Elégtétel Angliából

Kérdeztétek, mik a jó híreim, amiknek annyira örültem nem olyan rég?

Elég nehéz elmondani, pláne úgy, hogy nem szeretném, ha kárörömnek tűnne, és nem biztos, hogy minden részletre kiterjedően pontosan tudom megfogalmazni a történteket.

Az egyik szál az két kolleganőmhöz vezet.
Voltatok már úgy, hogy huzamosabb időt kellett valakivel, valakikkel együtt töltenetek, és az okát sem tudjátok, de valaki nem kedvelt titeket? És úgy érzitek, úgy gondoljátok, hogy ok nélkül? És bármit tettetek: próbáltatok kedvesek lenni, barátkozni, segítséget nyújtani -semmi sem segített a helyzeten?

Hát, én így jártam!...
Az első tanévben az esti/éjszakai műszakban hárman dolgoztunk a suliban. Három magyar nő. Juci és Csilla (hívjuk így őket) nem bírtak engem. Nem számítana, ha nem kellett volna minden áldott nap együtt dolgoznunk, egy kocsiban utaznunk kétszer egy órát, és ha nem függött volna a jó viszonyunktól az, hogy én kapok-e plusz munkákat a délelőtti órákra, vagy nem.
Mert például könnyen megesett, hogy XY lett megkérve egy 3-4 órás másik takarításra, mert ő kedvesebben mosolygott.
Fogalmam sincs mit állíthattak a hátam mögött a főnöknek? Ők maguk nagyon jó viszonyt ápoltak, szerettek mindenkit kipletykálni, és mindemellett igen intelligensnek tartották magukat, és úgy alapból az igazság bajnokainak!

Szerintem meg negatívak voltak, módfelett aggodalmaskodóak, hibakeresők, nem jó szándékúak, mufurcak: két savanyú uborka! Ilyenből csináltak irdatlan nagy problémát például egy-egy szép napon, hogy esik az eső! Hmmm. Angliában. Angliában szinte minden nap esik!!! :D Szóval, ha van valami, amin ott nem kell meglepődni, akkor az az eső! :) Nekik ez is rettenetes volt, ki voltak akadva rajta, és sorolták keserűségeiket.
Akkor ilyen eszmefuttatásaik voltak, hogy a délelőttös angol kolleganők biztos azt gondolják rólunk, hogy így, meg azt hogy úgy. Meg ilyeneket, meg olyanokat. (Szerintem szegénykéknek az se jutott eszükbe, hogy a világon vagyunk!) :D És a végén a bugyuta feltételezéseikből felháborodás lett, majd a végén tényként összegezték magukban -a saját kitalálmányaikat. Ekkor tanultam meg, mit jelent a bazdmegmedvealétrádat-típusú gondolkodás... Katasztrófa!
Mindketten több éve kint élnek, jól, családtagjaikkal, bérelt házakban, ami nyugodt, meghitt életet biztosít, nem kell idegenekkel egy fedél alatt tölteni a napjaikat, ami odakinn nagy szó! Fix, szerződéses munkával vagy munkákkal -szóval igazából panaszra semmi okuk! Csilla 20 éve élettársi viszonyban. Juci elvált és egyedül, a lányáékkal. Igazán boldogok tudnának lenni!

Lényeg, hogy nem kedveltek. Nem, nem mondták ki így sose, csak értésemre adták: egy-egy összenézéssel, gúnyos megjegyszéssel, kioktatással, amelyekből meggyőződhettem, hogy tök hülye vagyok! Szerintem -így utólag okoskodva- nem bírták, hogy mindig jó a kedvem, hogy gyorsan dolgozom és nagy teherbírásom van, vagy hogy jobban beszélek angolul, mint ők a kint eltöltött 5-6 év után. És hogy könnyen barátkozom. (?) Fogalmam sincs, csak törpölök.

