Abnormália

Ez egy ország.
Ez egy gondolkodásforma.
Viselkedés.
Élethez való hozzáállás.
Reakcióforma.
A szeretetlenség megnyilvánulása.

Jellemzői: önzés, lekezelő viselkedés a másikkal, családi kapcsolatok nem tudomásul vétele, rosszindulat, közöny, arrogancia, folyamatos bosszúvágy, aljasság, a dolgok kitervelése hátulróljövő módon -úgy, hogy a másik rosszul járjon, a kigondoló viszont csakis jól, és magára jó fényt vetve; mindeközben kifele mosolyogva, mintegy a színházban. És a csúnya az benne, hogy kifele ez meggyőző is, jól bevált. Bejön! Az esetek döntő többségében a gonosz által függésben tartott személy sem lát már ki belőle, annyira el tudja kenni a dolgokat amaz; és még szánalommal néz is a rosszakarójára, sőt sajnálja. Ebből adódóan jóhiszeműen még segít is neki, könnyedén megbocsájtva! Mindent.

Abnormis Úr, mert ennek az uralomnak királya is van, nem számol a testi, lelki, szellemi, fizikális, anyagi károkkal, amit okoz. Nem számít a lerombolt jövő és jövőkép, a leépített jellem, hisz mindezt tudatosan csinálja! Csakis magára gondol. Neki legyen jó, bármi áron is. Tudom, hogy az ÖNZÉS szó nem tűnik túl erős, és mindent elsöprő leíró szónak, de ha megtöltjük tartalommal, akkor az lesz!

Nos, ez a főbb leírása, ennek a helynek, helyzetnek, és az alap szituáció(k)nak, emelyekkel az elmúlt hónapokban küzdök, küzdöttem, mióta itthon vagyok. Persze sajnos előtte is, szinte folyamatosan, csak néha meg tudtam feledkezni róla, illetve nem volt testközelben ez a sötét erő állandóan.
Most pedig fizikálisan is közel jött, és néha kifogytam az ötletekből, mit is tegyek és hogyan meg mikor, mert leszívta az erőmet az állandó küzdés. De sokszor voltam a térdeimen, hogy újra erőt nyerjek! Lélekjelenlétet, hogy tovább tudjak haladni. Afele, amiről meggyőződéssel rendelkezem, hogy JÓ! Állandó balanszírozás, mindig mindent patikamérlegen kimérve: kinek mit mondjak és mikor? Jó legyen az időzítés, de haladjunk is, viszont a megmenteni kívánt Jó Lelkeknek is megfelelő legyen az időzítés, mert mindenkinek megvan a maga tempója, mindenhez időre van szükségünk. És mikor nemcsak fizikai elszakadást kell eszközölni, hanem sok a lelki tényező is, és még meg kell várni néhány nehéz döntés beérését, és ezeket annak kell meghoznia, akire vonatkozik, nem nekem, akkor nekem várnom kellett, mindeközben természetesen menedzselni a saját hétköznapi életemet is. Belekalkulálva a gonosz ármánykodásait is, aki mindig készenlétben állt megvétózni a szép elhatározásokat, a jót; és mindig résen volt keresztbetenni, csak úgy! Nem azért, mert úgy látta, valakit meg kell óvnia valami rossztól, vagy esetleg egy másik megoldás jobb lenne, dehogy! Neki ez nem szempont! Ő bármire képes, hogy miért? Hmm... CSAK!!!

Lejőve a Földre Abnormália országából, akkor most nevesítek és konkretizálok, mert senki nem fog érteni semmit, vagy azt gondoljátok, hogy elraboltak az UFO-k, csináltak velem valamit, és azóta meg vagyok buggyanva, hogy hülyeségeket irkálok! :D

Régen nem írtam ennyire nehezen... de muszáj lejegyeznem ezeket, mert muszáj kiírnom magamból, hogy megkönnyebbüljek kicsit. Vagyis remélem, hogy teljesen sikerül!

Most csak egy történetet hozok. És ez Albert fiam vesszőfutása.

Képzeljetek el egy 185 cm magas, fess fiatalembert, hatalmas, ragyogó, tengerkék szemekkel, sötétszőke hajjal. Kiugró intelligenciával. Módfeletti kedves lélekkel, és kedves viselkedéssel. Hatalmas alázattal. Egy férfi, akinek minden szava kedves, sosem bántó semmilyen helyzetben, igen segítőkész, rugalmas, alkalmazkodó, jóravaló, jóra törekvő. Hozzá hasonló barátokkal. Alapvetően egy visszafogott, csendes jellemmel. Még egyszer hangsúlyozom, hogy sziporkázó értelemmel, amit most csak azzal fémjelzek például, hogy az JATE-n kezdett tanulni. Tegnapelőtt számoltam valamit, 3 jegyű számot szoroztam 3 jegyűvel, és ő 10 másodpercen belül kiszámolta nekem fejben, pontosan! Imád bringázni, a természetben lenni és fotózni.
És ez a fiú világ életében csak azt hallotta az apjától, illetve azt a sugalmazást kapta, hogy ő értéktelen, és nem jó semmire!

