Nőnapra autó

A megelőző bejegyzésem nem kanyarodott el oda, ahová eredetileg terveztem, de akkor most kiegészítem! SORONKÍVÜL. Arra értettem, hogy bár megvan mindennek a maga bevett rendszere, hogy hogyan lehetnek vagy alakulhatnak a dolgok, mit hogy szokás csinálni, ki hogyan érte el célját, a hagyományosnak mondható úton. Én csak azt látom, hogy nekem az úgy nem megy, nem jön össze. Kapálódzok, de ez csak a lesüllyedésre jó. Aztán a negatívságok után az jutott eszembe, hogy Isten mindig utánam nyúlt. Valahogy mindig kimentett, és jóra fordított még bármit. Hála legyen! Pár napja jutott ez eszembe, hogy Isten az én ügyeimet valahogy mindig SORONKÍVÜL intézi. Annyi a váratlan fordulat, hogy rendszeresen ámulok csak! ☺ Nos, irtam reggel, hogy irány a munkaügynökség. Önéletrajzzal, okmányokkal a táskában, jelentős gyomorideggel a gyomromban készülődtem. Meg is jött Gábor, hogy bátran álljon mögöttem az édzsönsziben, míg én elmakogom, hogy munkát-kenyeret! Ehhez képest mikor beültem a kocsijába, közölte, hogy "akkor most szépen elmegyünk, veszünk neked egy autót, írunk egy normális önéletrajzot, kinyomtatjuk 30 példányban, és ha ez megvan, akkor addig mész amíg mindet el nem vitted valahova. Ez így nem mehet tovább!" Én csak hallgattam megrökönyödve, a reggeli gyomorideggel a gyomromban, s most már a meglepi-meghatódottság keverékétől kővé feszült izmokkal a vállamban. Ennyit mondtam csak viccesnek tűnve, tök bénán: "igen, apu!" :D Bejártuk a várost. Utcákon nézegettünk eladó autókat meg kereskedésekben. Aztan egy fura figuránál egy kapualjban. Később hazajöttünk hozzájuk gumifázni, ott talaltunk egy kis aranyos, ocsmány mustársárga Peugeot-t. Meg egy csomó mást. Gábor telefonálgatott sokat. Útnak indultunk valahova. Halljátok, mentünk vagy 60 kilométert egy vacak Wauxhall-ért (alias Opel) aztán egy másik irányba, Norwich amaz végébe. Hatalmasat kirándultunk fantasztikus helyeken. Igazi farmok meg lankák mellett haladtunk el, meg cukker-mukker kisvárosokon. Ááá -csúcs jó volt! Közben végig az járt a fejemben, hogy Istenem, így szabadítasz meg! ☺ Most Gáborék tényleg adnak nekem kölcsön kocsira?? Nem hiszem el... Milyen melegszívű család! Lényeg, hogy elnentünk megnézni egy kombit, ami nekem képen nem tetszett, én a mustársárga kis rondaságra gyúrtam. Odaértünk, megvettük!!! ☺☺☺ Első látásra befogadtam. Egy csendes hangot hallottam a fejemben:"Ez egy jó autó" Gáborral két perc alatt eldöntöttük, hogy megvesszük. Mentünk próbakört. Kifizette. És én meg hazavezettem! :D Én. Vezettem. Angliában! :D Persze Gábort követve. Nagyon cuki volt. Óvatosan vezetett be a duplasávos-négyutas körforgóba. Tudjátok, balról megyünk bele! ;) Hát szóval, még sokkos állapotban vagyok! Vettek nekem egy kocsit!....... Itt vagyok még náluk, a három törpicúrjukra vigyázok. Alszanak. Ja, elutalták október végéig a biztosításomat, és fél évre ki van fizetve az útdíjam is. Extra: nem várnak vissza pénzt: le kell dolgoznom. ☺ Hídban vagyok... ☺ Szóval, kezdem egyre erősebben azt gondolni, hogy amikor már feladnánk a reményt emberi szempontjainkat látva és mérlegelve, Istennél még akkor is mehetnek a dolgok SORONKÍVÜL!!! Boldog nőnapot Nektek is! ☺