Tényleg mindig igyekeztem kedves lenni velük. Vagy minimum csendben maradni. Ilyen légkörben amúgy sem tud az ember felszabadultan létezni, beszélgetni. Dumcsiztak valamiről egyszer és kérdezte Csilla, hogy neked Amálka mi a véleményed? A téma kábé a hangyák szexuális élete mélységű és fontosságú volt, el is voltam gondolkodva, nem válaszoltam két másodpercen belül. Erre odaböki, hogy vagy nincs véleményed? Öööö. Má' hogy vóna?! Gooombaaaaaa! -gondoltam magamban... Mondtam valamit. De szóval akiről azt feltételezik, hogy nincs véleménye, az hülye, nem? :D Na mindegy, lényegtelen is, csak próbálom felfesteni a helyzetet.

Mindenért leszóltak. A munkámban a legapróbb hibákat is felfedezték! Az is az én hibám volt, amit más nem csinált meg.
Dolgozgattunk a suliban. Mellesleg első naptól fogva tudták, hogy "az a fekete csikó" az nekem tetszik! :) Le is stipi-stopiztam, viccből! :D

A munkában valahogy úgy alakult "mindig véletlen" minden, hogy nekem egyre nagyobb területek maradtak. Az öt épületnyi suliban végül már az összes mosdó és WC az én dolgom volt. Ott egy nap sem lehetett "csalni" a melóval, mint nekik itt-ott. Mindig meg is csináltam rohanva, kapkodva, maximálisan mindent kipucolva, feltöltve. Aztán a főépületben is egyre több terem, folyosó jutott nekem, végül a teljes védőnői rész, az igazgató hatalmas dolgozószobája, és hosszú folyosók. Tudjátok, szépen, csendben, szó nélkül megcsináltam mindent. Csilla csak az én munkámban talált kivetni valót, pl. összesz@rt WC-t, amit már takarítás után tojtak le, mondván, ezt kifelejtettem...

Akkor jutottam el a velük való mélypontra, mikor rám hagyták a teljes felmosását az ebédlőnek, ami eladdig kétszemélyes munka volt. Este 11 körül tudtunk hozzáfogni, ketten fejeztük be, jó kapkodással. Mivel a fűtést 8-kor elzárták, és hűtőgépek is mennek ott, elég hideg volt 11-re. Én mindig plusz mellényben vagy sokszor kabátban mostam fel ott. Egyszer aztán ők ketten elmentek valami mást megcsinálni, rámhagyták az egészet. Nem volt gond! Csak aztán innetől fogva ez végig rám maradt, és tudták, hogy fázós vagyok. Nem gond, én tiszteltem őket, mondom biztos máshol vannak elveszve. Aztán egy szép napon megyek előre a vödrömmel, mikor végeztem, hogy helyrerakom, mikor is látom, hogy ülnek és beszélgetnek, és úgy várnak rám. Ajókurvaanyátokat! :(
Mindig, mindenben szaladtam nekik segíteni, hogy együtt hamarabb végezzünk! :( Nagyon elkeserített a dolog!
Aztán felfigyeltem rá, hogy Csilla több részen is lazsál. Minden nap. Persze mindig tökéletesen ki tudta magyarázni magát, mármint elmesélte kérdezés nélkül, hogy meeennnyire koszos volt az a rész, mert hogy amolyan kisfőnökféle is volt... Függtünk tőle.
Vettem egy-két mély levegőt és elhatároztam magamban, hogy soha, semmiért nem fogok szólni nekik, mindig mindent meg fogok csinálni, hagyjanak rám akármit is. Persze szinte minden nap belekötötttek valamibe, hogy "mit felejtettem el". És mosolyogva javítottam! ;) Jókat kívánva nekik magamban. Tényleg! De minden nap gyomorideggel mentem dolgozni. Nagyon feszülten.
Meggyőződésem, hogy aki rosszindulattal fröcsögi teli a levegőt, az ennek megissza a levét előbb-utóbb! Ez volt a vigaszom. Éljék az életüket, ahogy akarják...