Talán túl régre nem megyek vissza, mert akkor sose lesz vége a mesémnek, talán csak úgy kábé két évre, mikor is mi Olivérrel kimentünk Angliába. Nagyon sokat szomorkodtam Albi miatt is, hogy itt marad támasz nélkül, hisz tudom szavak nélkül is, hogy szinte egyetlen biztos támpontja voltam, akire mindig számíthatott.
Ő az apjánál lakott, a régi családi házunkban, ami ugye az én telkemen épült, az én öcséim jelentős támogatásával: ők csináltak minden kőművesmunkát és burkolást -teljesen ingyen. Mégis én lettem kiebrudalva a házból váláskor, csak hogy lássátok a szitut. Szóval Ő ott éldegélt a drága jó apjával (történetünk főszereplőjével) valamit Csabival a bátyjával, meg az apjuk nőjével, aki egy lusta, hipohonder, sz@rkeverő nőszemély, meg az ő lányával, aki 21 évesen is hisztizik, ordít az anyjával, mint egy kutyával.
Na most ők úgy élnek együtt, hogy Marika, a barátnő mindenkit fikáz, aki él és mozog pedig mi tagadás szétnézhetne maga körül. Mindig mindenféle kórt beképzel magának. Hadd meséljem el, milyen súlyos betegség kínozza most is, ami miatt másfél éve nem tud dolgozni: nos, ekcémás a keze!!!
Igen!... Nekem 21 éven keresztül volt ilyen gondom, valahogy mégis mindig el tudtam (el kellett?) járnom dolgozni. Ő nem tud. Őt a volt férjem eltartja. Nem is akárhogy! Rendelnek ételt, étterembe járnak, nagy néha főz valamit a nő, de valójában egész nap nem csinál semmit, mert a kert, ja az nincs csak udvar, az is csak lepusztult mióta én nem lakom ott. Semmit nem ültetett, nem söpör, nem gereblyéz, hátul halmozzák a szemetet. A ház 13 év alatt SEMMIT nem javult, nem szépült, a változás annyi, hogy az utcafronton a fűbe árkokat vájt a kocsi kereke, ott már nincs gyep, a kerítés mellett kint a gaz néha fél méteres. Bent nem takarít, csak havonta egyszer, akkor felporszívóz, de meg is értem, mert nincs ideje, hiszem 11-kor, délben kel, aztán cigizik, és számítógépes játékot játszik éjjel 1-2-3-ig, majd mindezt ki kell pihennie, mert hulla fáradt... Ez engem persze egyáltalán nem érdekelne, de a gyerekem ezt látja maga előtt nap mint nap példának, hogy egy háziasszony ilyen. Ez a feladata, egy háznak-lakásnak így kell kinéznie, meg az udvarnak is. Eszünk amit találunk, főképp kenyeret mindig; és tulajdonképpen ezen a földön semmi dolgunk sincs... :( Csak pletykálkodni, cigizni, sajnáltatni magunkat, tojni mindenre, és hát amúgy jól élni -valamiből, amit senki se tud, hogy miből- és évente 2-3 külföldi vakációra elutazni. Nyáron minimum két hétre, és természetesen mindig külföldre, mely országok a francia riviéra, Anglia, Görögország, no meg Korfu, ahol háromszor is voltak, mert az Marika kedvence!
(Otthon a hűtőben nincs étel, vagy alig, mert az én gyerekeim számára arra nem nagyon maradt már pénz.)

Albert apja szintúgy egész nap egy számítógép előtt ül, ő azért dolgozik is rajta. És számol. Mindent. Például, hogy Albi mennyivel tartozik neki! Na, azt nagyon jól ki tudja számolni!!! Én így nem tudok számolni! Albert meg a tesói 14 éve (!!!) kifizetik a kajájuk egy részét, amit az apjuk vesz nekik. Az édességeknek az 50%-át. Gyerekkoruktól. A válásunk utántól. A mai napig pontos számvitelt folytat arra nézve, hogy ki mennyit fizet. De nem úgy, hogy adjál fiam egy ötezrest, és megvagyunk, nem! A 168 Ft fele az 84 Ft. A zacskó ropi fele az amannyi, két alma 72 Ft, és így tovább. Az évek alatt komoly, több százezres adósságba számolta a gyerekeit!!! (Megjegyzem, hogy éveken keresztül éntőlem tartásdíjat is kapott.)
Aztán ahogy a gyerekek elkezdtek dolgozni, szépen bevasalta rajtuk. Folyamatosan. Több részletben, kitől hogy lehetett. Csabimnak szerencséje volt, mert jobb anyagi helyzetbe tudta magát hozni, de így is tartós függésbe került az apjától. Sokszor a fele fizetését kellett odaadnia, majd ha már hó végére kifogyott a pénzből, akkor kért valamennyit tankolni vagy ennivalóra (továbbra sem volt otthon náluk rendes kaja) és venni mindig drágább, mintha otthon főz valaki rendszeresen. Merci lányom 18 évesen felköltözött Pestre. Nagyon jól tette!!! Igaz, minden fillérért keményen megdolgozott, szívem szakadt érte, mert én nem tudtam anyagilag támogatni, az apja meg nem akarta! A kis, törékeny Lelkem éjjel 2.45-kor kelt, hogy 4-kor már kezdeni tudjon a reptéren, mikor ott dolgozott. Plusz főiskola. Plusz egyéb munkák.
De sokat szomorkodtam és aggódtam értük, és mennyire igyekeztem mindig mindent megadni nekik, ami tőlem tellett. Erőmön felül. Hétvégi ebédeket. Kellemes környezetet. Frissen mosott, illatos, pihe-puha ágyban alvást, ha itt voltak nálam. Kis kertecskét ültetni, széppé tenni, amit csak lehet, rendezettséget teremteni. Mosolyt, kedvességet, bátorítást, jó szót, bíztatást, szép jövőképet festeni éléjük, és folyton biztosítani róla őket, hogy mennyire szeretem őket! Sokat játszottunk, hülyéskedtünk, ezer -pénzt nem igénylő- szórakozást, kirándulást találtunk ki. Nyűglődtem pénz nélkül hosszú éveket...

