Az a helyzi, hogy Erzsi mamának nem merem megmondani, hogy felmondtam. Vagyis nem nem merem, hanem nem akarom. Még próbálnám húzni pár napig, mert szegénykém aggódni fog, hogy mi lesz velem? Gyanakodni fog, hogy ki akarok menni Angliába -és ameddig csak lehet, én titkolnám előle.
Annyira nehéz ez...
Hiányozni fog nekem Csabi is, Albert is, Mercikém is... NAGYON!!! De nagynénikém miatt erősen félek kimenni, nincs szívem itthon hagyni. Magára fog maradni, és tudom, hogy hiányozni fogok neki. Itt már nem beszélünk ilyenekről, hogy tudja csak meg, hisz milyen sokszor beszólt neked. Igen! De felnevelt, lánykorától fogva szeretett, kettőnk között láthatatlan szálak vannak, és lesznek is örökre! Évtizednyi emlékünk van együtt, és soha nem ismertem még olyan nőt, mint Ő. Szorgalmas, fegyelmezett, egyszerű, mindig mindenkiért megtenne bármit. Olyan szép életünk volt! Olyan szép! :)
Nekem valójában Ő az anyukám!
Nem is tudja az ember ezt a tényt feldolgozni. Azt hiszem, egyszerűen ezt csak félretenni lehet a gondolatainkból. Nem szabad rá gondolni, hogy az én Szívem Csücskei földrésznyi távolságban lesznek tőlem, én pedig mások kis szaros kétévesét szeretgetem minden nap, meg altatom, játszom vele, és kedveskedem neki meg dédelgetem -az enyémek meg addig nem látnak vasárnapi ebédet az asztalon, és addig nem beszélgethetnek senki felnőttel értelmesen, amíg én hébe-hóba haza nem ugrok 2-3 napra...
Mondja meg nekem valaki, lécci, hogy hol az igazság???
No, azt akartam ebből igazából kikanyarítani, hogy nem szeretném, ha Erzsi néném idejekorán megtudná, hogy itthon hesszelek (mosogatok, mosok, pakolok, szelektálok, téliesítek, pincét pakolok) és tegnap fél egy után a szokásos módon elmentem hozzá ebédelni. *vicsor*
Még a nyamvadt, mustársárga céges pólómat is magamra erőltettem... Annyira gáz volt :D De jó étvággyal megebédeltem a tökfőzelékét rántotthússal!
Aztán hazajöttem és lenyuszultam.
Nagyon gáz?
Amúgy a pihenés eszméletlen jólesik!!!
Ezt neked kell eldöntened, hogy gáz-e. Én szeretek mindent közölni minden érintettel, de nem vagyok a bőrödben, nem élem az életed, így nem tudok okosat mondani. Ha így ítélted meg, akkor biztosan így a jó. Amúgy ezen én is sokat gondolkodtam anno, amikor még úgy volt, hogy összebútorozunk a Daliával...pedig az csak 200 km lett volna. Nehéz nagyon nehéz....
VálaszTörlésAzzal vigasztalom magam, hogy ez nem örökérvényű döntés, mert csak egy időre megyünk ki. Nyár végéig, egy évre, másfélre... Nem vennék mérget rá, hogy mennyi időre. És az is vigasztal, hogy sűrűn haza fogunk jönni, és csak abban az esetben megyünk ki, ha a munkát tényleg megkapom.
TörlésBizonytalanra még egyszer nem mennék, és azt is megfogadtam, hogy nem vállalok el akármit!
Amikor kiírom magamból a nyűgeimet, akkor megkönyebbülök ám, és napfényesebb lesz kicsit a vilá, és meg is nyugszom :)
Köszönöm a mindig kedves hozzászólásaidat! :*
Ui.: ma is elmentem ebédelni "munka után". Holnap nem fogok menni, mert "itthon ebédelek", aztán szombaton elmondom neki. Ha öt napot nyertem, már az is öröm!!! :)
Nagyon fájt a dereka meg a nyaka a héten, de minden nap főzött nekem. Ja, és soha nem panaszkodik, pedig látom rajta, hogy kínozza a gerincfájdalom...
Tudom, furi a szitu, de nekem megért két alkalomnyi színészkedést, hogy pár napig legalább ezen ne gondolkozzon fölöslegesen!
Bármit megtennék érte!
Értem és mondtam, ez a Te életed, te éled, te döntöd el mi a jó. :)
Törlés