Kiképezve!

Tegnap délután letelt a közel egy hónapos katonai kiképzésem, örömmel jelentem, hogy szakaszvezető lettem. (Aki esetleg nem tudná a rendfokozatok sorrendjét -nem feltételezek ilyet!- annak felsorolom, hogy az első a közkatona, a második az őrvezető, a harmadik a tizedes, a negyedik a szakaszvezető. Másnéven szakszi vagy műanyag százados)

Nos, ezen felül -hogy vége a kiképzésnek, és sikeresen teljesítettem- sajnos semmi pozitívat nem állíthatok a katonaságról. 😪 Ja de: jó volt a kaja, finom ebédeket főztek a repbázison!

Minden napra jutott valami alávaló szivatás, és most nem a katonai tesi nehéz mivoltára gondolok, hanem szervezetlenségre, fejetlenségre, gorombaságra (ne, ne keverjük össze a határozott parancsadással) és a másikra mutogatásra, aminek természetesen mindig az issza meg a levét, aki  a sor legvégén áll. És ezek mi voltunk (tegnapelőttig) a közkatonák.
Információáramlás az előljárók közt kínkeserves, tanítani nem tudnak, leszámítva eddig kettő embert az összesből. Számonkérni viszont nagyon megy, mindenkinek. Főleg annak, akinek se tehetsége, se kedve nem volt tanítani, a visszakérdezést viszont nagyon élvezték! A tudás hiányát a káromkodásban és paraszt stílusban vélték kipótolni. Ha néha mertünk szólni, hogy ezt nem vettük még, vagy nem tanultuk, akkor megsértődtek. És megbüntettek! Lehet, hogy eltelt egy vagy két nap, lehet, hogy egy hét is, de nem felejtettek. 

A kiképzésről csak annyit, hogy kutya kemény volt: futottam, katonai tesiztem, hasonkúsztam fegyverrel, loholtam szántásban, erdőben málhával, alpha-bravo csoportokban éket alkotva futottam-hasaltam-lőttem (lőszer nélkül természetesen) a csapatommal, függeszkedtem vasrúdon, fegyverszobára jártam gázálarccal, rohamsisakkal, tármellénnyel felöltözködve. Áztam-fáztam, szó szerint. Volt, hogy másfél órát kint gyakoroltuk terepen a lőfogásokat és testhelyzeteket, miközben vígan zuhogott az eső. Minden nap vezettem hajnalban és délután 60-60 kilométert. Este csak gyors bevásárlásra,  zuhanyra, pár falat vacsira és a másnapi ruha kikészítésére futotta az erőből, meg alvásra.
A második hét közepére lebetegedtem, durván, annyira ki voltam már facsarva. És az ideg is dolgozott, mert mindig csak szidtak minket. Soha semmit se tudtunk jól csinálni.  Bizonyára a hideg kövön való fekvés hasizomgyakorlatokhoz, és az esőben egy szál zubbonyban történő menetelés sem tett jót. Ezesetben le kellett vennünk a polár fölsőnket egy (azaz 1) ember miatt, aki otthon felejtette, mivel mindig egységesnek kell lenni a kinézetnek. Bőrig áztunk mind a negyvenen, ja persze erre már rávehettük a polárt ebéd után, úgy mentünk ki délután ismét gépkarabéllyal formagyakorlatokra. Írtam dogát csonkolt és szakított sebekből, artériás vérzés csillapításából, fegyverismeretből. Vizsgáztam gépkarabély és revolverező pisztoly szétszereléséből, összerakásából, valamint négyféle lövésmódból, éleslövészeten, lőtéren.
Ha létezik dolog, amibe valaha is fizikálisan és szellemileg maximálisan beleadtam magam, no, akkor ez az volt! Én most nem 100%-omat nyújtottam, hanem 130-at legalább, mert a feladat meghaladott engemet! Négyszer akartam feladni, mert elfogyott a fizikális erőm, konkrétan a térdem miatt felállni nem tudtam, a megerőltetés miatt. Nem tudtam behajlítani a lábam, nem tudtam letérdelni a feladathoz, annyira bedurrantak az izmaim. Háromféle vitamint szedtem, s kenegettem magam, hogy ülni-járni tudjak másnap, és teljesíteni tudjak a reggeli edzéseken. Sántikáltam, nyögtem, de erőltettem mindent. A forgóm begyulladt, és sikítozott, hogy többet ne fussak! 
Fejben igazából csak a geciségeken akadtam ki, a fegyelmezettség nagyon megy nekem, a hallgatás is, a fejben leválás másokról, meg az, hogy ne érdekeljen senki! Vacakul hangzik tudom, de ide ez kell! A folyamatos készültség is jól ment. Egyedül az igazságtalanság, meg a hülyeség az elfogadhatatlan számomra. Meg amikor saját érdekében a feljebbvaló hazudik... az nagyon kiábrándító.

Nálam a lövészetvizsga napján dőlt el, hogy ennyi és ne tovább! A felelőtlenség és szándékos kitolások miatt. Sajnos teljesen átláttam -a magam szintjén persze, ahol én állok a szervezetben- a katonaság belső működését -és nem tetszik! 
Ha kórházszolgálat nem indul, talán 1-2 díszelgést elvállalok még jövőre, ha muszáj ahhoz, hogy megkapjam az éves rendelkezésre állási díjamat a nyáron. Aztán leszerelek!

Hát ennyi, Drágáim! Részemről a csalódás!!!
De azért erőt, egészséget! 😊 😘