Ezért is döntöttem így, hogy kimegyek Angliába, helyrepofozni az anyagi helyzetemet, félig belehalva a szomorúságba, itt hagyni őket. Nagyon féltem, hogy tönkremennek bele. Hogy nem leszek itt támasznak a háttérben, és ők pedig minden nap abban a megalázásban és lelkinyomorban. Marika pár hete bevallotta, hogy Albertet szándékosan szólta le folyamatosan, úgy, hogy Ő azért félig mindig hallja, mert szerinte ezzel lehet nevelni valakit.
Tessék???
Pont az ÉÉÉN, 26 éves fiamat??? Őt akarja NEVELNI? Pont ő??! Ő, a rozzant idegbaj, aki a saját lányát nem tudta megnevelni, a fia pedig elkerüli, mert utálja???! :O

Azt gondolom, "elég fontos" részlet az is a történethez, hogy a fiaim egy ideje, 4 éve hozzávetőleg, minden hónapban le kell, hogy tegyenek az asztalra egy összeget. Nevezzük lakbérnek? Ez 57 és 65 ezer forint között van havonta. És itt, vidéken nem olyan magasak az átlagkeresetek. Albert 145 ezret vitt haza. (Igen) El lehet képzelni, mi maradt meg neki ebből egy hónapra, és azzal mit lehet kezdeni, ha boldogulni vagy előrejutni szeretne az ember. Mennyit lehet félretenni, ha még ételt is vesz, telójára költ, néha vesz egy-egy ruhadarabot.
Azért úgy hiszem, egy 98 négyzetméteres ház rezsije jól kijön havi 120-130 ezer forintból. Mit gondoltok? Úgy, hogy kinti locsolásra nem számolunk pénzt, mert nem locsolnak! Jó a ház szigetelése, padlófűtéses. Picike.
Hát, így szeret apu...
Lakajanak csak otthon, mert azzal lehet spórolni. Neki és számára! Ne önállósodjanak, mert az neki nem jó. Aki önálló, azt nem lehet irányítani és kihasználni! Hát ki fizetne neki havi 130 ezret pluszban? Hogy tenné vissza a kártyájára minden hónap elején a 300 ezer forint tartozást ha a Fiúk nem laknak otthon, és nem tudja lehúzni őket havonta. Mindeközben zsarolta és fenyegette őket (jaj, csak fiinomaaan!) hogy akkor nem kell hazajönni! És ha le van uralva az ember kiskorától kezdve, akkor ezt el is hiszi, hogy utcára kerül, meg azt is, amit a "drága jó asszony" tanító jelleggel (!) minden egyes alkalommal eldudogott a füle hallatára, hogy: "Életképtelen az Albert!" "Ha elköltözne innen, nem tudna boldogulni!""Albert semmirekellő" "Albert tesze-tosza" "Albert nem fogja tudni megállni a helyét az életben!" Na, mikor Albi ezeket elsorolta nekem, én tudtam volna úgy szájontörölni azt a jószágot, hogy el sem tudom nektek mondani a dühöt, ami bennem volt!!! Egy élhetetlen nő, aki a semmittevés, a lustaság, a butaság és a rosszindulat megtestesítője ezt mondja az én Fiamra? Akit én mindig pont arra neveltem, hogy mindenhol megállja a helyét, bármilyen feladathoz nyúl, ügyesen megoldja? Aki okos, rugalmas, jól végezte a dolgát a szállodában is a sok külföldi vendég között, akár ha angolul is kellett mindezt! Mindig elégedettek voltak vele! Aki figyelmes és talpraesett és segítőkész, ugrik első szóra bármit kell csinálni -szóval Róla ezeket állítani, vagyis inkább jósolgatni, gusztustalan! Egyébként meg maguk ellen beszéltek, mert amit nem tanult meg Albi "otthon", azt az apja nem tanította meg neki a 26 év alatt!

