Rosszul lettem

Tegnap elkezdtem ismét a tornaóráimat tartani, ami ugye mindennémű előkészületekkel jár, mivel itthon, az otthonomban van a tornaszobám.
Utca- és udvarrendezés, kutyagumi felszedés, söprögetés. A tornaszobában konkrétan a kályhacső melletti falat javítottam: azaz malteroltam, simítottam és festettem. Plusz a plafonra készítettem egy kis dekort, hogy ne látszódjanak a vezetékek. Aztán pókhálóztam, tükröket takarítottam, port törölgettem, felmostam, begyújtottam, és folyamatosan raktam a tűzre.
Az elmúlt hetekben nem vagyok valami jól, de azt hiszem abban a hibában szenvedek, hogy sosem vallom be magamnak ha bajom van.
Az elmúlt egy hétben meg már annyira renyhe mindenem, olyan kifulladt vagyok, hogy én nem is tudom. Lihegek. Fekszek. Sokat alszok. Este olyan fáradt vagyok, hogy jó időben lefekszem: fél 9, 9-kor. Meg annyira nyetreblás vagyok (ez tótul valami olyasmi, hogy nyamvadt, sémmitérő vagy kölletlen) hogy nem bírom lecsavarni a befőttes üvegek kupakját.
Én!!! Aki másfél évtizede letornázok bárkit, bringával jártam mindenfele minden nap, munkahely mellett még aktívan edzettem, irányítottam a négy gyerekem életét is, és úgy csináltam végig napi kettő, de sokszor 4-5 tornaórát, hogy hasizomgyakorlat közben lihegés nélkül elmeséltem bármit...
Most meg?!

Tegnap úgy húsz perc után éreztem, hogy végem van, amúgy is lihegtem, fújtattam, nem ment, valami ős-fáradtságot éreztem a tagjaimban, szívemben. Mondtam a lányoknak, mikor már levegőt is alig kaptam, hogy bocsi, de én bemegyek inni... Ettem is pár falatot.

Ilyet?! Le vagyok döbbenve!
Most már valamin nagyon változtatnom kell, mert lefele haladok!

Hát ez van... Nehéz elfogadni, hogy öregszem, mert mások öregszenek, az oké, de én???!
Pussz: Amál, nem akar beállni a sorba!