Nem is tudom...

Szia Kedves Mindenki! Régen jártam már errefele, sok minden történt. Némelyek apró semmiségek, némelyek annyira nagyok, hogy azért nem tudtam megírni őket. No, meg a tömény időhiány. Az időmet pedig (elég egyszerű) alvásra fordítottam. Itthon vagyok, és nem jól! Küzdök a tömény depressziómmal. Örülök, amikor olyanokkal találkozom, akiknek fogalmuk sincs erről (de jó nekik, és ne is legyen!) és az élet olyan alap kiinduló helyzettel áldotta meg őket, hogy jól érezhetik magukat a bőrükben! Nálam is ez a cél! :) Bár még nagyon-nagyon messzinek tűnik... Fogok most már írni rendszeresen, reményeim szerint. Itthon, gépről, gyorsan és sok képpel. Ez a terv :) Igénylem, azt hiszem újra ehhez a segítséghez is nyúlok. Rendszerezni és összeszedni magam. Ami Angliát illeti, vegyes tapasztalataim és még vegyesebb érzelmeim vannak onnan. Még mindig nincs elég pénzem. Nincs munkám. Nem tudom, hogyan tovább. Még azt sem tudom, hogy mit akarok?! Csak annyim van, hogy nem adom fel. Gyenge vagyok, iszonyat fizikai kimerültséget érzek. Az érzelmeim hullámzóak. a nagyon rossz és a rossz között hullámzanak. Minden nap össze kell kaparnom magam, hogy tovább vonszoljam magam. a gyerekeim tökfejek, a testvéreim felszívódtak, a környezetem agyonterhel a nyűgjeivel, még nem volt időm kipihenni magam, és holnap szüret. A lüke Kiskölköm nagy nehezen beprotezsáltam holnapra szüretelni, mert ügyes is, és annyira akar pénzt keresni. Erre délután üzcsit küld, hogy jahj, hát holnap osztálykirándulás van ám. Senkit nem találtam helyette... Szóval... Tudjátok kegyetlen az Élet, de néha nekem is annak kell lennem: holnap nem megy osztálykirándulni, jön szüretelni, és még a 2.500 Ft-ot is el fogom kérni tőle, amit kidobtam miatta az ablakon. (Tudniillik, nincs pénzem hétvégére kajára!) Ma eltemettük Vilma Anyukáját :( Feneketlen kút, feneketlen szenvedések, hiábavalóság. Persze, az életem Isten kezében, és bízom... De nincs jó kedvem, bocsássatok meg...