De sokat jött Albi az utóbbi időben hozzám vigaszért -meg is kapta :) És panaszkodni, hogy már alig bírja az évek óta tartó megaláztatást és lehúzást abban az idióta közegben...

-Húú, Skacok, most iszok egy kávét, mert komolyan mondom, leamortizálódok én is közben, ahogy írom lefele ezeket. Persze jó lesz a végén, tudom, és meg is szabadulok a sok megélt marhaságtól, és a sztori vége is igen szép, szóval tatsatok ki, velem együtt! :) Köszönöm eddigi figyelmeteket is!-

Nos akkor, kávé után: azt a megjegyzést tettem magamnak, hogy képtelenség a sok gonoszság felsorolása! Talán azt is gondolhatnátok, hogy túlzok, vagy ezek biztos nem is történtek meg, vagy csak már elragadtak az érzelmek és mondom a magamét. Remélem, nem! Igyekszem tényhű maradni, és nem esni túlzásba, csak ami körülöttünk zajlott a volt férjem miatt, az tényleg szinte megfogalmazhatatlan, és leírhatatlan. Nem véletlen: ezek az emberek -ennek a működésformának van konkrét meghatározása, de ugye én nem vagyok orvos, se pszichológus, így csak sejtésem van, hogy mi lehet az ő baja, betegsége, de én kerülöm azt, hogy hangoztassam- szóval ezek az emberek tudatában vannak annak, hogy így kell viselkedniük a hatásos megtévesztés érdekében. Mert azt szerintem tudják, hogy amit művelnek az becstelen, és ezt takarniuk kell, a társadalom felé (kifelé) teljesen mást kommunikálva -hiszen mindenki védi magát, és jó színben akar feltűnni! A céljaik elérése mégis felülír minden mást: lelkiismeretet, szeretetet (szerintem ehhez a fogalomhoz nekik nincs csatlakozó jelentés) jó erkölcsöt, bármit!
Mivel a rossz dolgoknak se vége, se hossza, úgy döntöttem, folytatom a jelennel! :)

Kis közelmúlt: április 5-éről 6-ára virradó éjszaka érkeztünk meg a Ködös Albionból, igen izgalmas módon, de csodákkal körbevéve! Kiültük a két hét hatósági karantént becsülettel. Albertot (mint ahogy másik három gyermekemet és a nevelő anyukámat) három hónappal azelőtt láttam utoljára. Nagyon nehéz volt nyolc méterről, a kerítésen belülről szemlélni őket, és csendesen beszélgetni velük, hogy ne hallja mind a kilenc szomszéd, hogy mi most hogy jöttünk haza, hogy utaztunk, meddig maradunk, hogy küldi az angol állam a pénzünket, hogy repültünk, hány kiló húst hozzanak a boltból, és az apjuk már megint milyen marhaságokat művelt, és mit eszelt ki már megint.

És nehéz volt nem odarohanni és a nyakukba ugrani, és ringatva átölelni őket, jól megpuszilgatni, és együtt kacarászni. Azt mondjuk, két hét nem nagy idő. Attól függ mire? Meg mit csinál az ember az a két hét alatt. A 10. nap után, kezdtem zazulni agyilag :D Igaz, hogy nagy kertünk van, kimehettünk, meg kertrendezést folytattam, amit már alig vártam, meg madárcsicsergés fogadott minden reggel, és bevásároltak nekünk, csak főznöm és takarítanom kellett. Több száz oldalt elolvastam, pihentem, hisz nemcsak hogy nem mehettünk sehova, de hozzánk se jöhetett a kutya se, így szabad voltam, de a bezártság tíz nap után kezdte megemészteni a türelmemet, és legyűrhetetlen mehetnékem támadt :D Nem, nem mentem sehova, maximális becsületességgel végigcsináltuk, nem volt egyszerű, de ügyik voltunk, miközben rengeteg tervet gyártottunk kiszabadulásunk utáni napjainkra! :)

