Dió

Képzeljétek, van kutyuskám!!! ☺☺☺
Úgy hívják, hogy Dió☺ A tesóm ízlése, no...
Még sosem volt kutyám! Nekem. Úgy értem, hogy felnőtt fejjel én, magamnak akarjak.
Most úgy lett, hogy a húgom új helyre költözött és rá kellett bíznia a kutyáját valakire. Elvállaltam.
Érzelmek nélkül. Vigyázni kell rá, szerencsétlen jószágnak valahol lenni kell alapon.
Azt már régóta tudom róla, hogy jámbor lélek, mert sokkal jobban félt mindig is tőlem, mint én tőle. Mindig elszaladt. Meg mindenkitől. Kis félős. Szimpi nekem, talán mert pont olyan, mint én? 😀
Tegnap már annyira vártam, hogy hozza a húgom, hogy egyáltalán nem ismertem magamra! Én, alig várom, hogy ideérjen már a kuty, én, aki mindig is majréztam a kutyáktól, és büdöseknek tartottam őket, és berzenkedtem megsimogatni is őket?!
Most meg alig várom, hogy meghozzák?! Hmmm...

Mire eljött az esti óra, az én lelkem úúúgy megtelt szeretettel ez a kutyuli iránt, hogy csuda! Amikor Ilus elengedte az udvarban csak ugy futkosott. Beraktuk az alvós ládikáját a kamrába. Hozzám szaladt.
Mikor elmentek, odaszaladt hozzám-elszaladt. Ezt kb.18-szor ismételte.
Leguggoltam. Vártam. Végül, képzeljétek, hagyta magát teljesen megsimogatni☺ Szerintem érezte, hogy mennyire szeretet van bennem iránta! ☺ Ilus nem akarta elhinni, hogy első alkalommal megadta magát nekem :)

Délután Olival becsináltuk a keritésen a lukakat, hogy ne szökjön ki, illetve főleg, hogy más kutyák ne tudjanak bejönni!
Holnap játszani fogok vele. Szaladgálósat☺ Nem tudom hogy kell egy kutyával játszani, de alig várom már☺
Ja, és körbe fogjuk járni a birtokot, csak hogy tudja, meddig a miénk!😉

No, jó éjszakát!
Amál, elkutyult☺

Szerencsésen megérkeztünk

Mindenkinek sok puszi 😙
Boldogság van ☺

Kincsek

KINCSEK :) :) :)

Vilmának mondtam, amikor bekukkantott hozzám az udvarra, hogy a fakivágás után meghalt  a kertem lelke... :(
Mert bár tisztább az udvar, és nem hajlik már fa a házam fölé, és nem vagyunk veszélyben, hogy beszakad a tető és maga alá temetheti Olit éjszakai álmában, ami nagy megkönnyebbülés!!!
De más fákat is ki- illetve le kellett vágni, bokrok lettek markolóval kiszaggatva, a kerítésem jó része, kis akácok, a vályogfalam, a régi, düledező górém...

Olyan nagyszerű volt számomra, a múlthoz kötődni azáltal, hogy ennek a háznak és udvarnak kedves lelke van: eperfákkal, akácokkal, nem saroktól-sarokig merev sövénnyel, hanem itt-ott nőtt fácskák és cserjéket kellett kerülgetni. egy bájos, hátrafelé kanyargós, kitaposott ösvényen kellett kimenni hátrafelé, pirosbogyós bokrok, na jó néha csalánnal szegélyezett utacskán ;)

Most már mindegy egyenes, ki- és belátni lehet (amit nem szeretek, mindenki belénk bámul) :P
Üres minden, szeles, jéghideg.
Persze jobb a rend (majd ha teljesen az lesz) de kitépődött innen minden.
Meghalt a kertem lelke.
Elpárolgott.

Persze majd életet lehelek bele, csak elég sok az a 20 év, mire szép, nagy fák nőnek.
Újrakezdés itt is -és csak rajtam múlik, milyen lesz az új.
Ez is felelősség.

