Olyan bánattal a szívemben jöttem ide ki, hogy azt hiába is kezdeném el leírni, nem éreznétek át. Persze nem is kell, csak szóvá tettem, hogy ezerfelé repedt a szívem már mielőtt elindultunk volna.
Oli sorsa, jövője lebegett a szemem előtt. Miből marad ki? Mit veszít? Mit nyer? Milyen hatással lesz rá, ha kiszakítom a megszokott környezetéből? Hogy éli meg hogy elveszíti az osztályát? Kedvenc osztálytársait? Barátait? Tesóit alig látja. És mi az a plusz, amiért ez megéri?
Persze otthon már annyira lecsúsztunk, hogy ez a spirál az adósok börtönében ért volna véget -ha van még olyan. Már a puszta megélhetés is gond volt. Az étel előteremtése. A számláink? Azok rakásra halmozódtak. 😕
És ekkor jön a hívás. A több éves munkaszerződésre az ajánlat.
Persze nem fogadtam el, annyira megrémültem. Magamtól. Mert egy másodperc alatt ezer kép suhant végig az agyamon, mi vár(hat) ránk.
Egy évre mondtam igent, három nap gondokodási időt kérve. (Azóta már tudjuk, hogy maradunk minimum addig, amíg be nem fejezi az egyetemet itt.)
Erzsi mama
Őmiatta lemondtam volna az egész mindent, csak a közelében lehessek! A jóság szigete. Istenem, add, hogy sokáig éljen, én támogathassam, és amikor el kell mennie, akkor boldogan, az élettel betelve tudjon meghalni. Úgy, hogy akkor én már rég mellette legyek! Ez a kívánságom.
Gyerekeim
Nagyon hiányoznak, de ők már önálló felnőttek. Nagyon cukikká váltak mikor szembesültek a ténnyel, hogy eljövünk. Amúgy is azok😊 De kenyérre lehetett kenni őket onnantól fogva. Segítettek ahogy csak tudtak, és azóta is. Mercimet eléggé megviseli a dolog.
Én
Nem számít. Utolsó helyre tettem magam a folyamatban, mert mindent kibírok a cél érdekében!
Szóval akartam adni egy vázlatos összefoglalót, mi minden tartott vissza, min gondolkodtunk. És persze nem írtam le most mindent. Képtelenség.
A cián
Onnan kezdem, hogy 17 évesen, a szakközépiskolával (aminek a gimijébe járt Oli) két hetet töltöttem Lengyelországban. Tarnow, Krakkó, Zakopáne. Ellátogattunk Auschwitz-ba, de csodás kirándulásokat, kastély- és múzeumlátogatásokat is szerveztek nekünk. Életem egyik legszebb élménye volt. Nos erről azóta mesélek Olivérnek, amióta kinyílt a csípája. Rengetegszer meséltem neki róla.
Nos, szerintetek hova nyert az osztályunk pályázati pénzt kirándulni?! Bingó! Tarnów, Krakkó, Zakopáne... Jah! A gyerekek teljesen INGYEN mehetnek!!! És épp ott vannak... 😢 Oli csak sóhajtozik...
Néptáncos cián
Tudjátok, hogy az életünk szerves része a néptánc, immáron 8 éve. Túlzás nélkül állítom, hogy Oli volt az egyik vezető táncos! Szerette, tudatosan és kitartóan csinálta. Amikor közölte a tanárokkal, hogy sajnos abba kell hagyja, Laci bá rendesen kiakadt!!! "Neee, ezt nem mondod komolyan! Ez nem igaz! Ne csináld ezt!
Ezt nem hiszem el!" Következő héten felméltatva búcsúztatták el, mint oszlopos tagot, a csoport egyik lelkét...Hhhh...
Minden évben volt külföldi szereplésük -persze vaskos pénzekért- most is lesz hamarosan: Bécsbe mennek 4 napra. Oli elmondása szerint végre olyan táncot tanulnak, ami igazi kihívás neki is, és nagyon élvezte. Január közepén mennének.
Szalagavatós tánc
A mi sulinkban mindig a 11.évfolyam táncol a 12.évfolyam tiszteletére. Már gyakorolták a táncot. Olivért arra is felkérték, hogy gitározzon a műsoron.
Erről is jól lemaradtunk.
Ennyit jelen veszteségeinkről.
De ki tudjuk fizetni a számláinkat!
Szeretettel ölellek benneteket:
Amálka, aki folyton azon gondolkodik, mi ér meg mit?
Néha le kell mondani valamiről egy nagyobb cél érdekében, szerintem jól döntöttél.
VálaszTörlésKöszi a bátorítást!😊
VálaszTörlésEgyre biztosabb vagyok benne, hogy jól döntöttem, csak Oli miatt aggodalmaskodom folyamatosan... Aztán mindig rájövök, hogy olyan jól veszi az akadályokat és olyan talpraesett, hogy csuda😊 És pár hónap és eljön számunkra is az igen szép időszak! Különben is: megyünk haza karácsonyra!😊😊😊