Többek között azt, hogy hogyan fogom Albit megszöktetni! Igen! A karantén alatt nem engedték el otthonról sehova. Értitek? Nem engedték el! Egy 26 éves, felnőtt embernek az apja megparancsolja, hogy nem mehet a kapun kívül engedély nélkül, és úgy alapból sehova! MERT ők már idősek (55 évesek) és veszélyeztetettek! :O (Agyban biztos, ott már nagy a baj!) Ezért Albert sehova nem mehet, mert hazahozza a fertőzést, és ők megbetegszenek, és csúnya halált halnak rövid idő alatt. (...) Ezért ha szépen elkéretszkedett hozzám, a kert végére, oda elengedték, maszkban természetesen és kesztyűben, és olyan is volt, hogy utánajöttek. Beszélgettünk nyolc méterről és mondja a Gyerekem, hogy jönnek apáék. Sétálnak. Mondom jó, akkor ha két szomszédnyira lesznek, szólj, mert én bemegyek, ne haragudj! Félútnál visszafordultak, mert látták, hogy Albi tényleg a kerítésen kívül van...
Bárhová el akart menni, engedélyt kellett kérnie. A barátnőjével abszolute nem találkozhatott, még egy szabadtéri sétára sem. No, egyik kertvégi dumcsizásunk alkalmával közel merészkedtem Életkémhez (hat méterre) és elsusorogtam neki, hogy ne sz@rjon be, megszöktetem!!! :D :D :D Nagyon röhögtünk. :D Kedden szabadulunk, akkor lesz egy csomó elintéznivalóm, meg bevásárolnék kedvemre, de egyeztessen Dórival, mert szerdán érkezünk!!! ;) Jöjjön át hozzám, kéretszkedjen el, mi ugye tutira nem fertőzünk, minket csak megfertőzni lehet, mert erről szólt a két hét elzárás, nincs tünetünk, jól vagyunk, tehát jöhet hozzánk. Mondja, hogy ebédre jön, és marad kicsit beszélgetni, aztán meglógunk!!! Mire jön, addigra én kiállok a kocsival, az se vigye el az időt, ülünk az autóba és vágtatunk a Boldogság felé!
Így is lett. Meg tudta fűzni apukáját meg a párját, hogy engedjék el hozzám (továbbra is felnőtt, 26 éves) és ők megengedték neki. Ebéd kész volt, evett, és indultunk, Dórinak is vittünk belőle. Nagyon izgi volt :) Akkorákat nevettünk. Legényszöktetés! Hát nem a lányokat szokták??? :D Persze sírhattunk is volna az egészen, de ahhoz nem volt kedvünk :D Megérkeztünk Dorciékhoz, ahol várt az anyukája  a kapuban, váltottunk pár szót: azt mondta, már készült felhívni csabát (apjuk) hogy beszél vele, de Dóri kérlelte, hogy ne, mert csak Albertnak lesz baja belőle, és ki tudja csaba hogy tartana be neki utána?! Mondtam, hogy jobban is tette, hogy nem hívta! (Ővele szemben taktikázni kell)
Olyan csodás utunk volt együtt! :) Kellemes meleg idő, de nem hőség, cirógatott a nap, világos kék égen hatalmas bárányfelhőhabok, puszta birkaszínekkel, végeláthatatlan mezők, fákkal díszített, sokszor kanyargó út, majd rikítóan sárga repceföldek, erdők, hatalmas, nagykerekű öntözőgépek paprikaföldeken, barna héják az oszlopokon. Boldogság.
Nem győztem Albi fejét tömni: SZABAD VAGY, Édesem! SZABAD! Azt csinálsz, amit akarsz! Senki sem mondhatja meg mit tegyél és mit nem! Se apád, se én, se senki más ezen a föld kerekén, senki! Azt teszel és gondolsz, AMIT AKARSZ!!! Egy ember sincs feljogosítva, hogy egy másikon uralkodjon! Különösen nem egy felnőtt ember egy másik felnőtt ember felett. Másokat leuralni komoly jellemhiba!
Ne fogadj szót apádnak, feszegesd a határaidat! Mondj neki nemet, talán akkor visszahőköl kicsit, mert addig nem fog. Ez a küszöb-effektus, tudod? Amíg puhába rúgsz, nem fogod abbahagyni!!! De ha egyszer fájni fog, tudod mekkorát lehet rúgni! Ha nagyon fáj, sőt törik a lábujjad, akkor nem fogsz! Mert apád ezt csinálja: sosincs ellenállás részedről, mert elnézed neki a szemétségét, ezért neki nincs határ. És akinek nincsenek maga számára korlátai, azok számára nekünk kell állítani! Azzal, hogy azt mondod, NEM! Én ezt nem akarom! Nem úgy terveztem, nem úgy fogom! És de, ezt meg megteszem, mert én azt úgy akarom, és úgy döntöttem!
Tudod, mi lesz, ha nemet mondasz? SEMMI!
Legfelejebb az lesz, amit Te akarsz, ő meg duzzog egy-két napig, de ki nem tojja le?! Persze, tudjuk, bosszút forral majd, de hidd csak el nekem, nem fogja tudni véghezvinni!
Már nem is tudom, miket mondtam még neki, talán, hogy nagyon tehetséges, és bármit elérhet még az életben, semmihez sincs még késő, és bátorodjon csak fel: az élet azért van, hogy élvezzük, hogy kiteljesedjünk, hogy azzá váljunk, amivé csak akarunk, aminek a Jóisten kitervelt, hogy azok legyünk. Teljes szabadságunk van a jóra! :) És hogy ne féljen semmitől! Ne féljen az apjától, mert csak erőlködik, és ahol az Úrnak a szelleme van, ott szabadság van. Ott szabadságot adunk egymásnak! <3

