Utcán

Ma két óra leforgása alatt lettünk hajléktalanok, voltunk szobát nézni egy fűtetlen büdös házban. és végül dobtak ki minket egy bed and breakfast hotelba. Ezalatt hivtam négy embert segiteni, kértem fizetéselőleget. Kértem bocsánatot Olitól a folyamatos fosért...
Kaptam bocsánatot, bátorító szavakat.
S ezt Olivér szájából:
"Biztos támaszod vagyok, Anya!"

Most tengerparttól lakunk száz
méterre.
Puszi: Amálka -a bajban látszik, ki mennyi

Eszti

Csak hogy a jó és kellemes dolgokról is írjak... 😊
Ugye pénteken bejelentkeztem a kálidzsból, mivel röpke két órát vártam a Gyermekre.
Aki aztán olyan ügyi volt, hogy az angol szintfelmérő után a B2 csoportba soroltatott, ami az itt elérhető legmagasabb szint!😊
Hétfőn kezdi is tanulmányait full-time student-ként. Alig várta, örömmel újságolta hazafelé, hogy mennyire örül, hogy végre járhat iskolába (na, ilyet se hallottam még tőle!) és lesz társasága.
Igaz rajta kívül három fiatal hozta még ezt a szintet, így négyüket egy felnőtt csoporthoz csatolták. Megkapták az órarendjüket is, szerintem tök jó!

Claire, az egyik angol tanárnő odajött bemutatkozni és adott pár papírt, és odasúgta nekem, hogy mivel Olivér teljes idejű tanuló lesz, tudunk támogatásokat igényelni. És kacsintott. Tők cuki volt😊 Nagyon köszöntem. Hétfőn kérünk iskolalátogatásit Mr. Kenny-től, a morcos japán iskolatitkár bácsitól 😀

Mindeközben az aranyos Claire megkért egy srácot, hogy mutassa meg a tantermeket Olinak. Velük mentem én is. Úgy elbeszélgettünk, mintha ezer éve ismertük volna egymást.

Hazafele mondtam is Olinak, hogy jó kis barátjelölt ez az "Eszti". Nagyon szimpatikus! Oli: Anya! Hogy tudod Esztinek becézni az Estebánt??! Vihogtam. -Hát direkt! 😀
Ugyanis a kis aranyos, 190 magas, fekete hajú, jólnevelt, udvarias csoporttársunk Esteban! 😊 Esteban González.
VENEZUELÁBÓL 😊
Öröm és boldottá! 😊
Arra gondoltunk, hogy lengyel, szlovák vagy kínai osztálytársai lesznek, de hogy venezuelai lesz az első barátja, arra nem... 😊

Hazafele nyelvtörőztünk, hogy ha Magyarország a magyaroké, Amerika az amerikaiaké, akkor VENEZUELA a.... ?
Hihihi 😀

Puszi: Amálka, a Venezuela-barát😊

Ez a méreg, nem a cián

Olyan bánattal a szívemben jöttem ide ki, hogy azt hiába is kezdeném el leírni, nem éreznétek át. Persze nem is kell, csak szóvá tettem, hogy ezerfelé repedt a szívem már mielőtt elindultunk volna.

Oli sorsa, jövője lebegett a szemem előtt. Miből marad ki? Mit veszít? Mit nyer? Milyen hatással lesz rá, ha kiszakítom a megszokott környezetéből? Hogy éli meg hogy elveszíti az osztályát? Kedvenc osztálytársait? Barátait? Tesóit alig látja. És mi az a plusz, amiért ez megéri?

Persze otthon már annyira lecsúsztunk, hogy ez a spirál az adósok börtönében ért volna véget -ha van még olyan. Már a puszta megélhetés is gond volt. Az étel előteremtése. A számláink? Azok rakásra halmozódtak. 😕

És ekkor jön a hívás. A több éves munkaszerződésre az ajánlat.
Persze nem fogadtam el, annyira megrémültem. Magamtól. Mert egy másodperc alatt ezer kép suhant végig az agyamon, mi vár(hat) ránk.
Egy évre mondtam igent, három nap gondokodási időt kérve. (Azóta már tudjuk, hogy maradunk minimum addig, amíg be nem fejezi az egyetemet itt.)

