Hellókasziasztok!

Ezer éve készülök beszámolni az angliai életünkről, de olyan szomorú volt az egész, hogy nem volt lélekjelenlétem hozzá. Aztán hazalátogattunk közben, és dolgozni meg olyan sokat kell -és éjszakába nyúlóan- hogy az álmatag délelőttök nagyon gyorsan elszaladtak a következő munkakezdésig. Szóval tényleg nem az a konklúzió, hogy lusta voltam, csak egyéb körülmények miatt így alakult.
Ezentúl hosszabb-rövidebb, de mindenképp gyakori beszánolókra készülök! ☺
Készüljetek!😉😁

A héten egy nyaraló apartmanban voltunk takarítani Christchurch-ben, és a szomszédban ez a járgány állt a ház előtt. Szerintem ilyen autó nincs is!!! 😀

KIRAKAT

Hívás Washingtonból

Épp végeztünk ma,úgy fél kettő tájékán, egy felújított, de még fűtetlen, dermesztően hideg ház takarításával, és ekkor csörrent meg a telefonom.

Moses! 😊 Jó főnököm, drága barátom ❤
Egy hete nem találkoztunk és nem is beszéltünk, már kezdett nagyon hiányozni! Gondtam is rá, hogy megcsörrintem hova tűnt, hogy van.
Erre ma Ő hívott😊
Kérdezte hogy van Olivér? S a többi, mire jeleztem, hogy "épp most végeztünk egy házzal a lányokkal", hogy értse, én most nem szeretnék/nem tudok magánügyekről beszélgetni.
Szóval kihangosítottam és konferenciabeszélgetés lett belőle. Vihorászással.
Közben elmondta, hogy épp Washingtonban van 😮😮😮 Mi? Hol vagy? In di júeszéj??? Yes😊
Nem akartuk elhinni...
Jó lélek kiutazott valami biznic miatt.

Még pár dologról elviccelődtünk így négyesben, aztán letettük.

Sokáig mosolyogtam😊😊😊 A drága felhívott  Washingtonból😊
Annyira szeretem ezt az embert!
Irkásztam is neki miután letettük: üzletről, mindenről. Mindent köszönt.
Mondtam, hogy nincs mit, mindig itt van a szívemben. Azt írta: "ahogy te is az enyémben".

A sok ramaty dolog után, ami az elmúlt napokban történt, és azután, hogy csontig átfagytam a házban -ez a pár kedves mondat megmelengette a szívemet.


Pussz Amál: Washingtonban is gondolnak rám 😊

Első angol reggelim

Ma elfogyasztottam a Hotel Capital-ban életem első villásreggelijét 😀 Az elmúlt napok legszebb élménye volt.
Pár nap múlva adok részletes beszámolót.

Utcán

Ma két óra leforgása alatt lettünk hajléktalanok, voltunk szobát nézni egy fűtetlen büdös házban. és végül dobtak ki minket egy bed and breakfast hotelba. Ezalatt hivtam négy embert segiteni, kértem fizetéselőleget. Kértem bocsánatot Olitól a folyamatos fosért...
Kaptam bocsánatot, bátorító szavakat.
S ezt Olivér szájából:
"Biztos támaszod vagyok, Anya!"

Most tengerparttól lakunk száz
méterre.
Puszi: Amálka -a bajban látszik, ki mennyi

Eszti

Csak hogy a jó és kellemes dolgokról is írjak... 😊
Ugye pénteken bejelentkeztem a kálidzsból, mivel röpke két órát vártam a Gyermekre.
Aki aztán olyan ügyi volt, hogy az angol szintfelmérő után a B2 csoportba soroltatott, ami az itt elérhető legmagasabb szint!😊
Hétfőn kezdi is tanulmányait full-time student-ként. Alig várta, örömmel újságolta hazafelé, hogy mennyire örül, hogy végre járhat iskolába (na, ilyet se hallottam még tőle!) és lesz társasága.
Igaz rajta kívül három fiatal hozta még ezt a szintet, így négyüket egy felnőtt csoporthoz csatolták. Megkapták az órarendjüket is, szerintem tök jó!

Claire, az egyik angol tanárnő odajött bemutatkozni és adott pár papírt, és odasúgta nekem, hogy mivel Olivér teljes idejű tanuló lesz, tudunk támogatásokat igényelni. És kacsintott. Tők cuki volt😊 Nagyon köszöntem. Hétfőn kérünk iskolalátogatásit Mr. Kenny-től, a morcos japán iskolatitkár bácsitól 😀

Mindeközben az aranyos Claire megkért egy srácot, hogy mutassa meg a tantermeket Olinak. Velük mentem én is. Úgy elbeszélgettünk, mintha ezer éve ismertük volna egymást.