Nekünk olyan szép kirándulásunk volt aznap a Szabadságba, az Örömbe és a Boldogságba, hogy el sem tudom mondani nektek!!! Amíg élek, soha nem fogom elfelejteni! :)  Azt az érzést, azt az óriási mennyiségű pozitív energiát, ami ebből a két "gyerekből" szabadult fel és áramlott irányomba! :) Dóriéktól lementünk a Dunapartra. Kicsit együtt voltunk -mert udvariasak ezek a Fiatalok- de aztán javasoltam nekik, hogy szakadjunk kétfelé, én jól elleszek a parton, Ők meg sétáljanak egyet, ha kedvük tartja. Másfél óra múlva tali itt. :)
Csodás volt!
Csodás volt! :)

Ezen találkozás alkalmával Dóri és Albim sok mindent átbeszéltek, gondolom a jövőről is, mert röviddel ezután közölték velem a konkrét terveiket a közös elhatározásukról :)
Már egy ideje fel-feljött a téma az összeköltözésről, a Kecskemétre költözésről, hogy ott vállalnának munkát, és jó lenne ott élni, de Albi lehetetlen élethelyzete miatt mindez csak álom maradt mindeddig.
Jah, kis kitérő a szerencsétlenkedés netovábbjáról: avagy újabb fejezet a hogyan szívasd a gyerekedet, ahogy csak tudod? -című végtelen sorozathoz.
Vírus - munkanélküliség - pénz. Albi munkahelye (thermál hotel) bezárt. Két választásuk volt: fizetetlen szabadság vagy álláskeresési járadékra beregisztrálás. A karanténunk alatt értesültem arról, hogy Albert nem munkanélkülin van, hanem fizetetlen szabin. Hogy-hogy? -kérdeztem. "Apa azt mondta, hogy ez az előnyösebb, mert ha újranyit a hotel, hamarabb visszavesznek dolgozni." Leesett az állam. Mi van?! Igen, joggal gondoljátok, hogy a gyerekem hibája is ez a fajta nem jártasság dolgokban, de higgyétek el nekem csaba olyan szinten képes lyukat beszélni bárki hasába, hogy elhiszi a végére! Elhiszi, hogy azzal jár jobban, hogy nem kap pénzt, és hamarabb visszaveszik így, ebből a státuszból. És még azzal jött az apja, hogy annyira ciki a munkanélküli segély. :O Ciki??? A ciki az, amikor bemész a boltba kenyérért és nincs miből kifizetni... (Füstölt a fejem!)

Lezsíroztuk Gyermekkel, hogy amint kiszabadulunk a bezártságból, első utunk a Munkaügyi Hivatalba vezet, érdeklődni. Mert Szegényemen láttam, hogy nagyon fél. Mi lesz, ha kiderül az apja számára, hogy Ő elment oda érdeklődni (ráadásul velem), nem értette azt sem, vajon hogy reagál majd a cég -mert hát meg volt etetve, hogy ez gáz! (Hhhh) Szóval első körben meg kellett nyugtatnom, hogy csak érdeklődni megyünk! Annak nincs következménye, bárki érdeklődhet bármi felől, az még nem jelent elköteleződést sehova. Ha pozitív híreket kapunk, akkor megyünk csak a cégéhez a papírokért, ne aggódjon, biztosra megyünk! És ha nem akarja, hogy kiderüljön, akkor szépen titokban tartjuk!

Pár nap elteltével -kábé akkor telt le a két hetünk- így is tettünk: elautókáztunk kettesben a Munkaügyibe, ahol mindent rendben találtak, Albert jogosult három havi járulékra, amit nyilván én már tudtam, -91 ezer forint összegben. Hazafele bementünk a munkahelyére, ahova csak a lelki könnyebbsége miatt bekísértem a folyosóig. Minden szükséges dokumentumát fél órán belül kiadták, és már mentünk is vissza a Hivatalba, leadtuk őket -és láss csodát a megfelelő napon meg is érkezett az összeg.
És egyáltalán nem volt ciki!

Kövi lépés: találjunk munkát Albertnak Kecskeméten. Mesélte, hogy Dóri talált egy jól hangzó helyet, de nincs elérhetőség hozzá. Szereztem! :) Albi felhívta őket azonnal, három nap múlva ment állásinterjúra, rövidesen utána próbamunkára. Nagyon tetszett neki!!! És igen szép fizetést ígértek! ;) Az angol nyelvtudás szükséges, és ugyanúgy éjszakai recepciós állás, mint eddig, ugyanúgy 12 órában, és ugyanúgy 15 munkaéjszakával havonta. a különbség "csak" a jóval több fizetés. Nagyon boldogok voltunk!!! :) Vittem állásinterjúra (egy óra autókázás tőlünk, nem túl jó buszközlekedéssel oda). Vittem első próbanapra. Legalább gyakoroltam a vezetést, mert igazából tavaly október óta van kocsim újra, és az elmúlt 13-14 évben szinte semmit sem vezettem, szóval vissza kellett rázódnom. Mondjuk a legelső utam az a reptérről volt hazáig április 6-án, éjszaka, autópályán, és általam alig ismert utakon. Rosszul láttam. Fáradt voltam és végtelenül feszült. Sokszor nem tudtam merre menjek, előtte egész nap utaztunk, repültünk, hullák voltunk. Elénk ugrott egy őz is, de szépen hazaértünk, épségben! :) Szóval azóta, úgy érzem, sokat fejlődtem!

