, ahogy nyírják egymást: csendben, de biztosan! Annyira tipikusan, ahogy kibeszélik egymás előtt a másikat  a harmadik félnek, és emígyen kérik egymást számon. Szerintem ez még humorba burkolva is rettenetes. Tilos ilyet csinálni! Ez már csak a jéghegy csúcsa volt. Mercim többször mondta szeptemberben, hogy Atit alig látja (új suli mindkettőnek, új munkarend neki, új szitu, amit nem kezeltek) és borzasztóan hiányzik neki, de Attila nem törődik ezzel, az iskola elég kifogás neki arra, hogy ne találkozzanak. Hétvégén az apjával kell dolgoznia.
Ezek mind igaz és tényszerű dolgok. És a kis Butuskáim nem vették eléggé komolyan azt, hogy foglalkozniuk kell egymással. Vagyis itt Ati volt a hunyó...

Fontos megjegyeznem, hogy egyikük sem link alak, Attilát komolyan fogják otthon, Erdélyből jöttek át a szülők a '90-es években, újat kezdtek itt és igen szépen felfuttatták a vállalkozásaikat, kemény, kétkezi munkával. Apuja kőműves (vele kell sokat dolgoznia hétvégéken, illetve még focizik is a Kis Szívem) anyuja pedig boltot üzemeltet, az udvarukban van a kis vegyes üzlet.
Ati egy remek jellem, aranyos, melegszívű, erős, mindig mosolyog. Szép!!! :) Hhhhh.
Annak idején hős lovagként udvarolt Mercimnek, hogy elnyerje a kegyeit :)

Kiszakad a szívem...

Mikor első alkalommal volt itt, és a vendégség és ittalvós hétvége után indultak a vonathoz, akkor megölelt(ük egymást) jól megszorított, és mondtam neki, hogy "szeretünk!". Sose felejtem el, ahogy annyira édesen megkérdezte, hogy "akkor jöhetek máskor is?" Persze, hogy jöhetsz! :) Hát, itt kezdődött a mi öri szerink...
Az anyjával is csevegtünk párszor, még Angliában is rámírt egy-két alkalommal, hogy hogy vagyok? Szerények, és olyan szeretnivalók! Ahogy a fiuk is életrevaló és csupa tisztelet, és jóság. Szinte érezni, amit Erdélyből hoztak, ott még van valami igazi emberség. Megfoghatatlan, de van valami különleges.
Mindig megölelgettük egymást, és így jobbra-balra billegtünk közben:) :D Odakint létem alatt is annyira hiányzott a Kishülye, tényleg mint a saját kölköm. Általában, ha kínlódtunk egymással, akkor úgy hívtam, hogy"Kiffiam", ő meg szemtelenül lemudrézott. :D
Etcetera, etcetera...

Tegnap már rég ágyban voltam, mikor vagy két óra hosszán át csevegőztünk, ontotta a szót a kis Drága, mennyire szenved, vissza akarja kapni Mercit, és hogy ő még ilyet sohasem érzett és bármit megtenne érte..... Két órán át csak vigasztaltam, és egyáltalán nem értünk a végére, azt mondta még napokig tudna Merciről beszélni, neki már a "semmi dobozában" is Merci van :D Azt írta (és bizton tudom, érzem ezt) hogy nagyon szeret minket, az egész családot, és idézem: "Amálka, te vagy a második anyukám".

És akkor ilyenkor mit csinál egy anyuka? Mit érezhet egy anyuka? Mikor láttam szenvedni a lányom, amikor belepusztult Ati hiányába és abba, hogy nem érti mi a baj, és nem érzi ugyanúgy, hogy kevés a kéthetente egyszer ránézek a másikra, vagy az, ha Mercim rohanta át a fél várost, hogy találkozzanak egy órát. Emlékszem ezekre az időkre, mennyire hiányzott neki Ati. Alig tudta elviselni ezt. Hogy aztán volt-e benne más is, nem tudom?...
Merci hetente négyszer hajnal 2.45-kor kelt, mert 3.10-re már jött érte a reptéri taxi és ment munkába. Sokszor bevállalta a délutáni műszakot is, hogy legyen pénze és ne kelljen diákhitelt felvenni a tandíjra. Más napokon rohant a suliba, aztán tanult. Volt (de hányszor!) hogy éjjel 11-re ért haza és hajnal 2.45-kor kelt és zombiként ment dolgozni, de mindig mindent végigcsinált mosolyogva. És Ati nem állt mellette, ebben az idegfeszültségben még a szerelmére se számíthatott, és nem is igazán értette meg, Pedig csak a szeretetére vágyott, egy kis ölelésre, arra, hogy megnyugodhasson a vállán egy kicsit... Ez hónapokig tartott. Sajnáltam a lányom közben. Persze úgy tűnt, november elejére a helyzet teljesen rendbe jött, Atinak véget ért az alapkiképzés, lazábbak lesznek a hetei valamivel.

Nos, Péterről, a pilótajelöltről, a jófej kollegáról már hallottam, és amikor még szó volt róla, hogy novemberben mennem kell kifele ismét, Merci említette ezt neki, és lezsírozták, hogy "full priority" szolgáltatásban lesz részem a reptéren (sehol sem kell sorba állnom és ki leszek kísérve a gépig). Tyűűű, mondtam is Mercinek, hogy már most szimpatikus nekem ez a Peti, erre kaptam tőle (szóban megüzenve) virtuálisan egy dinnye szeletet csevegőn :) ;)
Cukifiúról még annyit tudtam, hogy morcos munkatárs volt, csajom kezdett vele csevegni meló közben, mert nem tűri -hosszan- hogy kollégák közt zavart csend legyen munka közben. Elhatározta, hogy mindenkit felvidít! :) Ennyi.
Gondoltam egyszer magamban, megnézem már én ezt a Peti gyereket! Aaaaa-nyuuuu-káááám :O :O :O Hát, azt hittem a gyönyörűségtől lepisilom a lábam szárát! :D :D :D De most komolyan!!! Eszméletlen helyes, modellalkat, focizik, mittomén hány országban járt már, csupa mosoly, égetnek a szemei az elevenségtől, ZŐLD szemei vannak, öltönyös portréi, mint egy modellnek. Pár képen fenn repülőgép pilótafülkéiben (megjegyzem mégcsak földi kiszolgáló személyzet) és áhhh, anyukám. Tényleg, az a távozz tőlem sántán, különben baj lesz típus!!! :D Mármint az én szememben. Meg is kérdeztem Mercitől, hogy nincs véletlen egy 45 körüli bátyja, mert jó lenne férjhez menni,! :D De sajnos csak két nővére van... :P Pfff... Ennyit Petiről.

Úgy tűnik ő az új befutó. Vagyis ő szeretné, Merci nem tudja, nem akar kapcsolatot, Péter ostromol. Kívül-belül szép, amolyan kozmopolita fickó, nagyon kedves jellemmel, DE OTT VAN ATINK...... :( :( :( Aki borzasztóan szenved, és Merci sem látja még elveszettnek a dolgot, de most elege van, és szabadságot akar, de látom, hogy sajnálja Atit és közben rajong Petiért... Sír Ati miatt, de szabad akar lenni, és látom én rajta, hogy tetszik neki Péter...
Sajnálom a Lányom, a legjobbat szeretném neki, de közben féltem is... Ati bánkódását és lelkifájdalmát látva pedig összeszorul a szívem...

Hát, ez van. Nem is akartam tizedét se írni, de alig aludtam az éjjel, annyira bánt. Most kicsit kijött.
Azt kívánom, jól döntsön....... :'(