Hazafele mondtam is Olinak, hogy jó kis barátjelölt ez az "Eszti". Nagyon szimpatikus! Oli: Anya! Hogy tudod Esztinek becézni az Estebánt??! Vihogtam. -Hát direkt! 😀
Ugyanis a kis aranyos, 190 magas, fekete hajú, jólnevelt, udvarias csoporttársunk Esteban! 😊 Esteban González.
VENEZUELÁBÓL 😊
Öröm és boldottá! 😊
Arra gondoltunk, hogy lengyel, szlovák vagy kínai osztálytársai lesznek, de hogy venezuelai lesz az első barátja, arra nem... 😊

Hazafele nyelvtörőztünk, hogy ha Magyarország a magyaroké, Amerika az amerikaiaké, akkor VENEZUELA a.... ?
Hihihi 😀

Puszi: Amálka, a Venezuela-barát😊

Ez a méreg, nem a cián

Olyan bánattal a szívemben jöttem ide ki, hogy azt hiába is kezdeném el leírni, nem éreznétek át. Persze nem is kell, csak szóvá tettem, hogy ezerfelé repedt a szívem már mielőtt elindultunk volna.

Oli sorsa, jövője lebegett a szemem előtt. Miből marad ki? Mit veszít? Mit nyer? Milyen hatással lesz rá, ha kiszakítom a megszokott környezetéből? Hogy éli meg hogy elveszíti az osztályát? Kedvenc osztálytársait? Barátait? Tesóit alig látja. És mi az a plusz, amiért ez megéri?

Persze otthon már annyira lecsúsztunk, hogy ez a spirál az adósok börtönében ért volna véget -ha van még olyan. Már a puszta megélhetés is gond volt. Az étel előteremtése. A számláink? Azok rakásra halmozódtak. 😕

És ekkor jön a hívás. A több éves munkaszerződésre az ajánlat.
Persze nem fogadtam el, annyira megrémültem. Magamtól. Mert egy másodperc alatt ezer kép suhant végig az agyamon, mi vár(hat) ránk.
Egy évre mondtam igent, három nap gondokodási időt kérve. (Azóta már tudjuk, hogy maradunk minimum addig, amíg be nem fejezi az egyetemet itt.)

Erzsi mama
Őmiatta lemondtam volna az egész mindent, csak a közelében lehessek! A jóság szigete. Istenem, add, hogy sokáig éljen, én támogathassam, és amikor el kell mennie, akkor boldogan, az élettel betelve tudjon meghalni. Úgy, hogy akkor én már rég mellette legyek! Ez a kívánságom.

Gyerekeim
Nagyon hiányoznak, de ők már önálló felnőttek. Nagyon cukikká váltak mikor szembesültek a ténnyel, hogy eljövünk. Amúgy is azok😊 De kenyérre lehetett kenni őket onnantól fogva. Segítettek ahogy csak tudtak, és azóta is. Mercimet eléggé megviseli a dolog.

Én
Nem számít. Utolsó helyre tettem magam a folyamatban, mert mindent kibírok a cél érdekében!

Szóval akartam adni egy vázlatos összefoglalót, mi minden tartott vissza, min gondolkodtunk. És persze nem írtam le most mindent. Képtelenség.

A cián
Onnan kezdem, hogy 17 évesen, a szakközépiskolával (aminek a gimijébe járt Oli) két hetet töltöttem Lengyelországban. Tarnow, Krakkó, Zakopáne. Ellátogattunk Auschwitz-ba, de csodás kirándulásokat, kastély- és múzeumlátogatásokat is szerveztek nekünk. Életem egyik legszebb élménye volt. Nos erről azóta mesélek Olivérnek, amióta kinyílt a csípája. Rengetegszer meséltem neki róla.
Nos, szerintetek hova nyert az osztályunk pályázati pénzt kirándulni?! Bingó! Tarnów, Krakkó, Zakopáne... Jah! A gyerekek teljesen INGYEN mehetnek!!! És épp ott vannak... 😢 Oli csak sóhajtozik...

Néptáncos cián
Tudjátok, hogy az életünk szerves része a néptánc, immáron 8 éve. Túlzás nélkül állítom, hogy Oli volt az egyik vezető táncos! Szerette, tudatosan és kitartóan csinálta. Amikor közölte a tanárokkal, hogy sajnos abba kell hagyja, Laci bá rendesen kiakadt!!! "Neee, ezt nem mondod komolyan! Ez nem igaz! Ne csináld ezt!
Ezt nem hiszem el!" Következő héten felméltatva búcsúztatták el, mint oszlopos tagot, a csoport egyik lelkét...Hhhh...

Minden évben volt külföldi szereplésük -persze vaskos pénzekért- most is lesz hamarosan: Bécsbe mennek 4 napra. Oli elmondása szerint végre olyan táncot tanulnak, ami igazi kihívás neki is, és nagyon élvezte. Január közepén mennének.

Szalagavatós tánc
A mi sulinkban mindig a 11.évfolyam táncol a 12.évfolyam tiszteletére. Már gyakorolták a táncot. Olivért arra is felkérték, hogy gitározzon a műsoron.
Erről is jól lemaradtunk.

Ennyit jelen veszteségeinkről.
De ki tudjuk fizetni a számláinkat!

Szeretettel ölellek benneteket:
Amálka, aki folyton azon gondolkodik, mi ér meg mit?