A kedves cégvezető asszony kérte Albit, hogy ha lehetséges, mielőbb oldják meg a felköltözést, mert nem szeretnének úgy felvenni valakit, hogy állandóan ingázik, és ettől kimerült. Érthető!
Ez az albérletek kereséséhez és megnézéséhez újabb löketet adott az ifjúságnak! :) Küldte is nekem Dóri folyamatosan, hogy miket találtak. Több hellyel le is beszélték, hogy mengnéznék. A legjobbat-legszebbet persze elvitték előlük, de mondtam nekik, hogy semmi sem véletlen, sokkal jobbat fognak találni! Képzeljétek el, múlt héten szombaton (és most 9 nappal később, hétfő van) amikor is Kisfiam épp dolgozott, Dóriék családi ebédre mentek, ahová sok barátjuk is hivatalos volt. Csak beszélgettek, hogy albérletet keresnek, mikor is az egyik családi barát mondta, hogy micsoda véletlen (?) pont most vettek egy lakást Kecsón, kiadó lesz, csak még bútort kell venniük oda!!! :D

Mindeközben Albertom, az Éjszakai Recepciósok Gyöngye, lenyomott hat éjszakai műszakot, immáron teljesen önállóan, egyedül, és hétfő reggel közölték vele, hogy FELVETTÉK dolgozni! :)

Ezen a szép reggelen Dóri a szüleivel megnézte a lakást, megbeszélték Albival, és másnap lefoglalták! :) Ez volt kedden. Vasárnap beköltöztettük őket! (Vagyis tegnap) :D Első ott-töltött éjszakájuk után vagyunk.
Fater szerette volna felvinni Kisfiamat a lakáshoz, mert tudjátok, ha neten nem tudja majd elérni, neki tudnia kell, hogy hova kell utánamenni pénzért. Nem szabad a kontrollt elveszíteni! Mert akkor hogy zsarolja -főleg érzelmileg- hogy pénzhez jusson?

Kisebb kitérő Csabira, legnagyobb Fiamra. Ő is felköltözött Kecskemétre, három hete körülbelül. Nála más volt a helyzet, barátnője és a családja odavalósi, és a lány szüleinek van ott egy lakásuk -azon kívül, amiben most laknak- és a fiatalok most abba tudtak beköltözni. Előtte sokáig csinosítgatták, kifestették, tapétáztak, fürdőt újítottak fel, Vivi apukája készített pár kisebb, új bútort is oda. A lényeg, hogy Ők is külön vannak már.
Amit Csabitól kértem, hogy ne engedje meg, hogy az apja utánanyúljon! Megtette. Írt neki -mert felhívni nincs pofája- hogy van-e 70-80 ezer forintja pluszban, mert kéne neki. Apu egyébként egy három diplomás ember! Nem egy szakadt csóringer! Középsuliban tanít, plusz munka- és tűzvédelmis vállalkozó! Szóval apu kért... két hét után. És csak sejtem, hogy Csabi adott is neki... Tehát utánanyúlt, és még mindig lehúzza. Csak remélni tudom, hogy ez volt az utolsó alkalom! Nem kenyérre kell!
Ettől féltem/féltettem Albit is, ezért ragaszkodtam hozzá, hogy én viszem fel, és hála a Teremtőnek, úgy rendeződtek a dolgok, hogy ez így is történt!

Utolsó felvonás Albi költözése közben: Édes Kisfiamnak tönkrement a telója, Csabi kölcsönadta neki egy régijét, amíg nem vesz újat. Ugye vasárnap délutánra időzítettük a költözést, most szombat délutánnál járunk. A héten hatodszor tettem meg a Piripócs-Kecskemét utat, izgalommal, sok lelki energiát beletéve a beszélgetésekbe, a vezetésbe, Albi bátorításába, Dóri lelkesítésébe, mindig agyalva valamin, hogy csaba ne tudjon ártani, beleköpni a levesünkbe, minden jól menjen -eléggé elfáradtam! Közben van nekem egy Olim is meg egy Lányom is, egy nagynéném, akit ide-oda fuvarozok, élni is kell valamiből, tornaórákat tartok, arra is készülni kell, vásárlok, főzök, mindenki számíthat rám, például Olivérnek néptáncos találkozója volt, a sok más program mellett, oda is sütöttem sütit, szóval minden napra volt mivel készülni, de leginkább Albert életének jól alakulása tartott lázban az elmúlt 3-4 hétben, és mint egy anyaoroszlán álltam folyamatos készenlétben!