Oda akarok kanyarodni a kertből, hogy nemcsak az udvar hangulata volt ódon, és fantázia-beindító, hanem az itt hagyott bútorok, a sok szép holmi: a porcelánok, a bádogedények, a fateknő, a húzós kút, a szódásüvegek, a régi konyhakredencek is :)
És mindennek van FIÓKJA is ugye... ;)
Ha tudnátok mennyi mindent pakoltam és ŐRIZGETTEM éveken át...
A fél étetem pakolásról szólt, de ezt sokszor emlegettem már.

Kincsként őrizgettem mindent :)

Elpakoltam én rengeteg apróságot, könyvecskéket, papírokat is, mondván, majd ha lesz időm rá, aprólékosan átnézem őket, kitaláljuk mi legyen velük?

Két hónapja a kezembe akadt egy irat. Egy adásvételi szerződés. 1919-ből!!! :)
Gondoltam, meghirdetem eladni, meg is találtam hozzá a megfelelő oldalt.

Képzeljétek! Tegnap találtam hozzá még vagy húsz (!!!) másikat! :O

Gyönyörű betűkkel megírt, pecsétekkel ellátott szerződéseket, végzéseket, ház tervrajzot, és például "Földtulajdon bekebelezési szándéknyilatkozatot" 1901-ből!!! :D :) :)

Tündér Amálka szemei kigúvadtak, és mint Donald Kacsának, dollár alakokat mintáztak, mert el fogom adni őket, de előtte mindet dokumentálom, minden centijét lefényképezgetem magamnak emlékbe.
Nagyon boldog vagyok, higgyétek el, nemcsak a várható pénz miatt, nem!!!
Úgy örülök, hogy ilyen kincseket birtokolhatok! Régi, szép világ gyöngybetűit. Persze akkoriban is volt bajság bőven, de valahogy csupa kedves dolgot idéz bennem. Kutatom-fürkészem az iratokat, és csak mosolygok, és boldog vagyok :)

Mi mindenem lehet nekem!!! <3
Köszönöm!

Nem!

Nagyon ráérek ám -ezért szerintem pár napig szót fogok fosni ;)

A téma neve: Arnold.

Jó régi és elég sz@r téma! Én akartam magamnak, meg is kaptam, ittam is a levét.
"Vedd el és fizess!" Igaz?

Mielőtt indultam ki, írogatott, hogy alig várja, hogy jöjjek! És mindent meg fog tenni azért, hogy találkozzunk. Hiszi a Piszi állásponton voltam.
No, aztán egy héttel indulásom előtt eléggé eltűnt. Én persze nem kerestem. Mikor kinn voltam, valahogy elfelejtett írni, hívni, bármilyen formában jelentkezni, jelét nem adta annak, hogy élő lélek lenne benne...
Én megfogadtam, hogy az ott a lélektani határ: ha ott nem keres, nem jön, én SOHA TÖBBÉ nem fogadom el a megkeresését, és úgy fogok rá tekinteni, mint aki már nem él!
Ha akkor és ott nem, akkor ő a számomra MEGHALT!

Így is lett: szegény Arni, béke poraira!

Miért érzi mégis az ember, hogy egyszer úgyis jelentkezni fog?!

Ma jelentkezett is.
Megkérdezte hogy vagyok?

Hát, én fiam, jól!!!
De az, hogy te hogy vagy? Hajszálnyit sem érdekel!!! Mégis, mit gondolsz te magadról?
Szívod ez ember vérét? Élvezed a női fürdőt, amivel körbeveszlek, aztán ha telítődtél a jóból, akkor elmész és megfektetsz egy durván kövér, gusztustalan angol ribancot?! És ha a lelki oldalát nem kapod meg a dolgoknak, mert a kufircélmény elillan, és a belsődet nem táplálta, akkor megint jössz hozzám feltöltekezni?!
Hátabüdösjókurvaanyádatteszemétniggerstrici!!!  Hát nem!!!

És képzeljétek, olyan ügyes, és ellenálló és bátor voltam, hogy belekattintottam amit írt ("látta") és csesztem visszaírni neki. És ez így is fog maradni.
Már nincs mit mondanom!
Nincs szükségem ugyanazokra a leépítő körökre!
Nincs több vérszívás!

Ez egy ÚJ Amálka!
Ez egy TÜNDÉR Amálka! :)

Buzibárban

Gyerekek.........................

Én az előbb úúúgy kiakadtam, hogy hangosan RÖHÖGTEM magamon/magunkon kínomban. A fejemet is fogtam.
Anyááám!!!

