Szürreális

Próbáltam megkeresni a legjobb szót, ami kifejezi, mi a helyzet a munkahelyemen, milyen a főnököm, a családja és ennek az egésznek az összefonódása, de annyira speciális, hogy csak az érzést sikerül valamelyest bekanyarítanom... SZÜRREÁLIS.

Néha azt gondolom, nem, ez az egész nem velem történik! Nem lehet, hogy velem!!! Az nem létezik!
Komolyan mondom, sokszor kívülről látom az eseményeket és nem tudom, hogy most akkor eljött az ideje, hogy végre hangosan felsírjak, vagy nyugodtan törjek ki fennhangon kínos, amolyan már minden mindegy típusú röhögésben?!

Tényleg nem tudom eldönteni, hogy alázatos vagyok és kitartó, vagy tök hülye?! Annyira ideges vagyok nap mint nap, hogy a csontjaim fájnak, mire már hazajöhetek. A csontjaimat érzem, mintha valami sötét szürke, gonosz füsttel telnének meg, ami öl.
Pfff...

Ma majdnem megfogtam a bringámat és majdnem felpattantam rá, hogy csókolom, akkor én most hazamentem, de nem jövök holnap! Se!

A munkába betanultam és megy is! Hibátlanok a pénzügyi zárásaim, a számláim, és úgy alapvetően minden klaffol, de elviselhetetlen személyiséggel rendelkezik a főnököm. A viselkedésén próbálok "faragni", de ezek csak egy-két napig hatásos dolgok.
Már olyan szintű gyomoridegem van tőlük, az egész rosszindulatú, utálkozó bagázstól, hogy -én, a nem bőgős- mostanság már reggel is bőgök. Előre...

Holnap részletezem.
Most megyek, kihúzom a gépet az áramból, mert közeleg a vihar...

Sziasztok! Kellemes keddet :)