Az megkoccantott garázskapuk és összetört Mazdák

Mindegyikből egy (1) a mérleg múlt hétre. A garázskapunak Blakeney-ben mentem neki az egyik nyaralónál, de szerencsére elég rugalmas volt. Szűk utcák, keskeny utak, lejtők-enekedők, kanyarok, helyszűke, de én beálltam! ☺ Aztán tolatgattam... Á, hagyjuk is, borzalnas volt! A lényeg, hogy maradandó baj nem lett az ajtó flexibilitásának köszönhetően. Tegnap ez már nem jött össze, amikor aligforgalomban, alaposan körbenézve belehajtottam egy vadi új Mazdába... Döbbenet volt. Persze utána még elmentem sintérkedni a háromgyerekesékhez, mert Gábor eljött látleletet venni a kocsiról, száguldott vele/velem egy kört (becsuktam a szemem) és azt mondta, semmi baj, amikor megvettük, már akkor is ennyire szar volt. Egész nap azon filóztam, miért nem vettem észre a nőt. Persze szürke volt a kocsi, nem volt világitás rajta, de ez nem mentség. Mindig a kornert emlegette. Estére állt össze a kép: én jobb oldalról, a járdáról álltam le, ő pedig mögöttem, az utcából kanyarodott ki jobbra. Persze, hogy nem láttam az úton!!! Ő nagy gázzal kifordult, én kis gázzal leoldalogtam és csatt!... Hát, döbbenet. Minden OK amúgy, tudom használni a kocsit. Délután kezdett fájni a hátam, a nyakam és a bal karom. Most is érzem a derekam felett azt a furcsa érzést. A szerencse, hogy nem lett nagyobb bajunk! És délután kiskollega Dácidtól kaptam ajcsiba egy autórádiót, be is szerelte. Hmm,és itt ugrál az ajtóm előtt a feketerigóm. No, indulok munkába, ma nem én vezetek.