Hát azt képzeljétek el, hogy tudtomon kívül...

Inkább úgy kezdem, hogy legutóbb, amikor kint jártam, édes Marikám minden este táncolni akart vinni, meg bulizni. Harmadik este el is jutottunk a hírhedt buliutcába szórakozni. A neve Prince of Wales, szép hely amúgy, és mindkét oldalon bár bár és diszkó diszkó hátán. Na, mi egyikből estünk be a másikba, mert hol rock estet tartottak, hol uncsi volt a zene, hol senki sem volt, ketten meg -igaz lett volna hely bőven- nem igazán akartunk táncikálni.
Végül kikötöttünk egy nagy, egyszerű, tiszta, szépen kialakított, modern helyen.
Volt egy-két hagyományos, nagy, szép diszkógömb, alapvetően téglalap alakú helyiségek egymás végében, és egy bőr ülőgarnitúrás hely lenn, több fakkal, ahol le lehetett ülni beszélgetni, pihenni.
Egyszerű, de szép!

Táncikáltunk. Jó volt a zene. egy ideig. Aztán egyre unalmasabb lett sajnos. Az is elvette kicsit a kedvünket, hogy a másik oldalon táncoló társaságból kinézett jóképű, magas hapsi egyszer csak átölelt és magához húzott egy kis kopasz, girnyó fickót és jól átölelte. Éppenséggel lehetett egy részegen megesett haveri ölelés is, de mittomén?! Mindenesetre nem szimpatizálok én az ilyesmivel!

Lassan el is somfordáltunk onnan.
Legközelebbi sarkon szembesétált velünk egy fiú-fiú pár, összefűzött kézzel andalogva.
Te romlott Anglia...

Persze, buli előtt csináltunk pár képet magunkról. Egyiket ki is raktam a fészre. Másnap megkerestem a bárt, ahol voltunk, és helyszínnek be is jelöltem a fotóhoz.

Ma valahogy odatévedtem és a kurzort ráhúztam. Flaunt. Norwich. És a magyar szöveg:
M E LE G B Á R

Miiivaaaaann??? :O :D :D :D Neeeeee!!!!
Öt percig visítottam és röhögtem és fogtam a fejem. Neee!!!! :D
Aztán csodálkozok, ha elkerülnek a pasik, mert egy Marika nevű nővel fotózkodom, és még azt is kiírom, hogy épp egy melegbárban vagyunk??!

Ehhh!
Most már megértem azokat, akik nem jelölgetik be, hogy hol vannak! :D


Pussz: Amál, NEM VAGYOK LESZBI!!!! :D

Álcaebéd

Az a helyzi, hogy Erzsi mamának nem merem megmondani, hogy felmondtam. Vagyis nem nem merem, hanem nem akarom. Még próbálnám húzni pár napig, mert szegénykém aggódni fog, hogy mi lesz velem? Gyanakodni fog, hogy ki akarok menni Angliába -és ameddig csak lehet, én titkolnám előle.

Annyira nehéz ez...
Hiányozni fog nekem Csabi is, Albert is, Mercikém is... NAGYON!!! De nagynénikém miatt erősen félek kimenni, nincs szívem itthon hagyni. Magára fog maradni, és tudom, hogy hiányozni fogok neki. Itt már nem beszélünk ilyenekről, hogy tudja csak meg, hisz milyen sokszor beszólt neked. Igen! De felnevelt, lánykorától fogva szeretett, kettőnk között láthatatlan szálak vannak, és lesznek is örökre! Évtizednyi emlékünk van együtt, és soha nem ismertem még olyan nőt, mint Ő. Szorgalmas, fegyelmezett, egyszerű, mindig mindenkiért megtenne bármit. Olyan szép életünk volt! Olyan szép! :)
Nekem valójában Ő az anyukám!
Nem is tudja az ember ezt a tényt feldolgozni. Azt hiszem, egyszerűen ezt csak félretenni lehet a gondolatainkból. Nem szabad rá gondolni, hogy az én Szívem Csücskei földrésznyi távolságban lesznek tőlem, én pedig mások kis szaros kétévesét szeretgetem minden nap, meg altatom, játszom vele, és kedveskedem neki meg dédelgetem -az enyémek meg addig nem látnak vasárnapi ebédet az asztalon, és addig nem beszélgethetnek senki felnőttel értelmesen, amíg én hébe-hóba haza nem ugrok 2-3 napra...
Mondja meg nekem valaki, lécci, hogy hol az igazság???