Erzsi mama
Őmiatta lemondtam volna az egész mindent, csak a közelében lehessek! A jóság szigete. Istenem, add, hogy sokáig éljen, én támogathassam, és amikor el kell mennie, akkor boldogan, az élettel betelve tudjon meghalni. Úgy, hogy akkor én már rég mellette legyek! Ez a kívánságom.

Gyerekeim
Nagyon hiányoznak, de ők már önálló felnőttek. Nagyon cukikká váltak mikor szembesültek a ténnyel, hogy eljövünk. Amúgy is azok😊 De kenyérre lehetett kenni őket onnantól fogva. Segítettek ahogy csak tudtak, és azóta is. Mercimet eléggé megviseli a dolog.

Én
Nem számít. Utolsó helyre tettem magam a folyamatban, mert mindent kibírok a cél érdekében!

Szóval akartam adni egy vázlatos összefoglalót, mi minden tartott vissza, min gondolkodtunk. És persze nem írtam le most mindent. Képtelenség.

A cián
Onnan kezdem, hogy 17 évesen, a szakközépiskolával (aminek a gimijébe járt Oli) két hetet töltöttem Lengyelországban. Tarnow, Krakkó, Zakopáne. Ellátogattunk Auschwitz-ba, de csodás kirándulásokat, kastély- és múzeumlátogatásokat is szerveztek nekünk. Életem egyik legszebb élménye volt. Nos erről azóta mesélek Olivérnek, amióta kinyílt a csípája. Rengetegszer meséltem neki róla.
Nos, szerintetek hova nyert az osztályunk pályázati pénzt kirándulni?! Bingó! Tarnów, Krakkó, Zakopáne... Jah! A gyerekek teljesen INGYEN mehetnek!!! És épp ott vannak... 😢 Oli csak sóhajtozik...

Néptáncos cián
Tudjátok, hogy az életünk szerves része a néptánc, immáron 8 éve. Túlzás nélkül állítom, hogy Oli volt az egyik vezető táncos! Szerette, tudatosan és kitartóan csinálta. Amikor közölte a tanárokkal, hogy sajnos abba kell hagyja, Laci bá rendesen kiakadt!!! "Neee, ezt nem mondod komolyan! Ez nem igaz! Ne csináld ezt!
Ezt nem hiszem el!" Következő héten felméltatva búcsúztatták el, mint oszlopos tagot, a csoport egyik lelkét...Hhhh...

Minden évben volt külföldi szereplésük -persze vaskos pénzekért- most is lesz hamarosan: Bécsbe mennek 4 napra. Oli elmondása szerint végre olyan táncot tanulnak, ami igazi kihívás neki is, és nagyon élvezte. Január közepén mennének.

Szalagavatós tánc
A mi sulinkban mindig a 11.évfolyam táncol a 12.évfolyam tiszteletére. Már gyakorolták a táncot. Olivért arra is felkérték, hogy gitározzon a műsoron.
Erről is jól lemaradtunk.

Ennyit jelen veszteségeinkről.
De ki tudjuk fizetni a számláinkat!

Szeretettel ölellek benneteket:
Amálka, aki folyton azon gondolkodik, mi ér meg mit?

Bejelentkezés a Bournemouth and Poole College-ból

Hát, itt vagyok Drágáim, szerBusztok! 😊
A "sűrű volt az életünk mostanában" leírás nem is fedi teljesen azt a sok mindent ami történt velünk, amin átmentünk, meg amit napi szinten átélünk. Huhhh... Hol is kezdjem?! Gondolkodom rajta, hogy egyáltalán belejezdjek-e egy hosszú, keserves panaszáradatba, vagy tartsak még ki csendesen tovább? Mármint a folyamatos rossz dolgok nem-felemlegetésében.

Csak annyit: alig bírjuk... 😕 Tényleg. Kibírjuk -persze! És el vannak döntve a dolgaink, de NAGYON NAGY AZ ÁR!!! Nagyon nagy... 😕

A szép részek: a munkám úgy tűnik, hosszútávú.
Olival ÉPP a suliban vagyunk. Ez a 3.interjúnk, az előző két alkalommal a drága Mózes hozott minket ide. Jó főnököm, aki úgy tud Olinak az élet dolgairól beszélni, olyan bátorítóan, olyan szívvel, olyan ésszel, hogy én mindig elsírom magam! 😓 Legutóbb mondtam is neki, hogy hoztam egy csomó papírzsepit magammal.😊
Szóval Mózes kereste nekünk a sulit. És ma szintfelmérők vannak és elbeszélgetés. Nemtom mikor jön ki, én itt várom az előtérben.

