Csendben duzzogok

Áruljuk a családi házunkat, mármint a szülői házat. 

Jó helyen, jó állagú, amolyan kétablakos kockaházról beszélünk. A 70-es évek elején épült, masszív. Három szoba, előszoba, nagy konyha, fürdő, spejz, terasz. Jó a tetőszerkezete, alápincézett, nagy kazánház és óriási garázs van hozzá. Hátul kisebb lekerített udvar baromfiaknak, és ól 2-3 malackának. Udvaron fatároló szín. Az udvar egyébként kicsi, de a terasz az L-alakban van, így el lehet húzóckodni a betekintő szemek elől, és persze zárt, jó állagú, új fakapu van hozzá. A kertet is ki lehetne csinosítani, legalább 6 személy számára kényelmesen elegendő!

Nagy tanulság most számomra az, hogy az ember hogyan alakítja az életét, hogyan születnek meg a döntései, és végül mi fog megvalósulni az életében.

Tudjátok, most ért meg bennem az, hogy amit gondol magáról az ember, annál többet nem tud megvalósítani. Amit remél magának az ember, annál több nem fog vele történni. Amit kívánok magamnak, ahol meghúzom a felső határt, annál több nem lesz. Semmiből! Miért? Mert valahogy nem "bír" velem megtörténni... Az életed felső határa mindig ott lesz, AHOL TE MEGHÚZOD!

Hhhhhh.....

Szóval az a nagy helyzet, hogy a mi falunkban nincsenek olyan árak, mint például itt Seholfalván, ahol ez a ház alaphangon 15 millió forintért kelne el. Na, de azért van az az alsó minimum, amiért el lehetne adni, és ez hozzávetőleg 7 millió forint. Húgommal megegyeztünk, hogy a végső összeg 6 millió, a közös családi megbeszélésen is ebben állapodtunk meg.

(Ilike mondogatta sokszor nekem, és a többiek előtt is, hogy ez a ház nem jó állagú, nem fogunk 6-nál többet kapni, értsem meg, lehetetlen eladni jó áron! Én hajtogattam mindezeknek az ellenkezőjét, hogy ne értékelje már ennyire le ezt a házat!!! Mert tudtam, hogy amit ő el tud képzelni érte maximumot, nem fogja tudni többért eladni, mert nem tudja magasabb értéken "képviselni".)

Nos, most ott tartunk, hogy az 5 milliós szomszédi ajánlatra igent akarnak mondani és mindenki bólogat. Én felajánlottam nekik, hogy ismerősön keresztül (ingatlaniroda) meghirdetem Németországban. Jó, oké! Miénknél kisebb falu szélén (a miénk központi helyen van) 14 misiért ment el a ház, és 4%-ot kért az ingatlanközvetítő iroda.

De nem akarják, minél előbb adjuk el!!!

Fortyogok! A hülyeségen!!! De én vagyok az egyetlen, aki azt mondja, hogy igazán várhatnánk még két hónapot és lehet, hogy a duplájáért (sőt többért szerintem!) menne el a ház.

Nem értem. Nem értem...

A szegénységnek jóbarátjai a hülyeség és a kapkodás, nemde?........ :(

Mérgelődök...