No, azt akartam ebből igazából kikanyarítani, hogy nem szeretném, ha Erzsi néném idejekorán megtudná, hogy itthon hesszelek (mosogatok, mosok, pakolok, szelektálok, téliesítek, pincét pakolok) és tegnap fél egy után a szokásos módon elmentem hozzá ebédelni. *vicsor*
Még a nyamvadt, mustársárga céges pólómat is magamra erőltettem... Annyira gáz volt :D De jó étvággyal megebédeltem a tökfőzelékét rántotthússal!
Aztán hazajöttem és lenyuszultam.

Nagyon gáz?

Amúgy a pihenés eszméletlen jólesik!!!

Felmondtam!

Péntek este elszakadt a cérna!

Sajnos Pistike volt az, aki feltette a pontot az i-re... Végülis (már) nem számít, de az idő azért jellemrajzot készít az emberekről!

Nem is mondhatnám, hogy ez volt a legsúlyosabb vagy leggyalázatosabb dolog, ami ez a 10 hónap alatt ennél a cégnél velem megtörtént, de a pohár épp ezzel az "aprósággal" telt be.

A hétvégét végiggyötrődtem, mert azért kilépni egy munkahelyről -akármilyen is az- nagy dolog, de egyszerűen már hányingerem volt attól a gondolattól is, hogy nekem a hétfőt esetleg még ott kell töltenem. Az elmúlt két hónap teljesen leamortizált: már csak túlélni jártam haza: egész napos befeszülés, gyomorideg, alázások, sunyiságok, folyamatos hazugságok, düh légkörében kellett lennem napi 9 és fél órában. Sok! Aztán hazarohanva néha csak elterültem az ágyon és lihegtem kicsit, mert készülnöm kellett tornaórákra. Múlt héten már olyan szívdobogásom volt, hogy az ágyon kucorodva csak suttogtam: Istenem, nem akarok még meghalni, nem akarok meghalni!!!

Brrrr....

Szóval vasárnap eldőlt, amikor már kifejezetten haragot éreztem magam iránt, amiért ezt ilyen sokáig eltűrtem (de hát kenyeret kellett tennem az asztalra!!!) és döntöttem: hétfőn reggel csak felmondani megyek be!

Sokat imádkoztam, hogy Jóisten menjen előttem és rendezzen mindent úgy, hogy békésen tudjunk mindent megoldani, és harag nélkül, de emelt fővel tudjak távozni!
Vasárnap egész nap borzasztó feszült voltam, gondolhatjátok... Viszont elhatároztam, hogy Olinak semmit sem mondok a hétfő reggeli terveimről, mert Drága Életem így is minden bajságomat tudta a cégnél, mivel mindenről beszámolunk egymásnak. Néha már sajnáltam is érte, hogy mindent a nyakába zúdítok. De most ügyes voltam és semmit sem mondtam Neki. Hétfő reggel se. Nem akartam, hogy Ő is idegeskedjen, így is sokat aggódik értem és miattam... Jaj, de örülök, így utólag is, hogy bírtam tartani a számat! :)

Szóval elég feszültem, de imák közepette és nagyon bízva elkarikáztam a céghez. Iroda zárva volt, na mondom ez is egy jel -itt már nem várnak engem. Megkerestem főnököt, az összeszerelő műhelyben volt. Adott kulcsot, és mondtam neki, hogy főnök, beszélni szeretnék veled! Mondta, hogy mindjárt jön. Oké, kinyitottam az irodát, és ott álltam széthúzott kabátban. Úgy 20 percet -szerintem időközben meg is feledkezett rólam. No mindegy, én már tökre leizzadtam mikor belépett, és ekkor mondtam, hogy "Főnök én ma csak azért jöttem be, hogy megköszönjem az eddigieket, és hogy nálad dolgozhattam, de kérlek, hogy fogadd el most a felmondásomat!" Ő: "-Így döntöttél?" Én:"-Igen!"
SEMMIT SEM MONDOTT!!! (Vajon ez mit jelez??!)