A kilátás innen:

Szóval az úgy van, hogy itt teljesen más a képzés, illetve sokkal több a gyakorlati rész, mint nálunk. Jövő szeptemberben kezdheti a normál évet itt a"kálidzsban", az idén a matekot tudja felvenni, illetve angol kurzusra járhat. Igazából fogalmam sincs, mi zajlik most odabenn, ha kijön okosabb leszek -és elmesélem nektek is.

A suli

Karácsonyra szeretnénk hazamenni, csak pénz kérdése...

Új lakhelyet keresünk épp.

Éjszakába nyúlóan dolgozom, kemény fizikai munka, sok utazás, éjjel 2-kor kerülök ágyba, ami nagyon kimerít, de amúgy minden jó! 😊

Következő néhány posztomban képes beszámolót adok egy-egy témáról.

Köszönöm figyelmeteket!

Ölellek, puszillak Benneteket! ❤

Amál, a végtelenben, és azon is túl

Bátrabban, jobban

Ma reggel már egész jól vagyok.

Szegénykéim, lehet azt kérdezitek magatokban: hát ennek meg mi a franc baja van?! Mehet szép helyre dolgozni külföldre, egész jó pénzért és csak sopánkodik itten...
Igazatok van! :D

Szerintem azt, hogy mi minden fordult meg a fejemben, majd akkor írom le, ha már minden el lesz intézve, és utána leszünk a dolgoknak.

Most megyek az igazgatónővel beszélni Oli magántanulói státuszba vételéről.

Kicsit megkönnyebbültem, mert reggel jött az apja és tudtam vele beszélni a terveinkről. Aztán az első fejcsóválgatás után még tanácsokat is adott, beszámolt arról, hogy az ő középsulijában hogyan zajlik a magántanulók vizsgáztatása.
Belegyezett, hogy Olivér jöhet velem külföldre. (Nagy szó!)

Most megyek, majd később beszámolok.

Ez itt az a bentlakásos iskola, ahol dolgozni fogok:

Megyünk Angliába

Váratlanul érkezett meg a lehetőség. Pontosabban vártuk, csak hirtelen ez mindenképpen, bármikor is jött volna.
Ne kérdezzétek hogy vagyok... Leírhatatlanul összetörtem és magamba omlottam három napra. Ami lelki kín létezik, az mind ledózerolt. A hűdejó-érzéstől a mennyiazannyin keresztül a halálfélelmig minden megtalált.
Ma a fél napot ágyba kucorodva paplan alatt töltöttem, miközben filmnézéssel és alvással gyógyítottam magam. Meg persze a Jóisten cirógatta a lelkem.
Kikészültem na, ez van.
Tudom, mit vállalok -és nem voltam benne biztos, hogy menni fog...
De most már tudom, hogy igen!
Megírtam nekik az igent.
Még bő egy hetünk van összecihelődni.

Mondjatok áldást ránk! Lécci! Nagyon nagy szükségünk van rá! ❤ Köszi!

Az Én Olim

Édes Drága Kisfiam, OLIVÉR ma délután kiment kis barátjával fényképezkedni, a természet lágy ölére.
A kissrácnak profi fotócucca van -amit nagyon elirigylek tőle, de majd lesz nekem is!
Már édös jó apukája is technikabuzi volt, a szomszéd faluban vitte a helyi tévéműsort. (Én voltam az egyik bemondónő 19 évesen) 😊
Már egy-két hete készülődtek erre az eseményre, de ma végre nyélbe is ütötték a dolgot.
(((Pssszttt: a képeket úgy loptam, hogy nyitva felejtette a kölök a felhőbe pakolt albumját -mert hát ugye ezek nem jelenhetnek meg sehol, míg Ő ki nem teszi őket valahová. Szóval titkos!!!  Pssszttt!!!)))

Jaaaajjj az én anyai szívemnek... 😊😊😊 ❤

OLIVÉR