Teló: szombat délután ír Dóri, hogy csaba el akarja venni Albitól a telefont. (Jaj, ne! Kezdődik! Vagyis folytatódik!) Mert hogy már kifizette Csabinak és kell neki! Gyerekek, ekkor engem egy olyan sírás fogott el, annyira megdobogósodott a szívem, hogy azt hittem itt a vég, és ha nem sikíthatok tíz percig fejhangon, őrült erővel, lapátnyira nyitott szájjal az udvar közepén, miközben toporzékolok, akkor megbolondulok vagy megfulladok!!! :( Jó, persze nem üvöltöttem, de nagyon rosszul voltam! Első idegségemben felhívtam Csabit (nyugodt hangon, mert ugye annyira kell az öreg miatt taktikázni, nehogy a másik gyerek elszólja magát tök véletlen, mert akkor lőttek a terveknek) hogy csak kérdezném, apa megvette tőled a telót? Mondja nem, csak beszéltünk róla! Szóval nem fizette ki? Nem. Miért? Mondom csak kérdem, mert tudni kéne meddig lehet Albinál? Anya, ameddig szüksége van rá! Köszi is, nem zavarlak tovább. Puszi!

Mert hogy mire megy ki a játék?! Két telefonja, minimum három számítógépe és egy laptopja van otthon, plusz Marika kütyüi. Hát arra, hogy ellehetetlenítse a Fiát. Ne legyen telefonja (se) ha bátorkodik elmenni otthonról. Tudja, hogy Albertnak nincs pénze most, adjuramisten új telót venni, hát elveszi tőle. Azzal is nehezebb lesz az élete, ha csak pár hétre is! Hogy ne tudjon Dórinak vagy nekem írni se napközben, se melóból, se egy buszmenetrendet megnézni, mivel tud majd hazamenni. A napnál is világosabb volt, hogy üt. Újra ütni akar.
Írtam Dórinak is, Albinak is, hogy nem vette még meg a telefont csaba, és Albi beszélje meg vele, hogy szeretné magánál tartani, ameddig kell neki. Erre ilyesmit kezdett hadobálni, hogy utalásokhoz kell neki, mert így meg úgy, blabla...
Közben biztosítottam Albit, hogy a kis fehér telómat kölcsönadom neki vész esetén, semmit se féljen, igaz azon csak cammog az internet, nem fut, de a célnak megfelel, hogy elérhető legyen!
Kurvaélet!
Aztán vasárnap reggelre csak meggondolta magát az apjuk, hogy maradhat Albinál a telefon. Valszeg Csabi rákérdezett, mi van. Nem tudom.

Szombat reggel mentem át Kecskemétre Albertért, hogy tudjon aludni napközben, mert az első buszt ha nem éri el hazafele, akkor 3/4 11 van, mire hazaér, fél 12 mire ágyba kerül, aztán 3/4 3-kor kelés, mert 4-kor meg megy fel a délutáni busz, ami nagyon hamar ott van, de nincs időben másik jó. Ennyi alvással elég nehéz a következő 12 órát lenyomni az éjszakában, másnap reggelig. És nincs megállás egy perc sem. Tépelődött, mit csináljon? Hogy oldja meg felmenni-lejönni, de a vasárnapi költözés is nyélbe legyen ütve úgy, hogy Ő péntek és szombat éjjel is dolgozik, tehát szombat-vasárnap napközben aludnia kell. Ezért úgy döntöttem, hogy szombat reggel hozom, így 8 után már ágyban van, aludhat, ameddig tud, ráérünk visszaindulni fél 6-kor délután. Nem mindegy! Másnap reggel is mentem érte 7-re, megreggeliztünk és ment alukálni. Délután aztán 3 óra körül indultunk fel az albérletbe, addigra én minden idehozott ruháját kimostam, megszárítottam és szépen összehajtogatva elpakoltam neki. A házuk előtt már csak a számítógépét és pár apróságot kellett betenni a kocsiba.
Még beugrottunk elköszönni Erzsi mamához, aki jól megpalacsintáztatott minket, így bár némi kis izgalommal, de nagy békességben indultunk útra, tele pocakkal :)

Minden tökéletesen zajlott! A főbérlőék nagyon rendes népek! Megírtuk a szerződést, de még csak kauciót sem kértek, mert jól ismerik Dóri családját. A lakás a negyediken van, kellemes, mindenük meglesz/van, amire szükségük van. Vadiúj franciaágyat vettek a tulajék, új hűtőt, mikrót, klímát, még gardróbszekrényt fognak venni -ma- és elintézik a net- és tévécsomagjukat! :)
Enni- innivalójuk van, mi kell még? :)

Elfáradtam leírni, de minden jó, ha jó a vége!
Hiszem az új, szép kezdetet, és a szép folytatást! <3

Köszönöm türelmeteket, és minden jót kívánok Nektek!
A "Mentsétek meg Albit"-projekt kipipálva! :)

Amálka, páncélos hadvezérnőnek képzelem magam :D



***VÉGE***