Még hozzátettem, hogy itt a csipogóm, letettem az asztalára, és hogy itt van a rózsaszín kiskönyvem, ideteszem. És még hozzáfűztem annyit, hogy "-Én úgy szeretnék elmenni, hogy minden rendben legyen és nektek se kelljen visszafizetni a támogatást, úgyhogy legyenek a papírok úgy elkészítve, hogy mindkettőnknek jó legyen. Szeretnék békességben elválni."
Mondta, hogy intézkednek, mondtam, hogy rendben, szóljon majd ha kész vannak a kilépős papírjaim és eljövök aláírni. Jó, rendben! Ekkor belépett a neje pongyolában, és nézett nagy szemekkel. a főnök rákezdett, hogy jó, akkor Erikával megbeszéli mi a jó ilyenkor és hogy kell megcsinálni a dokumentációt -no, ekkor már a felesége arca is nyúlt, ránéztem, és megköszöntem, majd sarkon fordultam és egy halk sziasztokkal bezártam magam mögött az ajtót.
Láttam lelki szemeim előtt, ahogy Anikó döbbenten kérdezi, hogy most mi van?

Hazajöttem, és lefeküdtem, mert semmi másra nem voltam képes. Lenémítottam a telómat, mert fél 2-kor meg temetésre indultunk, gondoltam legalább egy másfél óra nyugalmam legyen... Közben hívtak már dél körül. És sms is jött, hogy menjek vissza délután és írjam alá a papírokat. Hívtam főnököt, hát a neje vette fel. Mondta, hogy korábban is ő hívott, de most szólt H. hogy visszahívtam. Mivel temetésre mentünk, így közöltem, hogy elhozni van csak időm a papírokat, de később aláírom és visszaviszem.
Megkaptam a pakkomat, aztán eltemettük drága jó, régi szomszédasszonyomat, Bözsi nénit, fagyos szélben, mellettem Erzsi mama, akinek semmit nem mondhattam a velem zajló eseményekről, sőt még most is titkolom előle egy darabig, hogy ne aggódjon azért, hogy mi lesz velem. Nem hiányzik az egészségének még ez is.
Ezután úgy volt, hogy bemegyünk Csabimmal a munkaügyibe elolvastatni a dolgokat, hogy jó lesz-e így? Úgy alakult, hogy elszaladt az idő, nem jutottunk be, de jobb is volt ez így! Mivel a harmadik lapnál totál ledöbbentem, és most már kifejezetten örülök, hogy senki más külső szervnek nem hoztam tudomására semmit! Lehet bénaság?! Nem tudom, és fair szerettem volna lenni, és amit többször mondtam nekik is, hogy békében szeretnék elválni, úgy hogy nekik se legyen semmi káruk vagy fizetnivalójuk azért, mert én felmondtam.

Nos, a harmadik oldalon a szokásos jellemzésemnél miszerint "Munkáját pontosan, precízen, szorgalmasan végzi, Könnyű vele az együttműködés" helyett ez állt: "November hónapban munkáját kissé felületesen végezte. Érdeklődését elveszítette. Tartózkodóan viselkedett munkahelyén."
Felfortyant az agyvizem!!! Mi vaaan??? Igen is mindig jól végeztem a munkámat, maximálisan, még  a kurva líthiumszappanos kenőzsíroknak is utána olvastam, leszerveztem mindent, befejezve hagytam ott a munkáimat, a legnagyobb pontossággal megcsinálva!!! És azok után, hogy nem kértem közös megegyezést, mert akkor vissza kéne fizetniük a támogatást, bevállaltam, hogy rendes felmondással jövök el, és kábé hatszor hangzott el részemről, hogy mindent szépen, normálisan szeretnék elrendezni -ezek után ezt a jellemzést kell írni rólam??! Ráadásul nem ők rúgtak ki engem, hogy valamivel szapulni kellene, hogy miért tették, hanem én mondtam fel!!!