Ja nem, nem az volt az alja, hogy szétszívattak melóban, hanem, hogy Csilla (akinek élettársa van) rástartolt Jan-ra (a fekete csikómra) mikor megtudta, hogy Jan csapja nekem a szelet, hogy randira hívott, hogy virágcsokrokat kaptam tőle, és hogy étterembe vitt ebédelni, hogy órákat beszélgettünk videocseten, hogy a szemem láttára főzött, stb. Gusztustalanul és látváyosan tette magát a srác előtt.
Aztán mikor Jan kezdett kihátrálni a "kapcsolatunkból", illetve én közöltem velük, hogy nem akarok tőle semmit, és vége, azt a kéjes örömet látnotok kellett volna rajtuk! Nem tudták leplezni, hisz ennek drukkoltak kezdetektől fogva!

Szóval így ért utol bennünket a koronavírus-járvány, mikor is bezárt a suli, mi pedig Olival hazajöttünk. Jan egyszer-kétszer írt nekem azóta, gondolom hiányolt... Na, mindegy!

Múlt héten beszélgettem kedves kolleganőmmel, Katival, mert a második tanévben már öt magyar csaj dolgoztunk együtt, és kaptam két aranyos kolléganőt is :) Mesélte Kati, hogy Csilla és Juci vállalták júniusra a sulit. Az az igazság az angol cégekkel, hogy nem egyenesek, átvágnak. Felbontani egy munkaszerződést mindössze egy e-mail, indoklás nélkül. Ha érzik, hogy piskóta vagy, jól meg is szívatnak.
Na most a mi cégünk is sunyi. A csajok anélkül elvállalaták a munkát (gondolom a nagy nyereség reményében) hogy megkérdezték volna, hogy lesznek kifizetve? Gondolták, hogy koronavíruspénz, plusz teljes fizi is lesz nekik. Csillával az a helyzet, hogy évközben sem informálódott számunkra jól a céges ügyeket illetően. Sose tudtunk semmit, mert ő mindig feltételezte mi lesz, de ritkán kérdezett csak. Szóval ötünk közül két főt kért a cég júniusra a suliba, ők a nagy pénz reményében elvállalták, dupla nyereség, gondolták. De nem kérdezték meg, mennyit fognak fizetni nekik!!!

És képzeljétek plusz 24 ezer forintot kaptak a koronavíruspénz mellé az egész havi munkájuk után, és nem mondjuk 400 ezret ..............................................
Sajnálom őket, hogy át lettek vágva, de köszönjék saját osobaságuknak, meg mohóságuknak!
Bocsássa meg nekem a világ, de nem tudok sírni miattuk! Azt gondolom, utolérte őket a sorsuk.

Úgy érzem elégtételt kaptam!
***


Első számú örömhír, hogy megérdeklődtem az angol cégemnél, hogy meddig kapjuk ezt a járványpótlékot? Kolleganők "úgy tudták" júniusban volt az utolsó összeg. A cég pontos választ adott nekem szívélyesen, hogy július és augusztus hónapban is ki leszünk fizetve! Mindezt kábé tíz percre az ímélem után. Ilyen egyszerű kérdezni tőlük!
Hallelujah! Nagy öröm! Nagy megkönnyebbülés, addig sem vagyunk bizonytalanságban, és nagyon szép kis összeg ez nekem! :)
***


Második jó hír: adóvisszatérítést igényeltem, mert jár nekem, túl sokat vontak a rossz adókódom miatt. Az adóhivatal rendbetette a hibákat telefonhívásom közben, majd tájékoztattak, hogy visszatérítik a túlfizetésemet 10 napon belül. És ez meg csudaszép összeg lesz -hacsak nem tévedtem a számoláskor- és ennek is előre nagyon-nagyon örülök :) :) :)

Hát, ezek mennek, Kedveskéim, meg a bárányfelhők! :)
Pussz: Amálka, csak semmi elcsépelt frázis! :D