A Kecskepásztor

A történet tavaly tavasszal kezdődött, igazából persze a megelőző álmodozás és tervezgetés után valahogy egy évvel. Barátnőm kecskefarmot hozott létre, tudvalevő Róla, hogy imádja az állatokat. Hosszú évek óta lovagol is, Németországból hozta (egyébként ír) lovát. Én már úgy ismertem meg Őt, mint akinek tíz kutyája, három cicája, nyolc birkája, öt kecskéje, hat fácánja, két pár gyöngytyúkja, pávája, nyulai, sok-sok tyúkjai és kakasai, valami különleges díszmadarai meg gyönyörű lova van. Nem csoda hát, amikor saját vállalkozás indításában kezdett gondolkodni, és az állattartásban, konkrétan kecskékben gondolkodott. Tanyát vett, csettegőt (soltvadkerti, házi készítésű, mezőgazdasági csudajárgány) legelőt; és istállóépítésbe kezdett, valamint beruházott tejhűtő- és fejőgépbe. Leszerződött kecskesajtkészítő üzemmel és TÉSZ-ekkel, minden tisztán és rendben ment, ahogy illik. Arra azonban senki sem számított, hogy az állatállomány, amit Somogy megyében vásárolt, fertőzött lesz, és már az állatok megérkezésének napján pusztulni fognak. Egy kis kecske, még egy. Ez még talán úgy bele is fért volna a szállítási stressz okozta veszteségbe, de sajnos naponta folytatódott az állatok elhalása, állatorvosról állatorvosra járt, senki "nem tudta" mi az állatok baja, a laboreredmények "véletlenül" eltűntek, az állatállomány mindeközben pedig rohamosan csökkent. A Nébih, az MVH, az állatorvosok, az instruktorok, a pályázatíró iroda mintha mind egy egységet és szövetséget alkottak volna azon, hogy minden el legyen tussolva, Barinőmre kentek mindent, pedig csodás helyen, fás ligetben, új ólban tartotta őket, higiénikus körülmények között, legelővel, bevizsgált takarmánnyal. A létező minden oltás és vitamin és gyógyszer be lett adva az állatoknak. Borzalmas tortúrán ment keresztül Szegényem: onnantól elkezdve, hogy maga hordta be a döglött kecskék levágott fejeit Budapestre, hogy vitte boncoltatni őket, hogy szervezte (fene drága pénzért) a dögszállítót, ügyvédekkel tárgyalt, akik sorra elutasították, nem álltak mellé. Állami kiirtásra akart pályázni, és ha be tudta volna bizonyítani a kéknyelvűség nevezetű betegséget, akkor megkapta volna rá a pénzt. Csak hogy! A kéknyelv betegség egy olyan fertőző járvány, ami miatt karantént kellene elrendelni nem tudom, hány kilométeres körzetben, de legalább 20, és senki nem adhatna és vehetne jószágot innen a feloldásáig. Valószínű utána se nagyon mernének. Erre a kórra lett is külön vérvétel, néhány állaton be is bizonyosodott a baj, de eltűnt utána az eredmény, és legközelebb már mást mondtak, és a vizsgált állatok számai összekeveredtek, a megyei főállatorvos leordította a fejét, hivatalos levélben megvádolta mindennel, amibe csak bele tudott kötni, persze semmi tényszerű dologgal nem indokolt semmit. Mindeközben a regisztrálással sem tudott haladni, mert ott is kézen-közön, megyei szinten elkallódtak iratai -kész káosz volt az egész. Még most is az, egy generált káosz, hogy eltussolva maradjon egy komoly, országos fertőzés. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mekkora a baj, amiről beszélünk (vagyis amiről NEM lehet beszélni) hogy három alkalommal vette fel videóra Sziszi a kisrepülőt, ami a területe és tanyája felett körözött, amiről lepermetezték. Még sok mindent lehetne mesélni ki hogy élt vissza a bizalmával, hogy hallgattatták el, míg a teljes anyagi csőd szélére sodorták, olyannyira, hogy úgy döntött, felszámolja a vállalkozását... Ma reggel abban segítkeztem neki, hogy felterelgettük a megmaradt, egészséges állatokat a teherautóra, mert megvette őket valaki. 180 kecskéből 50-et. Szóval ma reggel, ha csak egy rövid időre is, én is kecskepásztor lettem. Mellesleg tízmillió forintot kell visszafizetnie, a semmiért. Fogalma sincs még, hogy miből?! Remélem, hogy valahogy, valamilyen formában, úton-módon sikerül kimásznia az egészből és viszonylag jól lezárni ezt a kegyetlen történetet.