Gyors telefon pszichopaták kezelésében jártas barátnőmnek, aki megbátorított kicsit és ellátott ötletekkel, ezek után felhívtam nem főnökné asszonyt, hanem főnököt, mert bármennyire is ideges voltam és gombócok voltak a torkomban, erőltettem magamnak, hogy legyek annyira gerinces, hogy a főnökömmel beszélek, nem a nejével...
Fel is vette, én pedig igen határozottan és hangosan elmondtam neki, hogy ilyen nyilvánvaló HAZUGSÁGOT nem vagyok hajlandó aláírni!!! És felolvastam neki. És hozzáfűztem, hogy igenis mindig legjobb tudásom szerint végeztem el a munkámat, és most is úgy hagytam ott mindent, hogy nincs függőben semmi! És hogy tudom, hogy nem vagyok tökéletes, de mindig is nagyon igyekeztem! Hát ő nem tud semmit, semmi köze az egészhez (persze, hogy is lenne, hiszen ő "csak" a főnök!) és ez biztos egy szabványszöveg, amit a könyvelőnek ilyenkor rá kell írnia a papírra... (Igen, én meg a falvédőről jöttem le épp)
Kérdeztem tőle, hogy ugye nem gondolod komolyan, hogy beadok az aláírásommal egy olyan papírt, ahol az van, hogy pocsékul végeztem a dolgomat, egy olyan helyre, ahol mindig is nagyon elégedettek voltak velem (Munkaügy) és ahol mindenki ismer engem!
Mondtam neki, hogy jó, rendben, ha ez így van, én elhiszem, amit mond, hogy nem tudott róla, de akkor az a kérésem, hogy legyen szíves szólni a könyvelőnek, hogy ezt fogalmazza át, mert a többi irat korrekt. Ő mindent megtesz, hisz neki is az az érdeke, hogy normálisan váljunk el. Mondtam neki, hogy rendben!!! De abban az esetben, ha ez a szöveg így marad, maradjon, viszont akkor én saját kezűleg írom meg a felmondásomat a munkaügyi Hivatalnak, de abban részletesen elmesélem az elmúlt 10 hónapot!!!
Nnna, innentől voltak ám komoly szabadkozások!!! :D Őneki egyáltalán nem érdeke, hogy ne egyszerűen váljunk el, és nem akar velem boxolni (így mondta!) Hhhhh....

Egy óra múlva nagy vehemenciával rám csörgött a neje is, hogy mi nem jó? Hol van rosszul kitöltve a papír??? Mert H. mondta neki, hogy nekem valami nagyon nem tetszik. Én szép csendesen válaszoltam mi az, és hol. Ő is elkezdett szabadkozni, hogy ne gondoljam már, hogy ő adta a könyvelő szájába, ill. tollába a szavakat, ezt ő nem is olvasta! (Jóh -én mindent elhiszek. Vagy mégsem?) És hogy ők fizetni nem hajlandóak, de mindent megtesznek, hogy nekem is jó legyen. Köszöntem, és mondtam, minden OK ezen kívül, és csak annyi, hogy írjuk át. Nem kell rólam ódákat zengeni, de legalább valami semleges szöveg legyen!
Azt hiszem, mindketten most látták meg, hogy nem vagyok tök hülye, mint ahogy eddig gondolták...

Másnap 9-re mentem be, és fél 11-ig segítettem főnökasszonynak. tudjátok, mindenképp békével, szépen lezárva szerettem volna eljönni, bosszúvágy nem mozgatott! Ráhagytam a Jóistenre. Majd ő tudja! Rájuk meg áldás-békesség, csak hadd jöjjek el, fizessenek ki, oszt jónapot!
No, csak megjegyzem: máris, ott, akkor megkaptam a jóvátételem(?) egy részét. Mindketten az irodában voltak: én az asztalom mellett álltam, ott ült főniasszony és nézegette a számlákat: ezt utalni kell? Igen, mondom ma van a határideje! Jó! (Tudjátok, én azért mindig tisztelettel tekintettem rá, mert egy ilyen, nemzetközileg elismert vállalkozást vinni, több, mint 25 éve, sok munkája lehet benne, és milyen sok mindenhez érthet... )
Öhhh, a képzeletbeli babérkoszorú abban a pillanatban hullott porba, mikor megkérdezte, hogy hogy kell utalni? Paff... Megtanítottam, lépésről-lépésre. Persze semmit sem ellenőrzött le, na mindegy.
Ezekután a szkennelést szerette volna tudni! :D :D :D Bocsánat... Megtanítottam, jó tanárhoz méltóan, ő csinálta, én mondtam.nyolc -azaz 8- számlát szkenneltünk be, lépésről lépésre, elmentve a szken mappába, átneveztük. Aztán mondtam neki, hogy most pedig ezeket bementjük egyenként a beszerzés mappába, mindegyiket a saját cégének fülecskéjébe. Egyet csináltunk meg, mikor is félredobta a számlákat, hogy "na, nekem ebből most lett elegem!" Mondtam neki, hogy legalább egy számlát írjunk is be a kiadás táblába, hogy lássa, hogy kell és hova, melyik fülbe, milyen dátummal és a nettó összeggel! Egyet csinált meg, aztán témát váltottunk ;) Lesznek még itt gondok!!!
Szóval úgy másfél órát bíbelődtünk.

Gyerekek, én olyan elégtétellel jöttem haza, hogy azt el sem tudom mondani!!! Nagyon bonyolult a munka, amit végeztem, és igenis jól végeztem el mindig! És f.asszonnyal még csak a sima számlarendezésnél tartottunk. Hol van ez még a havi záráshoz, a cégek felé az elszámolásokhoz, a festék- és egyéb anyagrendelésekhez, a kapcsolattartás beszállítókkal és mindenkivel. Vagy dolgozókkal.
Jól van, ezt akarták! Csak nem tudták, hogy mit... Nekem meg már mindegy!!! :) :) :)
Közben lediktáltam A.-nak a szöveget, hogy mi kerüljön a leírásba: "A MUNKAVÁLLALÓ FELADATÁT AZ ELVÁRÁSOKNAK MEGFELELŐEN VÉGEZTE." Persze H. ott hezitált a mondat felett két percet. Közben újra elmondtam neki, hogy mivel nem ő küldött el, nincs szükség erre a jellemzésre. Én mondtam fel, de nekem sem kellett indokot írnom, nem is írtam! És ha közös megegyezés lett volna, akkor vissza kellett volna fizetniük a támogatást utánam, de jóváhagytam, hogy én mondok fel hivatalosan is, így nem kell visszafizetniük semmi, illetve én is vissza tudok regisztrálni álláskeresőnek. Ekkor mondta, hogy jó, akkor lehet ez a szöveg.
Ez a minimum!!!

Főnöknek nem volt elég pénze, így megkért, hogy délután fél 4 körül menjek vissza. Hhhh... Nem volt egy összegben 63 ezer forintja? :P
Rántottam husit ebédre a fiúknak, utána visszamentem. Ja, délelőtt adtam minden kollegának egy-egy búcsúcsokit, mindenkitől elköszöntem személyesen.
Szal bementem az irodába, és főnök tipródott egy szállító felett,, láttam, hogy agonizál, mondtam neki, hogy beszkenneljem és helyére tegyem? Igen, azt megköszönném! Mondtam, hogy rendben, szívesen. Megcsináltam. Megint fogja a kezében. Mit is csinálunk ezzel? Mondom beletesszük a PX cég mappájába. Ja, tényleg.
Azt is megcsináltam.
Ezután még egyszer megálltam főnök előtt és megköszöntem, hogy itt dolgozhattam és mondtam, hogy sok mindent tanultam itt, és hálával fogok emlékezni erre.
Annyit válaszolt, hogy "Hát, jól van, Amálka, ez egy ilyen dolog, Én nem haragszom rád!"
Mondtam, hogy nyugodtan telefonáljon A. ha van kérdése, vagy elakad a gépen. Igyekeznek minél kevesebbszer zavarni.
(Délután már hívott is A. hogy a hegesztőkámzsákba honnan rendelem a lekerekített plexiket? Hát, innen és innen, de lekerekítettet már nem gyártanak, a kollegáknak kell megoldani)

Hát, így zajlott ez, tegnap estére kezdtem megnyugodni, de a két tornaóra  a melegnek nem nevezhető tornaszobácskámban most kifejezetten nem esett jól, inkább pihentem volna! De majd ezután :)

Azt hiszem sikerült a tervem: a lehető legnagyobb rendben, békével elválni, de picikét megmutatni az erőmet is ;)

Ég veled, L.H.!
DE NEM SZERETNÉLEK VISZONTLÁTNI!!! :D